A világháború utáni német elektronikus zene nem csupán nemzeti, hanem nemzetközi szinten is napjainkig ható művészeket adott a világnak és zenekarokat szült meg. A ’60-as évek krautrock zenekarai, a ’70-es évek Tangerine Dreamje és Kraftwerke, vagy akár Karlheinz Stockhausen nélkül alapvetően lenne más az, amit ma elektronikus zenének nevezünk. Olyan határok nyíltak meg ezekben az években, amelyek helyén mára mozgástereket találunk. A kettészelt Németország területén nemcsak zenei szempontból, de a hozzá kapcsolódó hardverek terén is forradalom zajlott le a bátor perspektíváknak köszönhetően, melyek felfedezték, hogy a zene legfőbb attribútuma végső soron a végtelenség: a kanonikus hangszerek, formák és módszerek csak alapok, amelyekről a bátrak el tudnak rugaszkodni.

A Rastermusik és Noton kiadókból összevont Raster-Noton 1996 óta őrzi ennek a szemléletnek a lángját, élén azzal a Carsten Nicolai-jal, aki eredetileg nem is zenésznek, hanem képzőművésznek indult a ’90-es évek elején, majd az évtized közepén kezdett el érdeklődni a zenei kifejezésmód lehetőségei iránt. Régi “szakmájával” sem hagyott fel, így leghíresebb projektjének – Alva Noto – keretében kiadott albumai mellett még mostanság is feltűnnek munkái, installációi európai kiállításokon. Nicolai művészneve nem csak szólóalbumain tűnt fel az elmúlt évtized során, de dolgozott például a klasszikus zene határán ingázó, félistenként tisztelt Ryuichi Sakamotoval, akivel egy kimagasló, öt lemezből álló sorozatot hoztak létre 2002 és 2011 között. Mellette közreműködött Ryoji Ikedával, Blixa Bargelddel, Thomas Knakkal, és a sor még folytatható.

Legutóbbi nagylemeze az Univrs címet kapta. Első hallásra is feltűnő, hogy másik, Sakamotoval közös Summvs lemezéhez képest ezen dominánsabb a hideg, kimért gépies hangzás, ami olykor szinte tánczenei struktúrát vesz fel. Technós lüktetés masszírozza a fülünket, és a lehetőségekhez mérten változatos trackekbe rendezett témák szépen elkülönülnek egymástól. Félúton pedig ott van fogódzkodóként az egyetlen közreműködő, az író-költő Anne-James Chaton monoton recitálása az Uni Acronymban, mely során észrevétlenül válik egyre agresszívabbá az alap, hogy a rá következő Uni Asymmetric Noises-ban pár percre minden visszahulljon a teljes rendezetlenségbe. Az Uni Deform már egy újabb, szinte EBM-jellegű alappal támad, és ez a játék így megy az album jelentős részén: káosz és rend igyekszik elnyelni egymást, noha egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ez a hangzásbeli játék adta meg számomra az interjú indítását.

Az új, Univrs című albumodat hallgatva feltűnik, hogy mennyi technós lüktetésű szám hallható rajta. Koncepció volt ez az újítás?

Ez nem igazán koncepció, mint inkább egyfajta hangzásbeli hozzáállás volt. Az Univrs-nek vannak electro, talán techno és funk hatásai is, de ezzel együtt nagyon Alva Noto, ami ezen a lemezen hallható. Mióta elkezdtem az Uni-sorozatot, sokkal inkább törekszem egy másfajta flow, hangulat beolvasztására, több kitekintésre és kísérletezésre a dobhangzásokkal, ami már az Unitxt-re is jellemző volt. Ez az egész kicsit olyan, mint a vezetés, és egy kissé filmszerűek is ezek a trackek.

Az Uni Rec című számban egy Martin L. Gore-hangminta hallható. Miért választottad ezt?

Martinnal először egy Depeche Mode koncert után volt szerencsém találkozni és beszélgetni Berlinben. Aztán volt egy Mute/Raster-Noton közös rendezésű fesztivál, a Short Circuit idén májusban a londoni Roundhouse-ban, és annak kapcsán is összefutottunk, majd e-maileztünk is. A sample, amit a rendelkezésemre bocsátott is ennek a közös projektnek volt a része, hogy létrehozzunk egy nagy, közös hangzásképet, melyet egy Mute- és egy Raster-Noton-előadó állít össze. Egyébként amikor még korábban dolgoztam a tracken, kicsit az volt az érzésem, mintha hiányozna belőle valami, és aztán eszembe jutott ez a sample, így kipróbáltam, hogy egyáltalán működik-e a kettő együtt. Utána már nem is volt visszaút, ez a dolog is része lett az egésznek. Aztán persze megmutattam Martinnak, és neki is tetszett, így alakult ki a végeredmény, ami szerintem csodálatos lett.

