— Színház

— 2011. June 22. 10:14

— Írta: Nagy Nikoletta Anna

Nehéz istennek lenni

Szemlék és fesztiválok, valamint az utolsókat rúgó színházi szezon jóvoltából ismét mélyre merültem Mundruczó Kornél munkásságában. A Szelíd teremtés – A Frankenstein terv a szemlén rendezői díjat hozott Mundruczónak, most pedig ő hozta el végre a külföldi (belga, német, portugál) közönség által már megismert, Nehéz istennek lenni című darabját hazánkba.

A darab a Trafó jóvoltából, de külső helyszínen (egy külvárosi hangár-raktár szikár, rideg terében) került elénk, elméletileg először, és egyben utoljára Magyarországon. A Nehéz istennek lenni A. és B. Sztrugackij azonos című regényét veszi alapul, hogy az oroszok sci-fi sztorijának apropóján felvesse ugyanazokat a kérdéseket, amelyeket a tudós-irodalmár fivérek. Az eredeti regény ugyanakkor csak alapkérdéseiben hasonlít a színpadi műhöz, amely a távoli bolygóról a posztkommunista Kelet-Európába helyezi cselekménye helyszínét. Az egyetlen szereplő, aki szinte változtatás nélkül jelenik meg, a külső világból érkező idegen (itt doktor), aki megfigyelőként kerül egy számára ismeretlen társadalomba, s aki döntési helyzetbe kényszerül, hogy beavatkozzon-e a szeme láttára történő szörnyűségek elhárítására vagy hagyja, hogy az események a maguk útján haladjanak.

Istent játszani – egy örök kérdés az öntudatra ébredt ember fejében. S ezzel a kérdéssel már a darab legelején szembesülünk. Még el sem foglaljuk a passzív pozícióba kényszerítő nézőtéri székeket, mikor a doktor (Nagy Zsolt) megérkezik a jövőből, és a bejárat előtt toporgó közönséget szembesíti a tételmondatokkal, a múlt megváltoztatásának lehetőségével, saját gyötrő gondolatával: a felsőbb hatalmak egyértelmű tiltása ellenére joga van-e a beavatkozáshoz. Mi pedig rohanunk vele, nem nézünk semmit, hisz a hatás elsodor, be a térkapun, újraélni vele a múlt egy szeletét.

A térkapu a mocsok legmélyére vezet, egy “sikeres” madám (Láng Annamária) kamionnyi vállalkozásához (három szakadt prosti alkalmazottal), amely szimbiózisban működik a hasonlóan vitatható bizniszben utazó Károllyal (Rába Roland). Az aktualitás jegyében rögtön a mindenható videómegosztók terepére lök a másik kamionban felállított alkalmi stúdió, ahol a zs-kategóriás SM-pornórendező, Omar (Katona László) forgatja gyomorforgató meséit Károly (amúgy meglehetősen zavaros céltól vezérelt) megbízásából a szomszédból átrángatott, fertőtlenített lányokkal, akikkel természetesen minden elképzelhető borzalom megtörténik. A doktor pedig asszisztál mindehhez. A kérdés csupán az, meddig.

Ha csak a hangulatból indulok ki, a Nehéz istennek lenni akár A jég folytatása is lehetne (szerencsére nem az). A hasonlóság nemcsak a miliőből adódik, hanem a Krétakörből ismerős arcok jelenlétéből is. Rába Roland, Tóth Orsi, Katona László vagy Nagy Zsolt mind szerepeltek A jégben is. Akárcsak Szorokin dramatizált művében, itt is szembekerülünk a rettenetes mélységekkel, de a Nehéz istennek lenni a játékos könnyedséget, a (fekete) humort keveri a súlyos morális kérdésekkel. Van azért min gondolkodni, hisz a három lány, a kiszolgáltatott modern rabszolgák csak a megváltásban reménykedhetnek, de annak, hogy valaki istent játsszon értük, súlyos következményei vannak.

Át kellene élnünk, hogy a doktor milyen rettenetes kétségek közt hányódik, de a(z egyébként sehová sem tartó) sztori és az erős jelenetek elterelik a figyelmet a lényegről. Nekem a mű valóban katartikus utolsó utáni jelenete közben kezdett csak összeállni a kép, addig túlságosan elmerültem a titkos társaság-összeesküvés-sm pornó-szociorealizmus Bermuda négyszögében. Mundruczó azonban végül adott egy esélyt, miközben Nagy Zsolt belekezdett a Dire Straits Brothers in Arms című dalába, hogy végiggondoljuk, ami történt. Ez nagyon kellett.

Külön is ki akarom emelni a szereposztást. Nagy Zsolt, Láng Annamária, Katona László vagy Derzsi János mind remekelnek. Jelenlétük a mű tömény abszurditása ellenére is élő és valóságos. A mellékszereplők is telitalálatok, bár néha csak vásznon látjuk őket, a ponyva mögött sem vesznek el. A hősöknek egyébként fizikailag és lelkileg is megterhelő munkát kell végezni a szerepekben. Egyik pillanatról a másikra kell a szadista pornós stúdiókamionjának véres-mocskos “valóságából” átlendülni a groteszk módon komikus és felszabadító musical jelenetekbe, amikor mindenki rázendít (mondjuk a Mammy Blue-ra) és felhasznál mindent a zenéléshez, ami keze ügyébe kerül. Ha még oly irreális is az egész szituáció, a színészektől elvárjuk, hogy szenvedjenek a megaláztatás és kihasználtság bugyraiban, s közben hihetően kell mosolyogniuk és szórakoztatniuk, ez pedig baromi nehéz feladat. A játszókra azonban nem lehet panasz, senkire sem, kiteszik a lelküket egy negédes dalban vagy példának okáért a gyomorszorítóan naturalista abortusz-jelenetben is.

Rendkívül sűrű és erős, talán nem túlzás azt állítani, hogy kiemelkedő előadás a Nehéz istennek lenni. Hetekkel később is hat a nézőre, gondolkodásra késztet, sőt mi több, morális önvizsgálatra is, hogy jogunk van-e beavatkozni vagy nem beavatkozni a körülöttünk zajló eseményekbe. Humanista, bár vér, halál és mocsok alól kell kibányászni az emberséget. Nem könnyű, de mégis megéri.