Debris Company: Hexen

Az első darab az L1 szokott színvonalának megfelelően színes, szagos, értelmes, elgondolkodtató – de egyúttal borzalmasan lehúzó volt. Adva volt négy ember: két nő, két férfi. Hol egymás felettes énjeit vagy ösztönállapotát játszották, hol szerelmi háromszögeket, hol magányos hősöket. Volt egy erőszakos férfi és egy elnyomott magas; egy csudanőies lány szoknyában, és egy nőiességét takargató, kemény, elutasító és épp ezért magányba menekülő nő. Azt hinné az ember, hogy szépen megtalálják egymást az egymáshoz illő emberek – pedig nem. A csendes, visszahúzódó férfi is a csudanőies nőt akarja, ahogy a másik. Gyönyörű háromszög, feledhetetlen kontakt, csupa-csupa hétköznapi pszichológia.

Debris Company: Hexen

Vajon a férfiak miért csak az ösztönös nőt keresik? Mitől lesz csábítóbb az, mint egy tudatosabb nő? Miért a magányt választja a tudatosabb ember? Mindezek a kérdések gyönyörű mozgással, tipikusnak nem mondható, ám mégis érzéki emelésekkel, duettel tálalva. Jó ötlet volt a bőrt mint maszkot lehúzó jelenet, hogy az álságos vigyor alatt valójában tragikus szomorúság lappang. Az álmok is testet öltöttek: ha valamilyen vágy teljesült, ezt a háttérben felhúzott vászonra vetítéssel jelenítették meg. A háttérben fénylő kék gömb átsuhanása pedig bizarr képzettársítást vont maga után, miután az ösztönleányzó kék fényben táncolt egy darabig. A szexualitás tényleg ennyire hideg fény lenne? Hepiend persze nincs, ahogy az életben sincs. Úgy mentem ki a teremből szünetre, hogy elgondolkoztam, kell-e egyáltalán ez nekem. Vagy bárkinek.

Dot 504: Hidden Landscape

A második darabról kritikusi szemmel sokkal többet el lehet mondani azon túl, hogy tetszett, szép, kerek egész volt. A szünetben a kezembe nyomtak egy írólapnyi angol szöveget, mondván, hogy ez a darabban elhangzó cseh nyelvű szöveg fordítása. Tényleg nem volt nehéz, valami állatmese-szerűség.

Amint beértünk a terembe, megragadott a látvány. A táncosok, egy kivételével, fehér színű állatmaszkokat viseltek, és itt visszaköszönt a fordításos meséből ismert róka, nyúl, szamár és malac. Kicsit bizarrnak és nevetségesnek tűnt. A mesében a weird jelzőt használták mindig, és azt hiszem, ez teljesen jól le is festette a látványt. Történetre egy idő óta nem nagyon számítok kortárs daraboknál, itt azonban lehetett volna, ha már adták azt a mesét – de nem volt. A szereplők néha maszkot cseréltek, de általánosságban elmondható, hogy mindenki úgy viselkedett, amilyen maszk volt rajta. Tépték és cibálták, vad erotikus pózokba rendezték egymást. Akin épp nem volt maszk, mintha csak áldozata lett volna a többinek.

Dot 504: Hidden Landscape

Mintha valami perverz álmot látna az ember, úgy viselkedtek a résztvevők. Egyszer csak megmerevedtek, előkaptak közösen egy vásznat, és arra vetítettek egy bizarr kisfilmet óriáskígyókról, amik nyuszikat kapnak el és falnak föl. Mint valami régi fénykép, úgy nézett ki. Aztán átöltöztek a színpadon (ezt a mozzanatot teljesen feleslegesnek tartottam) fehérbe, és megváltak lassan a maszkjaiktól. Mintha álomból ébredtek volna, elkezdtek emberként viselkedni. Kijózanodásként pedig ketten vizesvödörbe dugták a fejüket – egy férfi, egy nő. A férfi elmesélte csehül a mesét, mintha ezt az egészet álmodta volna, én pedig arra gondoltam, hogy ez elhangozhatna angolul is. Körülöttem néha nevetés hangzott, nyilván ez az anyanyelvű hallgatónak vicces volt. Majd mindenki visszatette szépen a maszkot, mintha a való világban ugyanúgy állatként működne mindenki.

Annak ellenére, hogy a szövegből nem értettem egy kukkot sem, a darab tetszett, csak nekem túl hosszú volt. Bár számomra erős túlzás volt az állati maszk, az ember túlságosan hanyagolt ösztönállat voltára kellőképp felhívta a figyelmet.

Korábban a Kultblogon:

• Visszaszámlálás úszósapkával, az üres fal adja a másikat – az L1 Táncfesztivál 3. és 4. napja
• 8. L1 Kortárs Táncfesztivál – második nap
• 8. L1 Kortárs Táncfesztivál ajánló

Linkek:

• L1 hivatalos honlap
• L1 Táncfesztivál blogja