Operába járni bizonyos körökben divat. Más körökben Operába nem járni divat. Megint más körökben szóba sem kerül az Operaház, ha kultúráról esik szó. Mindhárom körben közös azonban, hogy az Operába járás alatt operák megtekintését értik. A balett szó a magyar népesség kilencvenöt százalékából valamiféle negatív reakciót vált ki. Ha az ember elég leleményes, és rögtön megkérdezi az említett túlnyomó többséget, hogy “miért, hány balettet láttál már?”, gyakorlatilag teljes bizonyossággal állítható, hogy azt a választ kapja, hogy “nem láttam egyet sem” vagy “tévében láttam egy kis részletet”. Itt már csak a feladott labdát kell lecsapni, azaz “ha egyet sem láttál, miből gondolod, hogy nem szereted”? Tíz éve játszom ezt a játékot, széleskörű tapasztalataim vannak a témában. Ha valakit ebből az állapotból ki akarnánk ragadni, az alább tárgyalt Hófehérke és a 7 törpe című táncjáték tökéletesen alkalmas kezdőlökésnek. Tehát: Hófehérke, balett, Operaház.
A rutinos néző rögtön gyanút fog, ahogy a nézőtérre ér, ugyanis alig látni újgazdag sznobot és rövid ujjú pólóban fényképezgető turistát (normál esetben ebből a két kategóriából kerül itt ki a nézők jelentős része). Helyettük rengeteg a gyerek. Jó jel.
A Hófehérkét ifj. Harangozó Gyula koreografálta (kortársunk ő, jelenleg a bécsi operaház balettigazgatója, apja, Harangozó Gyula a magyar színpadi mozgáskincs egyik megalapozója), aki bár kivételes táncos kvalitásokkal nem rendelkezik, színpadi rendezései csalódást nekem még nem okoztak. Ezt az előadást kifejezetten gyerekeknek szánta. A cél az lenne, hogy a fiatalabb korosztályokkal korán megismertesse-megszerettesse a színpadi táncot. Szép feladat, de nagyon nehéz jól megoldani. Egyrészt azért, mert fiatal gyerekek általában nem járnak egyedül színházba, olyan előadást kell tehát készíteni, ami a szülőket is szórakoztatja (a hollywoodi rajzfilmkészítők ehhez nagyon értenek). Másrészt pedig azért, mert a gyerekeket nem lehet átverni. A gyerek nem nézi udvariasan csöndben az előadást, ha közben unatkozik, nem tapsol jólnevelten a végén, ha nem tetszett neki, és ha nem szórakozott jól, nem fogja a szülei ruhaujját cibálni, hogy még akar ilyet látni.
A táncjáték tehát a klasszikus cselekményes típusból való, ahol a történetet különféle színészi eszközök segítségével gördítik tovább a táncosok, néhol pedig meg-megakad az események folyása és táncbetéteket látunk, vagy azért, hogy a tánc esztétikai szépségével hathasson reánk, vagy valamely szereplő jellemét elmélyítendő, vagy a szereplők közti kapcsolat minőségét pontosítandó. (Természetesen ezek a részek nem válnak el élesen egymástól.) Vérbeli táncelőadás lévén se szöveg, se dal nem hangzik el, de a jó koreográfia és a zseniális szcenikai megoldások tökéletesen érthetővé, követhetővé teszik az előadást. A történet a mindenki által ismerttől fikarcnyit sem tér el, csak a hangsúlyok helyeződnek át kissé a műfaj jellegéből adódóan. Hosszú jelenetet kapnak például a törpék a bányában. Elég unalmas lenne arról írni egy mesekönyvben, hogy konkrétan hogyan zajlik a drágakövek keresése, bányászata a föld alatt, a színpadon azonban remekül működik a jelenet gegekkel, a táncosok által kalapáccsal, ásóval és egyéb szerszámokkal keltett zajokból álló ritmusjátékkal és rövid táncjelenetekkel fűszerezve. Ehhez hasonlóan nem szerepel a mesében az előadás egyik csúcsa: a Macher Szilárd által megszemélyesített banya kap egy kis jelenetet a törpék házában miután a mérgezett almát elhelyezte annak rendeltetési helyén. Itt a zeneszerző is remekel: a zenébe észrevétlenül szövi bele a ’20-as évek Párizsának melódiáit, miközben a púpos, nagy orrú, bibircsókos arcú boszorka femme fatallá alakul a szemünk láttára. Zseniális jelenet, zseniális alakítás.
Ha már szóba került: a zenét Kocsák Tibor, kortárs komponista szerezte. Semmi követhetetlen agymenés, ellenben rengeteg zenei utalás a jazztől a klezmeren át a hatvanas-hetvenes évek popzenéjéig és más komoly zeneszerzőkig (pl. egyes részek kifejezetten emlékeztettek Milhaud: A világ teremtése című darabjára), és van egyszerűen emészthető, tapsra buzdító motívumsor is, aminek minden alkalommal nagyon örülnek a nézők (csak azt nem tudtam eldönteni, kik örülnek jobban? A felnőttek, vagy a gyerekek?).
Díszlettervező: Kentaur. Végre van lehetőségem, megkérdezem hát, talán valaki válaszol: vajon mi vezethet egy díszlettervezőt arra, hogy becsületes neve helyett Kentaurnak nevezze magát? Ettől szebbek lesznek a tervei? Esetleg hasonlít egy derékig ló, deréktól ember alakú lényre? Vagy jobban megjegyzik a nevét? Egyébként a díszletei általában a jóízlést és a giccset elválasztó vékony mezsgyén egyensúlyoznak, és akár tetszik nekem a névválasztása, akár nem, ez esetben a határon innen maradtak. A díszletek szépek, ötletesek, a darabhoz illőek, szép, meseszerű környezetben játszódik a darab. Mindenképpen említésre méltó, hogy a jelmeztervező Velich Rita is csodálatos munkát végzett, jelmezei kiválóak, illenek a díszletekhez és a koreográfiához is.
Természetesen kevés lenne mindez, ha nem lenne tele a színpad zseniális táncosokkal. Kiemelném Kovács Gergely Csanád Morgóját zseniális színészi alakításáért, Kerényi Miklós Dávid Kukáját technikai bravúrjaiért és színészi megmozdulásaiért egyaránt. Mint már említettem, Macher Szilárd sütkérezett a banya szerepében, akinek szólójában a femme fatale megidézése a darab egyik koreográfiai fénypontja, továbbá nem lehet elmenni Pazár Krisztina gonosz mostohája mellett, aki legjobb pillanataiban Hágai Katalint idézte. Ez pedig nagy szó.
Azonban ahhoz, hogy olyan tökéletes színházi estében legyen része az embernek, mint amilyenben szinte minden előadáson lehet, még kell valami: kell még az a rengeteg gyerek, akik az Operában megszokott néma csönd helyett hangosan nevetnek, tapsolnak, sikítanak és ezzel olyan hangulatot teremtenek, ahol az apukák és anyukák elfelejtik, hogy ők komoly üzletemberek, hogy állandóan rohanniuk kell, és azt is, hogy ciki hangosan nevetni egy gyerekelőadáson. A végeredmény, hogy előbb nevetnek Kuka épp aktuális botlásán, mint a gyerek. Mindenkinek kötelező. Aki vidáman éli az életét, annak azért, aki pedig nem, annak azért, mert ez után majd vidáman fogja.
Linkek: