Egy napsütéses szombaton ültünk össze a Budapesti Tánc és Performansz Fesztivál mozgatórugójával és főszervezőjével, Jávor Zsófival, a fesztiválnak otthon adó Gödör Klubnál, hogy meséljen nekünk a műfajról és a rendezvényről. Szóba kerültek a performansz sajátosságai és különlegességei, hogy mi fán terem az improvizáció, beszélgettünk a fesztivál történetéről, a valaha színpadra vitt legjobb előadásról, és hogy az idei feszten lesz “egy lány, akinek nagyon hosszú a karja”. Egyben programajánlunk is, mert május 2-án és 3-án hatodik alkalommal kerül megrendezésre a fesztivál a Gödörben, ráadásul továbbra is ingyen, úgyhogy most olvassatok, a hétvégén pedig menjetek!
Kultblog: Miért éppen performansz? Hogyan szerettél bele a műfajba?
Jávor Zsófi: Sokszor csináltuk mi ezt még anno kiállítás megnyitókra, mondhatni, hogy egy időben ez volt a foglalkozásom. (nevet) Ebben az időben kedveltem meg, hogy itt gyakorlatilag bármi megtörténhet. Te se tudod, hogy mi lesz, aki csinálod – aki meg nézi, az pláne nem. Olyan dolgok történhetnek meg, amik színházban ritkán. Bár mostmár a színház fogalma is kitágult, nem feltétlen csak klasszikus előadásokat látunk ott sem, mint mondjuk húsz évvel ezelőtt. Viszont a performansznál minden egyes előadás formabontó, nem lehet behatárolni. Mindenki máshogy csinálja, mindig más történik, és ez borzasztó izgalmas.
Kultblog: Pedig pont azt akartam kérdezni, hogy mi is valójában a performansz? Mert amit az előző Performansz Fesztiválokon látni lehetett, az gyakran elég közel volt a kortárs tánchoz, és adja magát a kérdés, hogy létezik-e önálló műfajként a performansz?
J.Zs.: Szerintem mindenképpen van definíciója, bár nem biztos, hogy ugyanez van a nagy könyvben is megírva. Számomra a performansz a pillanat művészete, ami csak akkor, csak ott és csak neked valósul meg. Ami a Fesztivál előadásait illeti, igyekszünk mindig kiszűrni azokat, amelyek valóban megfelelnek a performansz követelményeinek. Ezt szolgálja a kiírás is, miszerint csak kifejezetten arra az estére készülő produkcióval lehet jelentkezni. Ennek a lényege az lenne, hogy a hosszú készülés helyett valódi improvizációt is láthassunk, de mindig becsúszik egy-két nem feltétlen odaillő. Ennek az oka is a fesztivál egyik alapelvére vezethető vissza, vagyis hogy nem tartunk hosszas válogatást és előszűrést, hanem amiben látunk fantáziát és előzetesen valóban performansznak tűnik, azt befogadjuk. Persze megnézzük a koncepciót, és vannak bizonyos keretek és határok, de alapvetően nem tartjuk magunkat zsűrinek.
Kultblog: Van-e szerinted ennek a műfajnak már olyan szcénája vagy bázisa Magyarországon, hogy ki lehet mondani, hogy van, aki kifejezetten performer?
J.Zs.: Vannak a performansznak dedikált képviselői, igen. Igazából azok a művészek a leginkább ilyenek, akik a ’70-es, ’80-as években kezdtek el dolgozni, és itt kifejezetten az improvizatív előadásmódra gondolok. A fiatalok között kevesebb ilyet látunk, de az a tapasztalat a fesztiválon is, hogy egyre többen vannak.
Kultblog: Érzed úgy, hogy ebben van szerepe a fesztiválnak? Tudja valóban népszerűsíteni a műfajt?
J.Zs.: Megmondom őszintén, én nem mernék ilyen kijelentést tenni, bár nagyon jó lenne, ha így lenne. (nevet) Igazából azt sem látom pontosan, hogy a fesztivál közönsége ugyanaz-e, várják-e az emberek. Azt tudom, hogy minden évben többen vannak, számíthatunk arra, hogy teltház lesz, és hogy a fesztivál teljes ideje alatt, délután öttől este tízig folyamatosan nézik a produkciókat. Illetve az már egy elég nagy siker, hogy minden évben fixen meg tudjuk rendezni.
Kultblog: Azt mondod, hogy a régiek között vannak inkább a dedikált performerek. Viszont ez azt jelenti, hogy az újoncokból nincs fix utánpótlás, új, elkötelezett arcok?
J.Zs.: Vannak új arcok, csak azt nem tudom, hogy vannak-e olyan fórumok vagy lehetőségek, ahol a fiatalok tudják az improvizációt tanulni, ami nagyon fontos a performanszhoz. Tanulás alatt itt persze gyakorlást értek, hogy sokszor csinálják, és elég bátorrá válnak hozzá. Mert elsőre félelmet szül az, hogy nem egy leírt dolgot csinálsz vagy mondasz, pedig szerintem nem kell hozzá nagyobb bátorság, mint megformálni egy adott szerepet, egyszerűen csak gyakorolni kell. Ismerek pár olyan tanárt és koreográfust, akik ezt előszeretettel használják, de hogy ez mennyire jut el a szélesebb előadóművészi körhöz, azt nem tudom.
