Mögöttem a Földközi-tenger, balomon a part menti klubsor, amint annak mélynyomó-hada az utolsó szufláig küzd a nappal eljövetelével szemben, akár egy megszeppent vámpírcsorda. Jobbomon a mez-, majd közvetlenül mellette a halárus pakol ki a kioszkból, előttem pedig Lena, aki csak nem akar megcsúnyulni fényben sem. A fejem egy leheletnyit fáj, de szerencsére mindig van, ami elvonja róla a figyelmem. Most éppen az, hogy attól a lánytól kérek randit, akivel ha valaki öt-hat órával ezelőtt azt mondja, valaha is beszélni fogok, biztosan kiröhögöm. Aztán mielőtt lefixálnánk az esti találkozót, azon kapom magam, hogy mindenféle hülye kérdéssel ott tartom még. Egyszerűen nem akarom, hogy véget érjen ez az éjjel.