Egy újabb páros gyűjtéssel folytatjuk az idei toplisták sorát. Farkas Péter és Andok Tamás szedte össze az év legjobb ambient és modern-classical lemezeit, köztük van több első lemezes tehetség és néhány veterán visszatérése, dark-ambienttől az űrzenén át a romantikus hangulatú kortárs klasszikusig.
Orcas: Orcas (Morr Music)
Mostanában viszonylag kevés igazán jó ambient-shoegaze-pop hibrid lemezzel találkozni, és a legtöbb zenekar nem igazán lát túl a vintage életérzéssel átitatott, fátyolos, egyben semleges éneken és az érdektelen, giccses zenén. Benoît Pioulard és Rafael Anton Irisarri első közös lemeze viszont végre egy különlegesen szép darab, amely ráadásul egy percig sem akar többnek látszani annál, mint ami valójában. Egy végtelenül egyszerű, visszafogott, szinte elegáns zene. Tele könnyed, őszinte érzelmekkel, hangulatokkal, lágyan, megnyugtatóan pislákoló színekkel és fényekkel. (AT)
Mirrorring: Foreign Body (Kranky)
A bensőséges hangulatú folkdalokat író Jesy Fortino (Tiny Vipers) és a borzongatóan mély drone szőnyegeket széjjel terítő Liz Harris (Grouper) először készített közös lemezt, melyen példaértékűen ötvözték az ébrenlét és az álomvilág hangjait. Tábortűzként, tompán pattognak a gitárok, éji bagolyként szól az ének, és sűrű erdőként ölel körbe az ambient – a Mirrorring a nagyvárostól távol eső kirándulásra invitál. A Krankynél megjelent Foreign Body rövid, de kellemesen kimerítő munka, melyben (hasonlóan az Orcashoz) két különböző stílusú, de hasonlóan melankolikus hangvételben alkotó dalszerző talált egymásra. (FP)
Brambles: Charcoal (Serein Records)
Sajnos mindössze egy nagylemezt adott ki idén a walesi Serein Records, viszont a Brambles név mögötti Mark Dawson bemutatkozása legalább erőteljes és emlékezetes. Az egyszerű, elegáns dallamokból (akusztikus gitár, cselló, zongora, hegedű, szaxofon) és hangmintákból összefűzött nyolc dal zömét Dawson elmondása szerint konkrét fekete-fehér képekhez komponálta. A végeredmény egy jól felépített, összetett lemez, lágy és melankolikus hangulatok végtelenül szép és ízléses tálalásban. Az egész a korai Helios és Goldmund albumok jobb pillanataira emlékeztet, melyeket régóta nélkülözve a Charcoalnak egy jó ideje bennünk tátongó űrt is sikerült végre betöltenie. (AT)
Robert Rich: Nest (Soundscape)
Mint minden műfajnak, ma már az ambientnek is számtalan mutációját ismerjük, és egyre kevesebb olyan munka készül, amely a “tiszta”, Brian Eno-i ambientet szólaltatja meg. Robert Rich-re azonban (majdnem) mindig lehet számítani, ha hagyományőrzésről, és nem utolsó sorban minőségről van szó. Idei munkája háborítatlan erdei forrásként csordogál egy órán keresztül, zen-nyugalmat árasztó loopjait pedig szokás szerint gazdag élőhangszeres világ (zongora, fuvola, harangok, gitár, szintetizátor) övezi. 2012 talán legletisztultabb kiadványa. (FP)
The Mount Fuji Doomjazz Corporation: Egor (Denovali Records)
A holland zenekar egy orosz mini-turné moszkvai koncertjéből rakta össze az Egort, amely a zenekar 2009-es Succubus és a tavalyi Anthropomorphic című albumainak érdekes keveréke. Felépítésében a négy nagyobb részre tagolt szerkezetet követi, ettől a dalok száma kevesebb, ám a bőven 10 perc feletti, masszív szerzemények továbbra is ugyan olyan nehezen fogyaszthatóak. Tömör harsona-drone, pulzáló elektronika, sikító hegedű, és Charlotte Cegarra énekes mindig lenyűgöző hangja. Elkerülhetetlenül kaotikus, ám a zsenialitásuk pont abban a lehengerlő dinamizmusban és összhangban rejlik, mely végül létrehozza ezt a kiszámíthatatlanul tajtékzó, mindent beborító zenét. (AT)
Thomas Köner: Novaya Zemlya (Touch)
A rövid, félóránál alig hosszabb Novaya Zemlya egyfelől továbbviszi a Köner-hagyományt: absztrakt, ritmustalan és atonális hangképeivel ismét a Föld litoszférájába invitálja a hallgatót. Másfelől színesíti is a német művész egyébként eléggé sötét palettáját, és helyenként már-már emberi hangokat idéző mintákat komponál furcsán formálódó, minden másodpercében kiszámíthatatlan környezeti hangfelvételeibe. Izgalmas kirándulás a Jeges-tengerben elterülő szigetcsoporton. Csakis csendes környezetben, masszív hangszórókkal ajánlott! (FP)
