A kanadai szerző éppen egy évtizede, a megjelenést követő évben részesült a rangos Man Booker díjban ezért a regényért. A jubileum és az Ang Lee által rendezett filmadaptáció híre is remek apropóul szolgált ahhoz, hogy az Európa Kiadó egy igazán figyelemreméltóan ízléses borítóval újra piacra dobja a Pi életét. Részben ez a kitűnő grafika motivált abban, hogy ajándékozás céljából leemeljem a könyvesbolt polcáról, de nem bírtam magammal és a kíváncsisággal, azonnal kölcsönkértem az ajándékozottól, és elolvastam. Régen találkoztam ennyire könnyen olvasható, stílusbravúr írással.

Martel műve hosszúra nyújtott parabola, mely egyszerre hordozza magán a mágikus realizmus lenyomatát és olyan már-már naturalisztikus elődök hatását, mint Hemingway Öreg halász és a tengere. Az utóbbi párhuzam már csak azért is adott és evidens, mivel a Pi élete is nagyrészt egy csónakban, a nyílt vízen játszódik. Hemingway műve zseniális alkotás, Martelé “csak” jó, talán azért, mert utóbbi néha erőszakosan tömködi le az olvasó torkán az akaratát, ahelyett, hogy bízna a puszta közlés erejében, írói trükkökkel és magyarázatokkal erősít rá a meglehetősen domináns spirituális mondanivalóra.

A Pi életének narrátora maga Pi (azaz Piscine Patel), ő “meséli el” az írónak a hihetetlen sztorit, ebből pedig azonnal kiderül, hogy a főhős túléli a történet megpróbáltatásait, így legalább az ő életéért nem kell izgulnunk. Szerencse, hiszen van bőven más ok az aggodalomra, amely fenntartja az olvasó érdeklődését. Pi egy alapvetően boldog életű indiai kamasz, akinek a mese kezdetekor éppen az okozza a legnagyobb problémát, hogy nem tud, és nem is akar választani a keresztény, a hindu és az iszlám vallás közül, ezért nemes egyszerűséggel (mondhatni a totális vallásbéke jegyében) mindhármat gyakorolja. Kicsit keményebb megpróbáltatás elé állítja apja döntése, aki eladja az általa igazgatott, veszteséges állatkertet, és elindul Kanadába szerencsét próbálni. Az a hajó ugyanis, amivel a család utazik, elsüllyed, és Pi egyedül marad a vízen, egy mentőcsónakban, egy sérült zebrával, egy foltos hiénával, egy orángutánnal, egy patkánnyal és Richard Parkerrel, a fenséges és gyilkos bengáli tigrissel.

Többet nem érdemes felfedni a történésekből, hiszen mindenki el tudja képzelni, milyen sors várhat egy kamasz fiúra, akinek ezzel a társasággal kellene túlélnie, amíg szárazföldet nem ér vagy ki nem menti egy hajó. Azt talán kevésbé tudjuk elképzelni, hogy a családja elvesztése miatt súlyos traumát átélő ember mégis hogyan tud visszatérni a lázálmokból a racionalitás világába, és józan eszével megmenteni magát. Esetleg mindez már túlmutat a józan észen? Valóban eljutunk oda, amit az elbeszélő ígér, vagyis a történet végére nem kételkedünk többé Isten létezésében? Nos, ezekre a kérdésekre mindenki maga találhat választ a könyvben. Az izgalom, a morális problémafelvetések jogosultsága és ereje garantált. Nem nehéz azonosulni a hőssel, sok “hülyesége” ellenére sem. Minden adott tehát az ütős parabolához, de amikor azt gondolnánk, a sztori vége megjósolható, nagyobbat nem is tévedhetnénk.

Richard Parker az egyik legkúlabb regényhős, akivel valaha találkoztam, már miatta is figyelemre érdemes a Pi élete, de a találékony, intelligens, kissé bogaras narrátor sem érdektelen figura, főként, ha hozzávesszük milyen (szür)realisztikus élményeket élhetünk át általuk, és ahhoz valóban nem fér kétség, hogy ennél a sztorinál zsigeri szinten sem tudjuk kivonni magunkat a hatás alól. A film is várós, de amíg ideér, pont van idő a könyvre.