Egyébként nagy rajongója vagyok a korai Depeche Mode-nak, akkor voltam tinédzser, amikor ők is, egy generáció vagyok velük. Volt persze egy időszak, amikor én is szem elől tévesztettem őket, de újra figyelek rájuk, és Martint egyébként is egy nagyon izgalmas és inspiráló zenésznek tartom.

Az Univrs-en szerepel Anne-James Chaton is. Vele hogyan találtatok egymásra?

Anne-James-szel már évek óta ismerjük egymást, és három éve dolgozunk együtt különböző szinten. Szeretem a szövegeit, a stílusát és azt is, ahogy beszél. Rendkívül üdítőnek találom, ahogy inkább a költészet felől közelít a zenémhez, de nem csak ezt a költészeti oldalt látom benne és a munkájában, hanem a zeneit is, amiben sok erő van.

A sajtóanyag említ egy unitxt box nevű hardvert, amit használtál a lemez megírásakor. Mi is ez pontosan?

Ez elsősorban egy eszköz. Tulajdonképpen ennek segítségével vagyok képes pillanatról pillanatra, nagyon analóg módon manipulálni a hangsávokat, hogy a vizuális háttér – formák, mintázatok, színek – a lehető legteljesebb szinkronban legyenek a zene tartalmával. Ennek segítségével tudom ezeket kontrollálni az élő fellépés során is. Sokat fejlesztettem rajta az elmúlt években, és egyébként több különböző típusú darabom is van belőle.

A pár hónapja kijött, Sakamotoval közös Summvs albumod az Univrs-szel szemben egy csöndes darab. Szükséged van erre a kifejezési formára is?

Szeretem a végleteket. Valamennyi érzékeny, akár romantikus zenére éppúgy szükségem van, mint az Univrs világára, mely ugyanúgy a jellemem, a személyiségem része, egy hasonmása az ideáljaimnak. De igyekszem ezeket a világokat ugyanannyira kombinálni mint elszeparálni. A Ryuichivel közös lemez egy erős, nyugodt, ambient aspektus.

Ez utóbbi album le is zár egy ötös szériát, mely a Vrioonnal kezdődött. Ettől függetlenül fogtok még együtt dolgozni Sakamotoval?

A közelmúltban megegyeztünk egymással, hogy most egy ideig nem fogunk semmilyen új munkába – mi se tudjuk, meddig. Most úgy érzem, hogy a kör, ahogy az Alva Noto + Ryuichi Sakamoto-együttműködés is, bezárult. Persze vannak még kiadatlan, élőben felvett zenei és videóanyagok talonban, ezek megjelenhetnek a jövőben. Gondolj bele, ez tíz évnyi közös munka, amiről beszélünk, tíz év, amit ez az öt lemez jelképez. Ezt ugyanannyira csodálatosnak találom, mint amennyire azt érzem, hogy érdemes továbblépni innen, valami gyökeresen más világot felfedezni.

Pár hete került megrendezésre az idei Raster Noton Summercamp Rómában. Ez miben több programok tekintetében a koncerteknél?

Az Electric Campfire megrendezésének fő oka mindig az volt, hogy a Raster-Noton művészei és kedvelői számára legyen egy hely, egy lehetőség a találkozásra. Idén volt egy fantasztikus lehetőségünk, hogy Rómában, a Massimoban rendezhessük meg az aktuális találkozót, szeptemberben, szinte még nyáron, szabadtéren. Maga a rendezvény több napos, amiből egy nap az, ami nyitott a közönség számára is, és ez teljesen ingyenes. Még némi itallal is tudunk szolgálni azoknak, akik eljönnek, csak annyit kérünk, hogy jelezze előre, aki jönni akar. Az évek alatt pár száz látogatótól eljutottunk az 1300-as számig, így most már limitálnunk kell a helyeket, mert nem szeretnénk, ha ez az egész túl nagyra nőne, és elveszne a családias atmoszféra, ami most jellemzi. A program többi része a Raster-Noton szűkebb köreinek szól, a legközelibb barátoknak, akikkel elmegyünk közösen megnézni ezt-azt. Sok előadónk nem is találkozik egymással az év nagy részében, így ez számukra is egy platform az ismerkedésre.

Melyik kiadványodat ajánlanád valakinek, aki nem ismeri a zenéd, de érdeklődik iránta?

Talán a legfontosabb kiadványaim egyike a Transform, de valamennyire az Univrs is követi ennek a szemléletét. Ezen túl valamelyik Ryuichi Sakamotóval közös lemezt ajánlanám még, és persze a Ryoji Ikedával közösen írt Cyclo.-t. Legszívesebben egy koktélhoz hasonlóan ajánlanám a munkáimat, melyekből, ha nem tetszik az eredmény, mixelhetsz egy újat.

Alva Noto – Uni Deform @ VOLT Festival, Svédország