afarOne: Lucen (Karlrecords)
Az év egyik ígéretes újoncaként bukkant fel az elsőlemezes afarOne, eredeti nevén Stefano Ruggeri, aki a klasszikus zenei tanulmányai során szerzett tapasztalatait próbálta meg az elektronikus zenei ötleteivel ötvözni. Az elgondolás nem újszerű, ráadásul a kivitelezés sem szárnyalja túl az elődöket, de a baljós zongoratémák, bizsergető, pulzáló IDM-loopok és az egészen nagyszabású, drámai szimfonikusok kiváló futurista atmoszférákat teremtenek. Stílusát tekintve valahol félúton van Murcof és Access To Arasaka között, összességében a nyolc dalból álló anyag egy jól megírt, magabiztos, kockázatmentes debütálás. A hamuszürke téli mindennapokban különösen jó szolgálatot tesz. (AT)
Pjusk: Tele (Glacial Movements)
A korai Biosphere stílusvilágát továbbgondoló norvég duó az első két lemez ridegségét ezúttal fényesebb, légiesebb rétegekkel is ellensúlyozza, de a Pjusk továbbra is a jellegzetes skandináv ambientet és a zord tundrát hivatott felidézni. A címválasztás rendkívül találó: a “tele” norvégul befagyott talajvizet jelent, ami pontosan tükrözi az albumot benépesítő cseppfolyós, illetve szikáron pattogó hangokat egyaránt. Akárcsak a legtöbb hasonló beállítottságú lemez, a Tele sem annyira a kikapcsolódást, mint inkább az intenzív északi kirándulást igyekszik megvalósítani a zene nyelvén. (FP)
Kreng: Works for Abattoir Fermé 2007-2011 (Miasmah Records)
A belga Pepijn Caudron szólólemezei mellett régóta készít zenei aláfestéseket a néhány éve nálunk is megfordult, főként marginális és extrém témákkal foglalkozó Abbattoir Fermé színházi társulatnak. Ezekből kaptunk most egy merítést, méghozzá nem is akármilyet. A két órás box set összesen négy előadás kísérőzenéjét tartalmazza, egyenként két részre vágva, összesen nyolc tétel, egy hosszúsága átlagban 20 és 25 perc közötti. A Radírfej vagy a Videodrome filmek hangulatát megidéző hideg és sötét zenedarabok a könnyebb folyamokból óriási, tomboló hangszörnyetegekké fejlődnek, gyakran egy művön belül. Kreng mesteri zeneszerző, de akárcsak tavaly, lemezét megint csak saját felelősségre ajánljuk. (AT)
Connect.Ohm: 9980 (Ultimae Records)
Ha jóval a fénykora után is minőségi pszichedelikus ambientre vadászunk, a francia Ultimae-re gyakorlatilag mindig számíthatunk. Ezúttal Cell és Hybrid Leisureland állt össze, és létrehozta az idei év egyik legszórakoztatóbb ambient munkáját. A 9980 örvénylő, dinamikus, felvillanyozó, érzelmileg mégsem túlfokozott album, kísérleti megoldások helyett kellemes downtempót hoz, és részletgazdag hangzásvilágával teljesen önálló atmoszférát teremt. Nem mellesleg pedig egy jó kávé mellett remekül indítja be a szürkének tűnő reggeleket is. (FP)
Atrium Carceri: Void (Cryo Chamber)
Három év hallgatás után idén újult erővel tért vissza Simon Heath, és rögtön öt különböző kiadványt is megjelentetett. Ezek közül az egyik a Void, a svéd zeneszerző legendás Atrium Carceri nevű dark-ambient-sorozatának kilencedik felvonása, amely szokás szerint a pusztulás utáni világ hivatalos kísérőzenéje lehetne. A rengeteg darabból felépülő tételekben minden apró hangnak megvan a pontos helye, származzon az hangszertől vagy legyen a forrása bármilyen zaj vagy zörej. A nagy műgonddal felépített album rendkívül intenzív egy és negyed órás élményt ad, és jóllehet, az Atrium Carcerit ismerők számára a koncepció sok újdonságot nem tartogat, a barangolás Heath univerzumában továbbra is megunhatatlan. (AT)
Sophie Hutchings: Night Sky (Preservation)
Olyan művészek, mint A Winged Victory for the Sullen, Clem Leek, Ólafur Arnalds vagy Jacaszek után ismét egy őstehetséget köszönthetünk a kortárs klasszikus zene és az ambient határmezsgyéjén. Az ausztrál Sophie Hutchings második lemeze egyfelől romantikus hangulatú, érzékeny kiadvány, másfelől viszont figyelemre méltó, olykor meglepő technikai fogások tárháza, melyen a gyertyafényként pislákoló finom mollok néhány perc alatt képesek örvénylő, már-már drone-szerű ambient tengerré változni. A Night Sky ráadásul nem zongoraszóló: cselló, oboa, fuvola, hegedű, harmónium és egyéb, azonosíthatatlan hangfoszlányok népesítik Hutchings érett, mégsem komolykodó játékát. (FP)