Hétfőn úgy kerültem az A38-ra, ahogy az ember általában nem tervezi, vagyis felhívott egy haverom aznap, hogy ezt nem hagyhatjuk ki, úgyhogy ott voltunk. Az este koncept bulinak ígérkezett, ahol magyar bandák játsszák el azt a figurát, amit 15 évvel ezelőtt a nagyok: metálzenekarok és hiphop mc-k párosulnak, hogy beleszövegeljék a nagy igazságokat a gitárakkorodok közé. A Judgement Night című film soundtrackjéből ez a recept alapján kult lett, a hétfő este meg éppen hogy átesett a léc fölött.
Először is beszéljünk a koncepcióról. A Judgement Night egy 1993-as film, amiben Emilio Estevez az akcióhős (ami eleve egy inkább aranyos, mint komolyan vehető dolog), és ráadásul rettenetes alakítással. A film, mondjuk ki, úgy szar, ahogy van. Unalmas, béna sztori, felvéve kábé 15 színésszel összesen, beleszámítva a statisztákat is, és a végére biztos, hogy leizzadsz attól, ahogy próbálod visszatartani magad a távirányító stop gombjától. Aztán hogy ehhez a filmhez hogy szedték össze a legnevesebb rockbandákat és hiphop csapatokat, hogy alányessék a világ egyik legkultabb filmzenéjét, az számomra tökéletes rejtély, de hogy hatalmasra sikerült, az biztos.
A soundtrack lemezről három szám is saját videót kapott, és külön kislemezként is a boltokba került, ami nem is csoda a résztvevők listája alapján. Olyan együttműködésekről van itt szó, mint a Living Colour és a Run DMC, a Biohazard és az Onyx, a Faith No More és a Boo-Yaa Tribe vagy a Pearl Jam és a Cypress Hill, de amúgy felsorolhatnám az összes számot, mind elképesztő. Most pedig, 15 év után arra az elhatározásra jutottak a magyarok, hogy megünneplik ezt a lemezt, és szerveztek egy Judgement Night bulit a hajón, ahol az volt a terv, hogy megidézik a metál-hiphop kollaborációk legnagyobbikának szellemét.
A fentiek után, az, hogy leérésemkor a Silver Shine rokkolt épp psychobilly-t szórva a közönségre, azért kicsit meglepett. Egyébként nagyon jó banda, profin tolják, most is teljesen frankó koncertet adtak, és pillanatig sem látszottak megilletődve attól, hogy esetleg hiphop fejek értetlenül nézik a dolgot, ugyanúgy bíztatták a közönségek hangoskodásra, szóval patent volt, na, csak hát furán kilógott. Viszont nem sokkal jobban, mint az utánuk következő Last Charge, akik meg kíméletlen őshc-vel rombolták le a színpadot. Ez is elég korrekt volt amúgy, tényleg elismerésre méltó, hogy manapság az akármilyen trendek közepette, egy tök fiatal arcokból álló banda inkább a régiekhez nyúl vissza, és jobban idézi mondjuk a Biohazardot, mint akármelyik mostani, vinnyogó post-hc klónt. Azon egyébként pluszban meglepődtem, hogy a MySpace oldaluk szerint a srácok keresztül-kasul turnézzák Európát, de azt az ősenergiát nézve, ami bennük van, nem is csoda.
The Last Charge
A zenekarok lementek, gondoltam, na, akkor most jön a nagy attrakció. A kiírás szerint tudtam, hogy lesz még NKS meg Kool Kasko, akik persze hiphoppal egyensúlyozzák majd a metál zúzást, de erre a végén, afternek számítottam. Ehhez képest a hardcore őrület és néhány hiphop track után be is foglalta a színpadot Bankos, és ránkszabadította a rímjeit. Ez még egyébként nem is lett volna rossz, aztán megjelent az NKS, jött Norba, és megkaptuk a magyar hiphop ízét, ami továbbra is okés, az egyetlen gond azzal volt, hogy nem erre számítottunk, és mikor még egykor is csak három egyszerre mikrofonba szövegelő arc után támadt kényelmetlen hangkavalkádot hallgattuk, kezdtük ásítva támasztani a falat. Igazából én már teljesen lemondtam arról, hogy itt bármi extra fog történni, indultam volna haza, csak egy marasztalás tartott a hajón – utólag azt mondom, szerencsére.
Úgy fél kettő magasságában csapott végre a húrok közé a Sepucu, a vendég pedig Mc Busa volt, és ez már leszakította a plafont. Egy számot nyomtak csak, de jó hosszúra nyújtva, és ahogy a “just another victim”-ből “bassza meg azt isten” lett, arra már mindenki fülig érő vigyorral reagált – ezek kretének. Üvöltés, szövegelés, húrtépés, és zakatoló dobok, erősen imprós baromkodással, és színpadi pogóval.
A pontot az i-re a kábé öt perc alatt beállt Subscribe tette fel, a vendég ezúttal az Akkezdet Phiai Saiid-ja volt. Először még azt figyeltük, ahogy minimál kommunikáció van a hangosítás ügyén, aztán egy vállvonás szerű oké után egyszer csak arcon csapta a közönséget egy félvállról vett energiabomba. Saiid úgy tűnt, mint aki egy kicsit megilletődött attól, ahogy egyszer csak korbefolyta egy néhánytonnás atombomba lökéshulláma, de mikor rá került a sor, azért tökösen rakta rá a metál alapra az Akkezdet Mivel játszol-át, aminek a refrénéjt az énekes és az mc már együtt oltotta bele a hömpölygő zúzdába. Nagyon odabaszott! Na, ez a szám után volt rossz hazamenni, ez maradt benne a fejemben, és ez után jött az a felkiáltás, hogy ilyet még!
Így aztán a buli végül jól sült el, de összességében a megidézni kívánt szellem azért a palackban maradt, habár az utolsó két számra kicsavarta a feje felett a kupakot, és megnézte ő is magának. Ez után maradt még két napig Clawfinger lemez előásás, és Cypress nosztalgia a Skull & Bones-szal. Kellene még ilyen buli, több összeszűrt lével és mondjuk egy pénteki vagy szombati időponttal, hogy az ember reggelig ne is akarjon hazamenni.
Linkek: