Lionel Essrog, a könyv narrátora árvaházban nevelkedett, meglehetősen viszontagságos körülmények között. Eleinte még csak egy visszahúzódó, csendes outsider volt, de amint kezdtek elhatalmasodni rajta pszichés problémájának egyre durvább tünetei, megvetés és megalázás örök céltáblája lett. Egészen addig kellett viselnie a gyermekek világának kegyetlenségét másságával szemben, míg egy kisstílű maffiózó szárnyai alá nem vette, másik három fehér társával együtt.

A könyv sztorija a kispályás bűnöző, Frank Minna körül forog, aki apa helyett apja, testvér helyett testvére és barátja lett a négy srácnak, akik a köztudatba Minna-fiúk néven vonulnak be. Frank már a könyv első lapjain végzetes balesetet szenved, s a kretén és csodabogár Lionel képességei szerint próbálja rekonstruálni a történetet. A Tourette-kóros fickó, a Minna birodalom legbénább, legszerencsétlenebb sakkfigurája igyekszik felnőni a feladathoz, és a nyomozás végére egész szépen felgöngyölíti a szövevényes bűnügyet. A szerencsés olvasónak egy percig sem kell unatkoznia, mert Lionel kutatása az utolsó pillanatig lebilincselő és fordulatos.

A regény egyszerre vezet el az árvaházak szomorú hétköznapjaiba, a brooklyni utcák jellegzetes étkezőbódéktól, újságosoktól és hatalmas irodaházaktól zsúfolt, különleges forgatagába, egy Zendo nevű buddhista meditációs központ falai közé, vagy épp az olasz, japán és ír maffia közepes és nagyobb ágyúinak akcióiba. Van itt szenvtelen gyilkosság, japán nagymenők, zen bölcselet, autós üldözés, bandán belüli villongások, szóval minden, ami egy épkézláb bűnügyi történetben elfér, de ami igazán izgalmassá és különlegessé teszi, az az elbeszélés módja.

Lethem minden valószínűség szerint jelentős energiát fektetett abba, hogy főhőse fura betegségét megismerje, és autentikusan tudja tolmácsolni gondolatait, kusza, zavaros és zavarba ejtő képzeteit úgy, hogy az átlagos olvasó se riadjon meg ettől a hangtól. Olvasás közben ugyanis bele kellett helyezkedni Lionel agyába, vele kattogni és tikkelni szokásos és rendhagyó gondolatain, kitörésein. Eleinte picit félelmetes volt, főként az önkéntelen beleérzés, de lassan hozzá lehetett szokni, és talán el is fogadni.

Valószínűleg mindenki kicsit Tourette-kóros lesz arra a pár órára, amíg elolvassa az Árva Brooklynt, és talán az első ijedelem elmúltával képes lesz közelebb kerülni azokhoz az emberekhez, akik köznapi kifejezéssel élve valamilyen pszichés zavarban szenvednek. Lionel kis, belső világa ugyanis kellően egyben van, az előítéletek és a félelmek sodorják a társadalom peremére, de ha valaki (ez esetben az atyai Frank Minna) meglátja különleges képességeit, értékeit, egészen elviselhető és “hasznos” életet élhet.

Lethem könyve ügyesen megkomponált, nagyon jól megírt átlagos krimi, igazán izgalmas stílusban előadva. Magától a cselekménytől valószínűleg senki sem fogja lerágni minden körmét, és elájulni az izgalomtól, de azért egészen jól elszórakozik majd a történeten is, hisz a slusszpoénok az utolsó lapokra maradnak. Semmi felesleges sallang, semmi mellébeszélés nincsen, a fordítás kiválóan tükrözi vissza a rengeteg nyelvi játékot és leleményt. Mindent összevetve, úgy jó az egész, ahogy van.