Kultblog: Mennyire ismered a külföldi szcénát? Mi a helyzet ezzel Magyarországon kívül?
J.Zs.: Nem feltétlen nézek ilyesmit direkt külföldön, de például mikor hívtunk ide olaszokat, ők pont azt csinálták, amit én is ennek a műfajnak a sajátjának gondolok. Sőt, ők olyan véres dolgokat csináltak, ami a ’70-es években kavart jellemzően nagy botrányokat, és itt mindenki ki volt bukva. A technikusok le akarták állítani, a közönség rosszul lett… Ha jól emlékszem megölt csirkék vérét használták fel, amire én sem mondom, hogy éppen ezért nagyon szuper, de végülis a művészet fogalmába ez is beleférhet. Egyébként egy hosszabb előadásról volt szó, aminek ez csak egy része volt. Ismerem még például a jugoszláv szcénát, ahol ez szintén egy abszolút működőképes történet. Ott a színház soha nem volt beszorítva olyan kategóriákba, mint nálunk.
Kultblog: Mesélj arról, hogy milyen volt az első Performansz Fesztivál? Honnan indult?
J.Zs.: Ez úgy kezdődött, hogy a H.U.D.I. társulatnak dolgoztam egy ideig, és lejöttünk a Gödörbe a Hudival, hogy próbahelyet keressünk. Leültünk tárgyalni a Gödör vezetőivel, hogy milyen lehetőségek vannak, és felmerült, hogy lesz fellépése a Krétakör zenekarának, és előtte nem akarunk-e valamit csinálni. Ekkor jött az ötlet, hogy nem lehetne-e inkább sok rövid produkciót egyben, mert azt még akkor volt néhány hónap megszervezni, szólnánk az Alternatív Színházak Szövetségének, és sok apró előadást szednénk össze. Végülis így teljesen véletlenül alakult. Aztán annyira jól sikerült, hogy mondták, hogy ezt meg lehetne szervezni újra. Az elsőt még egyedül csináltam, aztán ahogy a második évre kétnapos lett, úgy kellett már hozzá plusz segítség is.
Kultblog: Az eltelt öt év öt fesztiválja alatt melyik volt a legjobb performansz, amit láttál?
J.Zs.: (habozás nélkül kezdi mondani) A Pletl Zoli performansza…
Kultblog: Ez ennyire egyértelmű?
J.Zs.: Teljesen. Minden évben zseniálisat csinál, de volt egy, ami nekem nagyon kedves volt. Azt csinálta, hogy a kávézóban ülve felhívta a különleges tudakozót, és megkérdezte, hogy mi a performansz? Csodálatos volt, hogy az egész közönség ott ült, és azt hallgatta, hogy csörög a telefon, felveszi valaki, és bemondja, hogy “pillanat, tessék várni” (nevet), és lehet, hogy ez így egyszerűnek hangzik, de ott lehetett érezni, hogy ez most történik, ez a pillanat. Aztán volt, hogy szintén ő csinált olyat, hogy berúgott a színpadon.
Kultblog: Ez mondjuk eléggé adott.
J.Zs.: Igen, ez nem volt annyira meglepő, de érdekes volt, hogy láttad a folyamatot, hogy két ember a szemed láttára rúg be. Meg a Ladjánszki Márta szokott még nagyon szép dolgokat csinálni, úgyhogy őt mindenképp ki kell még emelni.
Kultblog: Idei programból kit vársz nagyon?
J.Zs.: Kicsit félve várom Kovács Istvánt, aki küldött képeket, amiken kicsit véres dolgok történnek, de biztos vagyok benne, hogy a műfaj keretein belül fog maradni. Persze Pletl Zolit szintén.
Kultblog: És valaki új arc, akit eddig nem láttál, de bíztatónak tűnik?
J.Zs.: Abszolút. Például van egy olyan produkció, akik annyit írtak csak magukról, hogy egy lányról szól, akinek nagyon hosszú a karja. Ez lenyűgöző volt, mint szinopszis. (nevet)
Kultblog: Illetve van egy olyan a programban, hogy a Tértársulattól látunk majd egy 50 perces performanszt. Ezt hogy kell elképzelni?
J.Zs.: Ők azt csinálják, hogy néhányan bejárják a Gödör teljes területét, valami ballonkatábos figuráknak öltözve, és slow motionben. A lényeg itt az lesz, hogy belakják a fesztivál teljes területét. Közben aztán elindulnak más előadások is, de velük menet közben lehet majd találkozni, ahogy fel-felbukkannak.
Kultblog: Aztán szokás szerint lesznek zenei produkciók is…
J.Zs.: Aha, szombaton lesz például a Trousers, amit én is a MySpace-ről ismerek, és nagyon menő, trendi zenét játszanak, illetve a Paganza (ex-Csámisi), akik inkább rétegzenét, de ők is minőségi cuccot nyomnak. Vasárnap pedig Mique & Baltazar Montanaro lesz, akik franciák, világzenét játszanak, és lemezbemutató koncertjük lesz.
További részletekért, infókért és programért zarándokoljatok a performancefesztival.hu hivatalos honlapra. Hétvégén pedig gyertek a 6. Budapesti Tánc és Performance Fesztiválra a Gödör Klubba. Május 2-án és 3-án 17 órától 22 óráig előadások várnak, utána koncertek és buli, mindez ingyen.
Korábban a Kultblogon: