Mándy Ildikó és társulata két főből áll. Ez a két fő a (Lady) Macbeth-ek estéje folyamán előadott egy teljes szereplőgárdás darabot, tánckarral. Nevettetve. Bohóckodva. Nem tudtam eldönteni, hogy a monumentális klasszikus balettet parodizáló előadást, vagy szatírát láttam. A darab alkotása közben szinte biztos, hogy kiraboltak egy Obit, és egy gyógyászati segédeszköz-boltot.
Először valami electro-industrial zene hallatszik, a füstös és besötétített színpadot inkább valami alvilági underground tánctérnek képzeli az ember, mint bárminek, aminek köze lehet Shakespeare-hez. Aztán előtipeg a két táncos: Fenyves Márk és maga az alkotó koreográfus, fekete-bordó sminkben, plasztikus arccal, bordó bársonynadrágban, csillámló fekete fűzőben, fekete frakkban, lábaik között egy-egy PVC-csövet húznak maguk után.
Szürreális, egyből a Macbeth boszorkányai jutnak az eszembe, a rudak fallikus volta, és ahogy hol ugrálnak, hol tipegnek, hol billegtetik a rudat erre az elég progresszív zenére, az ember nevet – kínjában. Az eleje túl hosszú, és végre megkönnyebbülhetek, amikor eljutnak a táncosok odáig, hogy ráüljenek ezekre a képzeletbeli seprűkre végleg, és körbeugrálják a színpadot, már őszintén képes vagyok nevetni.
Fotók: port.hu
Nemsokára visszatérnek, fejükön egy jól látható korongot visznek, ami egész nyilvánvalóan az eddig animált rudak alja lesz. Idétlen mozgással – mint egy balettkar paródiájaként – végigtipegnek a színpadon, majd lerakják őket, és össze is szerelik. Innentől kezdve a rudak a háttérben maradnak, és kezdődik a gegparádé.
Elmutatják, hányféleképpen lehet megölni valakit, az összes jelentősebb mozzanatát egy klasszikus Macbeth előadásnak túljátszva prezentálják, illő zenei aláfestéssel, némely rész annyira találó, hogy az embernek az jut eszébe, a közelmúlt táncos történéseit látja pellengérre állítva.Majd egy gördeszkaszerűségen, amin végigdőlhet az ember, és összecsukható, illetve állítható a magassága, végiggördülnek, “I feel so high” jelleggel, aztán jön a szokásos lelkifurdalás a gyilkosságok miatt, majd mégis csak jót ugrálnak egy polkaszerűségre.
Az egyetlen tényleg eredeti motívum az a kis intermezzo, ahol a színházba járókat minősíti egy hang a mikrofonból, megemlítve az éppen aktuális BKV-sztrájkot is. Zavar, hogy a férfi-nő különbséget csak a nemi szerveikhez való nyúlkálással, és annak paródiájával mutatják, hogy ürít a két nem. Ennél azért – remélem – jóval több kéne, hogy pellengérre álljon.
Majd behoznak egy furcsa szerkezetet, ami leginkább egy ember abroncsának tűnik, és csövekkel van felszerelve, szinte mint az erek, ölelik körbe a PVC csövek ezt a fémtestet. Bekerül még egy ugyanilyen, két tölcsér, és egy üveg bor. Már sejteni lehet, hogy a csöveken keresztül töltik a bort, mintegy szinonímájaként a vérnek. Így is tesznek: Fenyves Márk iszik, miközben Mándy Ildikó tölti, a bor körülfutja, és élettel tölti meg ezt a műtestet. A férfi a saját “testéhez” sétál, és oda is kap bort, alulnézetben felfelé fújja, így kifröccsen, mint egy beteg szökőkútból az egész; a nő eközben fújással-szívással animálja a bort, mint egy keringeti.
Értem én, ez a haláluk szimbóluma, meg vicces, de nem annyira, amennyit várnék Mándy Ildikótól.
Linkek: