Két komoly albummal zárja az évet Modeselektorék 50Weapons kiadója: Anstam az első nagylemeze óriási sikerének hatására egy év elteltével már a másodikat szállítja, a fiatal francia Bambounou (képünkön) pedig először írt egész estét produkciót, és nem vallott szégyent.
Az Anstam név a 2000-es évek második felében egy német testvérpár zenéit hivatott jelölni – Lars és Jan Stöwe –, amik a korukat megelőzve gondolták tovább jelentősen az akkor térhódítását végző dubstepet, jobbára komoly, idm-es eszközöket használva. A szakma jó kritikákkal illette a kiadványaikat, mégis a páros abbahagyta a zeneírást, de végül tavaly Lars Stöwe szólóban ismét elkezdte bővíteni diszkográfiát. Újabb kislemezek után megírta az első albumát (2011: Dispel Dances), amit idén már a második követ Stones And Woods címmel, s bár az Anstam hangzása sok aspektusban változott az évek alatt (például a dubstepet már teljesen elhagyta, és helyette a kortalan elektronika világában találta meg a helyét), az továbbra is elmondható, hogy eredeti ötletekből épül fel és még mindig merészen flörtöl a kilencvenes évek idm-jével.
Anstam – Hope’s Soliloquy
Ezt számos példával támasztja alá a Stones And Woods, ami a háttértextúráiban rengeteget hivatkozik például az Autechre-re. Már a nyitó Morning Shiver Down The Black Wood River című felvételben hallható több olyan hang, amit korábban a sheffieldi duó vezetett be és tökéletesített az elektronikus zenében. Emellett érdemes figyelni a basszusgitárra a Hope’s Soliloquyban, amiről Squarepusher juthat eszünkbe, de valószínűleg még valami clarkosat is felfedezhetünk idővel, ha körültekintőek vagyunk. Ez azonban csak a lemez egyik oldala, a másikban pedig Stowe a saját ötleteit vezeti fel úgy, hogy a kettő végül nem szemben áll egymással, hanem keveredik. Érdekes ritmusok, váratlan megoldások és izgalmas játszadozás a hangokkal így a Stones And Woods, de elsősorban inkább haladóknak ajánlott. (Négyes.)
A Párizsban élő, huszonkét éves Jéremy Guindo-Zegiestowski, avagy Bambounou idén hallatja magát a legjobban. Az Orbiting című bemutatkozó albuma rendkívül sok hivatkozási ponttal rendelkezik: kitekint a Chicago house és a Berlin techno felé, ugyanakkor hallható benne valami jellegzetesen franciás karakteresség is, ráadásul az egész meglehetősen tudományos fantasztikus hangvételű. Úgyhogy nem kevés dologból áll össze kerek egésszé az Orbiting, Bambounou viszont teljesíti a kihívást, és így az év egyik legkellemesebb debütlemezét hozza tető alá. A nyári, Cobe című ep kellemes, visszatérő pillanatai mellett (Mass) filmzenés hangulatok (EX06, Orbiting), elborult UK funky vs. house crossoverek (Any Other Service), acides mellékszálak (Splaz), juke/footwork-kísérletek (Let Me Get) és nehézsúlyú technók (Data) egyaránt találhatóak. (Négyes.)