A Kamaraszínház Ericsson Stúdiójának Pszicho című előadása nem Hitchcock remekére, hanem a történet eredetijére, Robert Bloch azonos című regényére épül. Nem meglepő módon a filmtörténet egyik leghíresebb zuhanyzója a színpadon is hangsúlyos, központi helyet kapott. A zuhanykabin ad keretet a darabnak, ott kezdődik és ott ér véget, ill. a kabin választja el a díszletben a Bates-motel recepcióját az egyik szobától, ami később egy vaskereskedésnek is helyet ad. Körben kitömött állatok vicsorítanak vitrinbe és polcokra állítva, a bútorokon foszlófélben a huzat, a kinti eső monoton kopogása pedig egyre fokozódó feszültséget kelt. Ebben a környezetben elevenedik meg a világhírű horror, aminek rövid összefoglalását most feleslegesen tartom. Sokkal fontosabb, hogy elmondjam, mi az a több, ami miatt az Asbóth utcáig, nem pedig a legközelebbi videotékáig érdemes elzarándokolni.

Pozsgai Zsolt író és rendező különösen jól érzett rá a Pszichora, de meglepetésként is ért, ahogy más vágányra is terelt azt. Természetesen a horrorisztikus sikolyok, a téboly, a gyilkosságok, a hirtelen sötétség és a kevés neon hat az idegekre, de arra végképp nem számítottam, hogy Pozsgai pont a legkeményebb jelenetekbe is csempész majd humort. Nem fojtott, ideges nevetésre gondolok, hanem valóban jóízű, olykor nagyobb röhögésbe fulladó poénokról beszélek. Mindegyik szereplő szájába adott legalább egy-két morbid poént, de a Samet (Mary vőlegényét) játszó Dózsa Zoltán maga volt a két lábon járó humorbomba, de a felügyelő (Bank Tamás) karaktere is komolytalanabbra sikeredett. Ők ketten ellenpontozták az alapvetően komorabb, de azért néha vicces(!) Bates-famíliát.

Mary a recepciónál (képek: foto.szinhaz.hu)

Jánosi Dávid Norman Batese olyan szinten hátborzongatóra sikeredett, hogy arra szavakat is alig találok, az anyát játszó Andai Györgyi előtt pedig szintén leborulok. Ők ketten annyira átszellemültek, hogy a zárójelenet után is ijesztőek maradtak, hiszen pár pillanatig még mindig Batesként szemeztek a közönséggel a tapsvihar elején. Egyszerűen brillíroztak, de mellettük még Dobó Katáról is csak jókat mondhatok. Őt a korábbi filmes szereplései miatt nem tartottam tehetségesnek, inkább celebként, nem is színésznőként kezeltem, ezért ellenszenvvel kezeltem színpadra lépésekor. Öt perc után azonban nem csak megenyhülten, de különösen örültem első találkozásunknak, és annak, hogy pozitívan csalódtam.

Az Ericsson Stúdió Pszichoja így szerencsére sem az alakításokon, sem pedig a népszerű történet szimpla interpretálásán nem tud elcsúszni. Összetett élményt ad a kettősségének, a félelem és nevetés, a horror és a vígjáték összemosásának köszönhetően.