Január végén mentem el a Természetes Vészek Kollektíva és Szűcs Edit jelmeztervező harmadik előadására, melyet ráadásul Gergye “démoni” Krisztián koreografált ezúttal. A Por-hüvelytől – bár a címe elborzasztott – látványosság és értelem tökéletes egyvelegét vártam; a ruhákért érdemes volt elmenni, a zavaros forgolódásért kevésbé.
A zavaros forgolódás, amit a bevezetőben említettem, nemcsak az előadás/rendhagyó divatbemutató, de a közönség metaforája is. A Trafó nagytermét ugyanis úgy rendezték be, hogy a néző a terem közepére kerüljön, körülötte négyszögben állították fel a kifutóra emlékeztető színpadot. Ez tetszetős volt ugyan, de kényelmetlen: a kortárs előadások harcedzettjei a tengelyük körül forogtak, de az edzetlenebbek állandóan helyet is változtattak, beálltak eléd, csak hogy az újabb oldalon felbukkanó történéseket láthassák. És még a hiperbefogadók sem láthattak szimultán négyfelé…
A képek forrása: designhet.hu
Mindegy, ezt fogadjuk el az alkotók akaratának, mert legalább világos koncepció volt. De ezen túl, hogy tulajdonképpen mire fűzi fel a koreográfus az egyébként ötletes és szemet gyönyörködtető ruhák vonulását, számomra nem derült ki. És mivel a Trafóban voltam és nem egy divatbemutatón, a ruhákat meg sem lehetett venni, és amúgy is jelmeznek készültek, nem haute couture-nek – hát más volt az elvárásom: színházat, táncot, valamire kifutó előadást szerettem volna. És bár nézhettem volna hátradőlve a tervezés apróbb-nagyobb bravúrjait elfeledkezve a jelentésről, maguk az alkotók tettek róla a címválasztással, a bejátszott versidézetekkel és az állva forgolódó nézővel, hogy ne így legyen.
Így viszont mi maradt nekünk? Egy idegesítően nagyot ígérő cím és annak fel nem fejtett tartalma. Erdős Virág versidézetei tematizálták a divatszínházat. Ezek a szövegek a ruha eltakaró, maszk-voltáról szóltak, ennek megfelelően a táncosok hol küszködtek, hol érzéki viszonyban voltak a ruhával, de természetesnek sohasem látszottak benne. Nem túl eredeti.
