Bettina Helmrich afféle magának való alkat. Az a típus, akire pontosan illik a szólótánc műfaja. Nagyon határozott, nagyon erős kisugárzású, kemény táncos. Magyarországra is egy igazi önleleplező szólót hozott: a Σmyself című darabját. A beharangozó két kivetítővel kísért virtuális triót ígért, három különböző személyiségrész kivetüléseit. Én a magam részéről egy kivetítőt láttam, úgyhogy nekem a darab inkább virtuális duónak tűnt. És ebből a duóból is inkább a valódi táncos megjelenés, a színpadi jelenlét fogott meg. A vászonbeli én nem volt annyira érdekes. A nagyon modernnek tűnő, multimédiás darab végül így lett újra csak szóló.

Az előadás elején a meztelen, háttal összekuporodott táncost látjuk. Férfiasan izmos hát, tömzsi testalkat. Egyből arra gondolok, hogy már a táncos test látványa is mennyire más élményre készít fel, mint egy hagyományos, tüllszokszoknyás balettelőadás. Ez a test egyáltalán nem esztétikus, viszont nagyon kifejező. Úszósapkát visel, ami az előadás végén sem kerül le róla.

A szólót nézve az énnek legalább két részét föl lehetett ismerni: az erős önkontrollt gyakorló, szigorú felettes és az önmagával túlfűtött, csevelyt folytató érzelmi ént. Mindkettőt érdekes, apró mozdulatokkal adta vissza a táncos. Jó segédünk a megértésben a zene, annak váltásaiból, egyértelműen határoló jellegéből érezhetjük, épp milyen személyiséget látunk a színpadon. Nem igazán lehetett megfogni a mozdulatok jelentését, csak egyben érezni az egészet, de főként: nem lehettet nem erre a nőre figyelni. A végén a táncosra rákerült az összes ruhadarab, a vásznon női, élőben férfi – utalva az ábrázolt lelki folyamatok uniszex jellegére. A táncos saját hangja helyett újra a külvilág hangjai közé került, ahol az elrejtettség állapota társadalmi elvárás.

Rövid szünet után a Pataky Klári Társulat Basta cosí! című előadása következett. Pataky Klári az elmúlt években elismert koreográfus lett, Lábán Rudolf-díjjal tüntették ki, a kritikák a finoman intellektuális alkotót látják benne. Én sok évvel ezelőtt az Egy katona történetét láttam tőle. Az fantasztikusan jól kitalált, szép mozdulatokkal dolgozó, ötletes darab volt. Most, hogy az új Basta cosíban sem kellett kellett csalódnom, nem is értem, hogy miért hagytam ki az elmúlt 3-4 év Pataky-előadásait.

A basta cosí jelentése – elég legyen! – egész konkrétan utal az előadás témájára: hogyan próbálunk változtatni, választani az életünkben. A koreográfiát három táncos, egy férfi és két nő táncolja. Az egyikük, Arany Virág ritka bájos jelenség, a kisugárzása vezeti az előadást, de a másik két táncos is nagyon jó választás. A darab teljes ellentéte az előzőnek, és egyben meglepő választás az L1-esek részéről: esztétikus, humoros és pontról-pontra kitalált koreográfiát látunk. Bettina Helmrich szólóját nézve úgy érezhettük, a szemünk láttára alakul az előadás, szinte organikusan nő ki a figura. Itt annak örülünk, hogy a jól előkészített színpadi megoldások milyen parádésan teljesednek be. A Basta cosí igazi dramaturgia-elvű tánc: a legjobb “dialógusokból” áll össze, és jelenetről jelenetre építkezik.

Egy az egyben valóságleképezésről persze szó sincsen. Inkább egy téma minden oldalról való körbejárásáról, ahol a hétköznapi élmények sűrített bemutatásából ismerünk rá a helyzetek mélységére. A darab vezető metaforája például a visszaszámlálás aktusa: ha le akarunk állni valamivel, mindig dátumokat és órákat szabunk. A legjellemzőbb fogadalom az újévhez kötődik, de gyakorlatilag bármilyen, kicsit is távollévő dátum lehet a kijelölt változtatási pont. Azzal, hogy a táncosok egymás száját fogják be, egymást és egy ponton túl önmagukat is akadályozzák az 1-ig való eljutásban, a visszaszámlálást mint eleve nevetséges és elkerülő mechanizmust mutatják be. Tényleg, miért nem azonnal?

Az előadás mindezt jó humorral, plasztikusan bemutatott egyedi és társas helyzetekkel érzékelteti. Pataky Klári darabját jó nézni: elgondolkodtató, mégis könnyed modorban kommunikál. Én a törzsközönség tagja leszek.

—-

Vasárnap a második előadásra érkeztem a Bakelitbe, ami egy kissé kieső helyszín: hét óra után kifejezetten félelmetes, indusztriális környezet a külső Soroksári úton. De arra számítottam, hogy jó lesz az este, ezért legyűröm a rossz érzéseket. Sajnos azonban Góbi Rita Fehér fal című koreográfiájáért nem volt érdemes. Számomra az előadás nemcsak tematikájában, de nézői oldalról is a vergődésről szólt.

Góbi Ritát alapvetően táncosként ismerhetjük, az elmúlt években Szabó Réka társulatában, a Tünet Együttesben lépett fel. Közben saját társulatot is alapított, és elkezdett koreografálni. Ez az első darab, amit látok tőle, és sajnos elég vegyes az élmény. Egy furcsa előhang (latexkabátos férfi nevetséges teatralitással vonul be), egy multifunkcionális élőzenész, három fehérre meszelt arcú, csapkodó, túljátszott mimikájú női szereplő. A Góbi Rita-darab is a különböző személyiség megnyilvánulásokról, az énkeresésről szólt, de számomra nem tudott hitelesen megszólalni.

Amennyire visszafogott és elegáns volt a Basta cosí, és amilyen karizmatikus a Helmrich előadás, annyira hamisnak érzem ennek a fizikai színháznak szinte minden mozdulatát. A kegyetlenségnek, túlfeszítettségnek ilyen koncentrációja mindig szenvelgővé és nevetségessé válik. Keménységben legalábbis a Horváth Csaba-féle Mandarin-előadás lehet az irányadó.  És még a zene is, ami megtámogathatná az előadást, csak tovább növeli az elégedetlenséget. Jól szól, nem azzal van a baj, de egy az egyben leköveti a koreográfia egyes mozdulatait. Ki mondta, hogy az élőzenének ennyire mimetikusnak kell lennie? Persze ez nem csak a Góbi Társulat hibája, szinte mindegyik élőzenés előadás elköveti.

A három női táncos fizikai teljesítményét mindettől függetlenül dicséret illeti. Próbára volt téve az állóképességük, és csak remélni lehet, hogy ez a koncentráció később jobban megkomponált, finomabb formát ölt. Az L1 “nagyok” valószínűleg a lehetőséget látják Góbi Rita rendezéseiben: egy, az övékhez hasonló, szélsőséges elemeket is megmozgató, szikár előadásmód csíráit.

Korábban a Kultblogon:

• 8. L1 Kortárs Táncfesztivál – második nap
• 8. L1 Kortárs Táncfesztivál ajánló

Linkek:

• L1 hivatalos honlap
• L1 Táncfesztivál blogja