Hosszú várakozás előzte meg a kanadai Crystal Castles duójának első albumát. Az előző évben több electro/chiptune slágert is jegyző csapat úgy tűnik, hogy sokat dolgozott a saját magukról elnevezett kiadványon, ami pont azt nyújtja, amiért tavaly elkezdtünk vágyakozni az első kislemezek után.
A Crystal Castles bemutatkozó albuma a legeredetibb dolog, amit eddig idén hallottam. Egyszerűen fantasztikus, ahogyan ez a két ember visszahozta egy nagyon szűk óra erejéig életem azon korszakát, amikor először éreztem azt, hogy valamibe nagyon bele vagyok zúgva. Ez pedig nem volt más, mint a számítógép. Soha nem felejtem el 1991-et, és amikor először gépközelbe kerültem; imádtam a képernyőt és azokat a bugyuta, de tényleg varázslatos hangokat, amik a gombok nyomkodása után megszólaltak. Kis pöcsként számomra erről szólt a legkoolabb évtized eleje, azé az évtizedé, aminek a hajnalán hirtelen mindenki odáig volt Amerikáért, és az iskolában nem győztük eljátszani az Eddie Murphy-filmek legmenőbb jeleneteit, vagy lapozgatni a legfaszább Kaland-Játék-Kockázat könyveket.
Crystal Castles – Alice Practice (live)
Mindazonáltal az Alice Glass-ból és Ethan Kath-ból álló Crystal Castles számára egy másik fajta szerelmet jelent 1991. Ők valószínűleg akkor haborodtak volna egymásba mindörökre valami neonfényekkel bevilágított haldokló játéktérem egyik eldugott sarkában, ha már ismerték volna egymást akkor is, így azonban csak az édes nosztalgia jut nekik két fülledt menet közt. S ez valahol ront a lemez értékén: hiába szól ugyanis az egész a C64-ről, a korai PC-ről, vagy a tinédzserekkel benépesített játéktermekről, Alice és Ethan emlékei nem valami élesek. Lehet, hogy annyira se, mint neked: érzed, hogy mind neked, mind nekik nagyon fontos az az éra, aminek dedikálták a debütjüket, de a számok egy része pontatlan visszaemlékezésekből áll, és ezáltal néha összemosódik későbbi emlékekkel is.
Nem hátráltatja viszont ez a lemezt annyira, hogy lecsússzon a dobogós helyről. A C64-es hangzás minden számban telitalálat, Alice üvöltözős-szenvedélyes hangja pedig képes belevinni valami vadságot, faragatlanságot a lemezbe, ami legalább annyira jellemző volt a számítástechnikára és a többi high-tech, futurisztikus témára is akkoriban. Egy pillanatra újra életre kel minden, ami nekünk csak a tizenöt-húsz évvel ezelőtti akciófilmek jeleneteiből jutott, és hiába van a korong vége felé olyan érzése az embernek, hogy erre még aztán a demófelvételeket is rárakták, a végeredmény rendkívül bájos. Kedvenceim: Alice Practice, XXXZXCUZX Me, Air War és Black Panther. Négyes.
Linkek: