Gogol szerint a házasság olyan, mintha csontvázat rejtegetnénk a szekrényben, sőt maga az ember sem több puszta szégyenfoltnál. Próbálkozhatunk, úgysem sikerül beváltanunk hiú reményeinket, kudarcra vagyunk ítélve. Társadalomkritika éles humorral leöntve, a színpad két oldalára beállított, esküvői ruhába öltöztetett férfi és női csontvázzal; ez kérem a Háztűznéző, a Magyar Színház komoly üzenetére épülő, komolytalan darabja.
A sors úgy hozta, hogy viszonylag gyors egymásutánban három darabot is láttam a Magyar Színházban az utóbbi hetekben. A My Fair Lady szinte tökéletes élményt nyújtott, de a Fel is út, le is út! című komédia annak ellenére, hogy erősen megdolgozta a rekeszizmokat, soknak bizonyult; túl tömény volt, egy ponton túl hidegen hagyott, sőt a színház iránti érdeklődésemet is visszahúzta. Gogol Háztűznézője előtt is egy hagyományosabb, fantáziátlanabb interpretációra számítottam ugyanazokkal az igényes, ám de megszokott jelmezekkel, játékkal. Ehelyett, nagy meglepetésemre modernebb, üdítőbb rendezést, bravúros színészi teljesítményt kaptam, olyannyira, hogy a Háztűznézőt már most beszavazom az évvégi színházi toplistám élére.
A dobogós helyet annak ellenére előlegzem meg, hogy koránt sem volt tökéletes a darab. Ha belefolyok a hibák boncolgatásába, akkor kisebb ellentmondásba ütközhetek magammal, mert ha a Fel is út, le is út!-tal kapcsolatban a telítettséget kritizálom, akkor illik megjegyeznem, hogy a Gogol-darabban sem mindig tartották szem előtt a mértékletességet. A karakterek, igaz, kidolgozottak voltak, a perverz szexista Csocsalovot Sipos Imre briliánsan oldotta meg, ugyanúgy a gyönge, hitvány Anucskint is remekül formázta meg Őze Áron, de a poénok sorozatos ismétlése a kezdeti meglepetést és harsány nevetést szelíd félmosollyá csüggesztette. A túlzások ezúttal talán azért sem csapódtak le annyira élesen, mint a korábban látott, folyamatosan pörgő előadásokon, mivel a Háztűznéző hosszabb, vontatottabb a maga több mint 2,5 órás hosszával. Utóbbit nem hátrányként emelem ki – bár tény, hogy egy idő után kényelmetlenné vált az ülés – de a lassúság is kiemeli azt a végtelen tehetetlenséget és életképtelenséget, amivel Gogol megáldotta szereplőit.
Ahogy Csehov A három nővér-ben csak beszélteti a boldogság után vágyakozó, vegetáló karaktereket arról, mit kellene tenniük, miközben a cselekvések látszólagosak maradnak, úgy a Háztűznéző főszereplője, Podkoljoszin (Fillár István) is csak megjátssza a tenni akarást. Házasságközvetítőt (Hámori Ildikó) fogad, de esze ágában sincs megházasodni, barátja (Bede Fazekas Szabolcs) rábeszélésére mégis versenyre kel a jelentkező vőlegényekkel Agafja Thihonovna meghódítására, de mikor végre a célba ér, az ablakon keresztül futamodik meg a frigy elől. Ennyi a történet magja, nem több.
A menyasszonyjelöltet Gregor Bernadett játszotta. Ha tárgyilagosságot erőltetek magamra, akkor azt mondom, közepesen jót alakított, de mivel az újságok oldalain, ill. a televízió képernyőjén mindig csak fanyar, hideg ábrázatával találkoztam, ezért pozitívan csalódtam benne, mivel a színpadon különösen életteli színfoltnak tűnt önmagához képest. (Bár a zárójelenet után megint előkapta a tőle megszokott antipatikus ridegséget, amit egyszerűen ki nem állhatok.) Agafja nénikéjét a Barátok köztből ismerős Csomor Csilla alakította, sokkal jobban, mint a Fel is út, le is út! főszerepét. A darab abszolút kedvence a Podkoljoszin inasát, Sztyepant játszó Gyürki István volt. Meg sem kellett szólalnia, puszta kinézete jókedvre derítette a közönséget. Persze a már fentebb is említett meredekebb figurák, Csocsalov és Anucskin mellett Galuska (ifj. Jászai László) is (szó szerint) hatalmas lánykérőnek bizonyult.
Csiszár Imre rendező és Szlávik István díszlettervező remek munkát végzett, mert valami újat és egyben régit sikerült megalkotniuk. A színpadot tucatnyi ajtó vette körül, a jelenetek változatlanul változtak; a jobb oldal egyik ajtaján kirohanó színész balról benyitva “más” szobába érkezett, és nagyban növelte a darab dinamikáját a több ajtóból váratlanul becsapódó szereplőgárda. A berendezést is minimálra fogták: Podkoljoszin szobája egy gigantikus fotelből állt, de Agafja lakása is puritán volt; a helyet néhány szék, egy pad és egy gurítható, hol étkezőasztalként, hol kifutóként funkcionáló asztal foglalta el. Ezzel a látvánnyal sikerült a korábban látott darabok részletekben elvesző kidolgozottságát, az úri szobák súlyos drapériáit, bőrfoteleit, csillárait leváltaniuk valami frissel, amivel az egész Magyar Színházat kiemelték abból az egyhangúságból, amibe süllyedni látszott.
Linkek: