“… élvezte a váratlan napfogyatkozás okozta helyzetet, amint végre egy lépéssel hátrébb vonulhatott tudatában…”
A milliomodik nap is úgy kezdődött, mint a többi. Sol monumentális, barakkokra emlékeztető lakóparkjának ajtaján kilépve önkéntelenül mélyet szívott a szmoggal átitatott, fagyos levegőből, aminek ipari jellegét csak a ködön átjutó napsugarak törték meg. A tömött villamosra való feljutás után azonban különös jelenségre lett figyelmes. A híd alatti folyam jégtáblái egyre halványabban tükrözték a napsugarakat, míg nem eltüntették azokat, előidézvén a teljes sötétséget reggel 9 órakor. Hatására ledermedt az örökmozgó tömeg, és az ilyenkor elvárható mobiltelefon-kamerák is a zsebekben maradtak, csak egyre hangosabb vészkiáltásokat lehetett elcsípni. Sol viszont élvezte a váratlan napfogyatkozás okozta helyzetet, amint végre egy lépéssel hátrébb vonulhatott tudatában, és passzív szemlélőként nézhette végig azt az őszinteséget, ami már úgy érezte, végleg kiveszett az életéből.