A társulat úgy ünnepelt, ahogy illik: egy régi darab felújításával, a régi tagok meghívásával és egy Frenákról szóló könyvvel. A könyvet nem tudtam a kezembe venni, de a képekről úgy tűnik, nagyon szép kötésű, privát fotókkal is illusztrált kiadvány született. Nem kérdés, hogy be fogom szerezni. A felújított előadással kapcsolatban viszont vegyes érzelmeim voltak. Minden frenáki stíluselem bele van zsúfolva – éppen ezért nem a legjobbak közül való, de ugyanezért érthető, miért épp ez a darab lett az ünnepi ruha.

A KáOsz térbeli kialakítása a közönségre nyitott, bevonó jellegű, azaz alkalmas a közös ünneplésre. Középen egy bokszringet látni, körülötte a korábban érkező nézőknek kávéházi asztaloknál jut hely, kortyolni való borokkal egyetemben. Ugyanők persze finom inzultusnak is ki lesznek téve az előadás folyamán. Nincsen ingyen az ikeás ceruza, úgymond. A ring egyik sarkában régi szülőszék. Hideg formájáról egy bárdolatlan szó jut az eszembe: lebabázni. Ilyen önmegalázó és szenvedésközpontú lesz az egész atmoszféra.

A darab alcíme: Carmen, hétszer. Frenák feldobja Bizet Carmenjét mint vonatkozási pontot, a KáOszban viszont egyetlen konkrét utalás sincs az operára. Persze jó, ha a Bizet-mű szüzséje ott van a fejünkben. Carmen az egyik első, polgárvilágon kívüli főszereplő az operairodalomban. Gyönyörű cigánylány, aki szabad, szenvedélyelvű, tehát szükségképpen nárcisztikus viselkedésével a körülötte élőket folyamatos indulatban tartja. Viselkedésének az eredménye számtalan szóváltás, párbaj, végül saját halála. Ami Carmennél könnyedség, az a KáOsz figuráinak elnyomandó, de újra és újra a felszínre bukó szenvedélykitörés. Ami ott egy társadalmon kívüli figura viselkedési normája, az itt a nemiségtől fűtött, mindannyiunkra jellemző érzelmi tombolás. Két emblematikus képet elég illusztráció gyanánt felvillantani: a félmeztelen, szoknyás Takátsy Pétert, amint hátulról keresztben előreküzdött, valószínűtlenül hosszú karjával a hasát vakarja; és az ordító táncosokat, amint egyszerre harapnak rá a ring vaskos kötelére. Lehet küzdeni ellene, lehet elnyomni, de az ösztönlét durva önössége (amely a humánum civilizációs követelményével szembemegy) nem számolható fel.

A KáOszban alkalmazott fogások: a mikrojelenetekre tördelt történet (vö. káosz), a szadisztikus erotika, a szereplők közötti konkrét fizikai összecsapások és a nézők zavarba hozásának szándéka (ölébe ül, beleiszik a borába, férfitáncos férfinézőhöz törleszkedik). Mai szemmel nézve már kevés és túl nyilvánvaló eszköztár. Mintha nem ugyanazt a Frenákot nézném, akit az elmúlt néhány évben. Az új Frenák okosabb, jobban szeret komponálni, mégsem kell nélkülöznie az erős pillanatokat. A zseniális Fiúkban vagy az idei In Time-ban őrjöngés van, de káosz nincs. És ez a mostani, polgárpukkasztási szándéktól megtisztított nyomasztás nekem jobban fekszik.

Azért a KáOsz sem maradt hatástalan. Közben egyszerűen túlzásnak éreztem a sok mozgásszínházi felkiáltójelet. Aztán pár nap múlva rájöttem, hogy nem valóságnézőbe mentem oda, így, ahol a köznapi életben pontot látok, lehet, hogy az előadásban felkiáltójelet kell. Át kell ugyanis verni a nézői lelket a jólneveltség ellenállásán. A darab közben – jól nevelten – ezt írtam a füzetembe: “szerintem több benne (ti. a világban) a szomorúság, és több a rejtett szeretet is; kevesebb a látványos érzelem, ordító szenvedély“. Azt gondoltam, igen, ismerek néhány, a darabbéli figurákhoz hasonló embert, akik nárcisztikusan keltik és fenntartják maguk körül a feszültséget, de azért nem a körömszakadtáig vívott napi harc az általános világelem. A következő héten valakivel felelevenítettük egy nehéz időszak durva kirohanásait. Aztán az elmúlt 5 év átlagos periódusainak egy-egy éjszakára szóló őrjöngéseit. Ott vannak, a felszín alatt, és bármikor keserű meglepetést okozhatnak.

És ekkor rám szakadt a KáOsz egész poétikája, éreztem mindannyiunk kicsi őrületét, a tehetetlenségérzés robbanásait. Minden érzések legkegyetlenebbike, ha nem uralhatom a helyzetet. Mert a másiktól (is) függ. Beleütközöm a másikba, mert az utamban van. Mert nem úgy szeret, ahogy én akarom. Vannak ilyen helyzetek. Ezek mutatják a káosz jelenlétét és szükségszerű újratermelődésének neuralgikus pontját – minden korban, mindenkiben és mindenhol. Néha hiábavaló próbálkozás tisztának maradni. És ezt nem a KáOsz c. darab maga, hanem az általa újra átélt teljes frenáki univerzum képes kifejezni. Az erőszakmozdulatok rendkívüli energiája. Ezért az összegző tapasztalatért érdemes volt jelen lenni a jubileumi előadáson.