Regényből balettet… nem egyszerű feladat. Főleg ilyenből, amiben több szálon fut a cselekmény, ráadásul világnézeti mondanivalóval van tele. Pártay Lilla azonban kísérletezett, és zseniális darabot alkotott az Anna Kareninából. Legalábbis ez volt a véleményem három éve, amikor először láttam az előadást. Most újra megnéztem, új szereplőkkel.
A darab cselekménye a regény történetének az a szála, amely Anna és Vronszkij szerelmét, Anna férjével – és a társadalmi konvenciókkal – való szakítását, majd ezen események tragikus végkimenetelét meséli el. A többi szereplő csak annyi időre jelenik meg a színen, amennyi elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a szerelmi szál teljes és érthető maradjon. Emiatt például Kitty és Levin szerelme, egymásra találása nincs olyan mélyen kibontva, mint a regényben, továbbá nem jelennek meg Tolsztoj gondolatai a világról, az ideális társadalomról vagy például a jobbágykérdésről. Tiszta szerencse, hiszen ezzel feleslegesen kuszává, táncszínpadon érthetetlenné lett volna a darab, mint Pártay nemrég készült, Elfújta a szél című balettje.
A darabra sok helyen jellemző a régi és új vegyítése. A zene Pjotr Iljics Csajkovszkij művén alapul, alkalmanként az Amadinda együttes betétei színesítik. Nem mindenhol értettem, hogy milyen dramaturgiai oka van a zenei stílusváltásnak, de az ötlet jó. A mozgásanyag alapja a klasszikus balett, megfűszerezve a modern tánc és a koreográfus jellegzetes mozdulataival. Az előadás erejét azonban nem a lépésanyag, hanem az adja, ahogy az alkotó ki tudta választani a regénynek azokat a kulcsjeleneteit, amelyek a színpadon beszéd nélkül is hatnak. Egyes jelenetek esetében az is előfordult, hogy a regényben olvasottakat tovább árnyalták a színpadon látottak, új érzések, gondolatok születtek a nézőben. A díszlettervező Kézdy Lóránt és a jelmeztervező Schäffer Judit egy, aregény hangulatához hű, a XIX. századi orosz arisztokrácia életkörülményeit imitáló környezetet alkottak, ami nagyon jól passzolPártay Lilla koreográfiájához.
Ahhoz azonban, hogy az előadás működjön, életre kell kelteni. A táncosok sajnos nem hozták létre a színpadon azt a feszültséget, amit pár éve tapasztaltam. Annak idején Hágai Katalin (Anna) és Bajári Levente (Karenin) szakítása a darab egyik érzelmi csúcspontja volt; most csak vártam, vártam, majd a jelenet különösebb események nélkül befejeződött. Kozmér Alexandra nem ért fel Hágai Katalinig Annaként, azonban sem technikailag, sem színészileg nem találtam különösebb kivetnivalót alakításában. Vele ellentétben Macher Szilárd sajnos nem tudott mit kezdeni a megcsalt férj, Karenin szerepével: a lépések, mozdulatok üresek maradtak, nem sikerült életet vinni azokba. Boros Ildikó Kitty szerepében a tőle megszokott precizitással táncolt, csak dicsérni tudom. Partnere, Medvecz József azonban sajnos egyelőre nem tudott felnőni Levin szerepéhez. Bár – ellenben a regénnyel – a darabnak ő csak mellékszereplője, lehetett volna emlékezetesebb az alakítása. Pár év múlva, érettebb táncosként talán más lesz a helyzet. Folyamatosan értetlenül állok Keveházi Krisztina szerepeltetése előtt, ugyanis kisebb szerepekben, mint jelen esetben Dollyé, táncosként még meg-megállja a helyét, de a színészet ellen úgy tűnik, beoltották. Ezen az estén is ezt bizonyította.
Szólni kell a karról is, hiszen ebben a darabban a megszokottnál sokkal nagyobb szerepet kapnak a férfitáncosok. A katonatáncot egészen jól adták elő, de valaki megpróbálhatna végre valami ritmusérzéket csepegtetni ezekbe a táncosokba. Sokat ront az élményen, ha az egyszerre végzendő mozdulatok összevissza fejeződnek be.
A három évvel ezelőtti szereposztás varázslatához képest ez az este csalódás volt, de ha a semleges néző szemével próbálom nézni, akkor egy korrekt, szerethető előadást láttam. Így mindenképp ajánlanom mindenkinek, aki szereti a cselekményes táncot, esetleg a regényt.
Linkek: