DTR-rel beszélgettünk mindarról, ami a mix mögött van, vagyis hogy honnan érkezik, miket tudhat maga mögött, mit gondol zenéről, bakelitről, dj-zésről és milyen új húzáson töri mostanában a fejét. Indítsd a mixet alább, aztán olvass tovább!

Gáborral először a Kultblog megújulásának idején találkoztunk, és miután összelőttük az asszociácókat, hogy ő az a DTR, aki a Deep Upstairs bulik mögött állt, és aki 2011-ben elhozta Clubrootot (akivel akkor interjút is készítettünk), mindjárt képbe kerültünk. A háttérsztorit is innen érdemes indítani, a buliszervezés irányából: 2006 volt az éve, amikor középiskolai évfolyamtársak az összejárós zenélések nyomán megszülték azt a kézenfekvő elhatározást, hogy jobb lenne emberek előtt keverni, és innen datálható a Deep Upstairs megszületése. A csapat rövid idő után két főben fixálódott, DTR és HUman maradtak duóban.

A party sorozat a megboldogult Kultiplex kistermében indult, ahol a helyiekkel jó kapcsolatot sikerült kialakítani, és a kifejezetten keményvonalas drum and bass volt a rendezőelv. “Az első bulinkon talán öten voltak összesen, de utána ez a szám szépen nőtt, soha nem esett vissza, hétről-hétre többen jöttek, és már az első születésnapon teltház előtt játszottunk. Abban az időben még nem volt budapesti Therapy Sessions, így ezt a végletesen erős vonalat nem sok buliban lehetett hallni, főleg nem heti rendszerességgel” – emlékszik vissza a kezdetekre. Az évek során szerveztek bulit a Kulti után a Dieselbe, a Kashmirba, a soroksári úti Bakelitbe és a margitszigeti Brickbe is.

DTR (Bánkuti Gábor)

Azonban nem csak a helyek változtak, de a stílusok is, amelynek nyomán megszületett a Deeper Breath, ami az okosabb-finomabb drum and bass-t és dubstepet vette fókuszba. Sajnos azonban ezt az irányt már nem fogadta olyan jól a közönség, de legalábbis ezeken az esteken sikerült annyi mínuszt termelni, hogy a srácok végül teljesen leálltak a bulik szervezésével. “A Bakelit helyszíne már elsőre nagyon megtetszett, ott mindenképp szerettem volna bulit csinálni, még akkor is, ha az utolsó szöget is nekünk kell odavinni. Ez nagyjából így is lett, és talán emiatt is lett akkora mínusz, pedig nagyon jól sikerült minden kivéve az odalátógatók számát. Aztán ott volt a Clubroot buli, ahol összesen talán 100-150-en lehettünk, pedig ez is egy nagyon jól sikerült, többek által mai napig emlegetett este volt.”

Zenék tekintetében négy nagy csoportra bontja lemezeit DTR: “A két irány az atmoszférikus-finom és az extrém darabok, és mindkettőt gyűjtöm egyaránt drum and bass-ből és dubstepből is, persze nem túl éles határokkal elválasztva. Főként bakeliteket veszek, néha egy-egy cd-t, de az biztos, hogy inkább a fizikai kiadványokat preferálom mint a digitálisakat.” Mikor a lemezgyűjteménye méretéről kérdezzük, először szabadkozik, hogy sokszor kell kompromisszumot kötnie, és bőven nincs annyi lemeze mint szeretné, majd kiböki, hogy több mint ezer bakelitről van szó. Ehhez egy külön szekrényt épített, ami elbírja a kollekciót, és stílusok és hangulatok szerint katalogizálja azt. És hogy van-e abszolút kedvenc lemez az ezerből, amelyet bekeretezve tenne ki a falra? Meglepően gyorsan és konkrétan válaszol: “A legmeghatározóbb Photek ‎– Form & Function albuma. De ez szinte mindig a táskámban van, mert a mai napig játszok róla, szeretem feltenni.”

A zenék kapcsán persze szóba jön, hogy mi a helyzet a világban, sok-e a zenei szemét és hogy van-e még szerepe a kiadóknak. “Az biztos, hogy sokkal több időt igényel, hogy az ember kiválogassa a jó zenéket, de ez nem csak digitálisan jelenik meg, hanem ugyanúgy több a gyenge kiadvány bakeliten is. Régebben hetente akartam tíz lemezt venni, mostmár két-három havonta találok kettőt, amiért érdemes fizetni az erősebbik irányból. Főként SoundCloudon és mixekben kutatok a legtöbbet zene után. Rengeteg időt lehet ezzel elszúrni, de úgy érzem megéri és egyedibbé teszi a gyüjteményem. Ráadásul gyakran jó trackekhez lehet jutni ingyenesen is. Bár hogy aztán dj-ként a magyar jog szerint hogyan használhatsz fel egy ingyenesen letölthető anyagot, az egy külön tortúra, de ez már egy másik történet.”

Fotók: Virág Tamás

Az elmondottak alapján azt hallottam ki a szavaiból, hogy ő is inkább a kiadók elkerülését pártolja, és hogy közvetlen az alkotóktól jöjjön a zene. Erre azonban rácáfol azzal, hogy vannak még tényleg jó kiadók, mint amilyen mostanában az Exit Records, a Narratives, a Samurai, az Auxiliary vagy a Horizons, ahol folyamatosan jönnek ki olyan jó lemezek, amelyek miatt érdemes követni őket.

És ha már digitális és fizikai irányból egyaránt gyűjt valaki zenét, felmerül, hogy melyik verzióban játssza azokat élőben. “Ami a dj-zést illeti, én személy szerint lemezről szeretek játszani, és nem csak sznobizmusból mondom, hogy hallani, amikor valaki élőben mp3-ról zenél, hanem egyszerűen így van. De emellett megértem azokat is, akik akár szoftverrel mixelnek, mert ha valaki okosan és egyedi módon használja, akkor mindegy, hogy egy gép csinálta meg a sebbesség állítást, magát a szelektálást és a mixelést az ember végzi. Úgyhogy nem mondanék olyat, hogy az egyik verzió feltétlen jobb.”

Ami a jövőt illeti, érdekes fordulat és konkrét terv, hogy a dj mixek mellett egy DTR live session van a csőben, ami egyszercsak felbukkanhat valahol valamikor. Ahogy meséli, zenéket írni még a dj-zés előtt kezdett, és azóta rengeteg félkész anyag halmozódott fel, ami összefüggő trackké talán soha nem fog érni, viszont egy élő fellépéssé kiforrhatja magát, és ezzel mostanában konkrétan foglalkozik is. Azt mondjuk megígérhetjük, hogy ha ez a terv révbe ér, akkor nálunk a Kultblogon biztosan hallani fogtok róla.