— Színház

— 2010. January 23. 16:35

— Írta: zombiefoot

SzólóDuó Fesztivál 2010 – 3. nap

Az abszolút nyertesek napja. Így is lehetne aposztrofálni a fesztivál zárónapját, hiszen az est előadásai közül került ki végül a legjobb szóló és a legjobb duó, valamint a közönségdíjas alkotások. A Szoknya Szóló zsűri- és közönségdíjával tökéletesen azonosultam, a legjobb duó kiválasztása már keményebb dió. De nem vagyok elégedetlen: erős mezőnyből a döntés sem lehet egyértelmű.

“In my academic English interpretation” – harangozza be saját magát a bemondó. Az első napon enyhe döbbenetet keltett, de a másodikon annál jobban szórakoztam a moderátor stílusán. Nyalka fiatalember, finomkodóan kimért és erre vastagon rá is játszó modorral. Aki eléri, hogy még a szünetre indulván is tapsoljunk, az tud valamit. Persze természetesebb lett volna, ha nem lapról olvassa az angol szöveget. Ide, zárócikk lévén, kifér még egy dorgálás a fesztivál dizájnfelelőseinek. Ha már nemzetközi eseményt szervezünk, akkor annak legyen a mostaninál pofásabb és főként sokkal átláthatóbb honlapja. A helyszínen történtekre viszont semmi panasz: csinnadratta nélkül, de minden nagyon feszesen zajlott.

Barbara Fuchs: Szoknya SzólóAnnak idején, az ajánló kommentjében elég jól tippeltem meg a díjazottak körét. A fesztivál legutolsó fellépője is a befutó tippek között volt, produkciója elvitathatatlan minőséget hozott. Jó érzés, hogy ezt a közönség is pontosan így gondolta. Az előadás a legjobb szóló díját és a szóló közönségdíjat is besöpörte. Barbara Fuchs “német színekben indult”, Szoknya Szóló (D) című ötpercesében saját koreográfiáját adta elő. A cím szándékosan megtévesztő: valójában egy duót adtak elő ketten a szoknyával. Dramaturgiailag ennyi történt a színpadon: bejött egy Madonna-arcú nő (nem a popos vonal, a másik), és egy szürke szoknyát utaztatott a testén. Egyszer a fején, egyszer a hátán, talán egyszer a derekán is volt. A minimalista dramaturgia sikere a sejtetés erején múlott, és ez nagyon működött Fuchs hajlításait és komoly arcát fürkészve. Többet nem mutatott: a nőiség leglényege maga az előadás volt, nem a meztelenség.

Brian Tjon Liem, Margreet Nuijten: ...a tenger hullámai...A legjobb duó díját szintén az utolsó este látható …a tenger hullámai közötti nyugalom… (NL) című darab nyerte. A holland táncospár elképesztően lassan folyó, emelésekkel és tartásokkal dolgozó koreográfiával lepett meg minket. Szép és visszafogott, rímekre épülő mozgásviláguk engem a klaszikus versek felépítésére emlékeztett. Sajnos, ez a tömény szépség a végére kissé elaltatott.

Sokkal nagyobb hatással volt rám az izraeli páros Faria (IL) című duója. Nem tudom, van-e köze a koreográfiának Faria abbé alakjához, a hipnózis-módszer egyik atyjához, de az biztos, hogy a páros férfi tagja állandó függésben tartotta a darab nőfiguráját. A Horváth Csaba-féle Mandarin óta nem láttam olyan előadást, amiben az emberi fizikum ennyire nyers és ellenséges volna. Konkrétan a férfi fizikum a nőivel szemben. A lelkierő azonban legalább ilyen kérlelhetetlen, a férfira kulcsolódó nő záróképe ezt sugallta.

Mindenképp említésre méltó még az 1+1=/ 2 (HUN) magyar duója. Nem a táncos tudás, hanem a próbálkozás merészsége miatt. A lányok kettőse a hagyományos duók szépségideálját kezdte ki, és az együttmozgások során a nehézkes és lomha esztétikáját valósította meg. Üdítő volt. Nyilván a nagyobb feltűnéshez technikailag még sokat kell fejlődniük.

Brian Tjon Liem, Margreet Nuijten: ...a tenger...Idén az Én(ek) (HUN) című duó nyerte el a párosok közönségdíját. A színpadi lendület és a a pár egymásra rezonálása példás volt. Makra Viktória és Pásztor Tibor tulajdonképp a pantomim elemeit vitte be a kortárs táncba, nem is ügyetlenül. A téma – az egymásra utaltság – is illett a választott formához, így ha legközelebb kicsit több valódi érzelmet és kevesebb ún. szenvedélyt mutatnak, én is rájuk voksolok majd. Mert akkor igazán jók lesznek.

Fotók: Dusa Gábor

 

A zsűri díjazottai:

A legjobb szóló:

  • Szoknya Szóló (D)
    Koreográfia, előadó: Barbara Fuchs

Díjazott Szólók:

  • Medúza érintés (CZ)
    Koreográfus, előadó: Kateřina Korbová

  • Tempó (H)
    Koreográfus:Juhász Zsolt
    Előadó: Vincze Levente Gergely

A legjobb duó:

  • …a tenger hullámai közötti nyugalom…(NL)
    Koreográfus: Brian Tjon Tjauw Liem
    Előadók: Brian Tjon Tjauw Liem, Margreet Nuijten

Díjazott Duók:

  • Ki lesz a főnök? (CZ)
    Koreográfus: Eva Běťáková
    Előadók: Eva Běťáková, Barbara Kratochvílová

  • Másodszor (PL)
    Koreográfus: Aleksandra Zdunek
    Előadók: Mirela Baciak, Olga Szypulska

Közönségdíjak:

  • Szoknya Szóló (D)
    Koreográfus, előadó: Barbara Fuchs

  • Én(ek)
    Koreográfus: Makra Viktória, Pásztor Tibor, Kurucz Sándor
    Előadók: Makra Viktória, Pásztor Tibor

Az Orkesztika Alapítvány különdíja:

  • Konyhaasztal (H)
    Koreográfus: Grecsó Zoltán
    Előadók: Grecsó Zoltán, Egyed Bea