Megint tök véletlenül esett az ölembe egy új francia kiadvány, és megint fejet kell, hogy hajtsak a csigazabálók előtt. Jöhet nekem bárki azzal, hogy már az ember fülén is a frenchelectro jön ki, de hát kérem, nem feltétlen kell a szarrá hype-olt cuccokat hallgatni, ha ilyenek az alternatívák! A Fumuj a legkeményebb (és legkülönlegesebb) hiphop alapokba oltja bele rímekbe szedett mondanivalóját, amiben nincs pardon. Két szám után már vésem is fel a lemezre a csillagos ötöst, ami aztán ott is marad.
Van itt egy Fumuj nevű csapat, amelyik most jött ki második lemezével, és most talált csak igazán magára. A kollektíva 2005-ben debütált a Monstrueuse Normalité című albummal, aminek köszönhetően most dub formációként jegyzi néhány online adatbázis, pedig ha meghallgatod az új albumot, ezt biztos, hogy nem érted. Ez ugyanis bármi, csak nem dub meg nyugi. Kőkemény alapok a mélyen súlyostól a party soundig, és végig olyan határozott véleményvállalás és tíztonnás szövegek, hogy az egyértelmű, a srácok rájöttek, hogy ők márpedig megmondják a frankót, és kompromisszummentesen oda is csapnak. Az önmegvalósítást nagyban segíti, hogy a Fumuj a francia Jarring Effects kiadóhoz tartozik, amelynek kvázi manifesztója, hogy az előadói nem a kommersz szart termelik, hanem azt csinálnak, amit akarnak, a lényeg csak a kreativitás. Ebben a Fumuj háza táján sincs hiány.
A lemez a Killers című felütéssel kezdődik, aminek a szövegétől egyből néztem egy nagyot. A francia hiphoptól nem idegen a politizálás, de a franciákra jellemző elszállós, filmszerű zene helyett itt élő dobokra komponált, savas elektronikát kapunk alapnak, fölötte pedig olyan dumákat, mint hogy Bush-t a Time Square-en kellene lefejezni, az egészet meg már csak fricskázza az arabos hangok rétege. A fonalat egy olyan We Live In-nel viszik tovább, aminek a dobtémáját bármelyik londoni underground klubban megírigyelnék, másfélszeres sebességel meg már mehetne is a breakbeat chart élére. A szövegek amúgy közel sem csak politikusak, de mindnek van mondanivalója, értelme, éle, és hibátlan rímei – ezek egyébként az első album óta beszállt Mc Miscellaneous-nek köszönhetőek.
A tempót aztán időnként fel is tolják party-sebességre (Play My Fucking Shit), máskor visszatérnek a dubhoz (17 Or 18 I Guess, Full Of Entertainment, Hangdog Expression), 
van abstract hiphop sound és egyenesen egy Cypress Hill live-ot idéző zúzás is (a kettő egymás után például a Fuck-ban). De bármilyen irányba is nyúljanak, végig hibátlan a produkciós munka, egyszer borsózik a hátam, másszor ott akarok ugrálni a buliban, ahol ez szól. Külön gyöngyszemek az olyan teátrális szerzemények, mint a musicalt idéző vokállal ellátott Tic Toc Tic Toc, vagy az egészen post rockos dalszerkezetű Killshot. Utóbbi odáig húzza a gitárt, hogy már majdnem letépi a napot az égről, amikor visszacsap dubba.
Referálni lehet stíluskategóriákkal, kihallható ihletforrásokkal, de igazából az van, hogy ilyen egyedi és ütős lemezt produkálni 2008-ban elég tisztességes eredmény. Pláne egy kvázi noname bandától, Franciaországból, amelyiknek még egy épkézláb biója sincs. Meg kell hallgatni, ennyi. Ja, és persze ötös, vastagon.
Linkek:
- Fumuj @ MySpace
- Fumuj hivatalos honlap
- Fumuj a Jarring Effects honlapján (hallgatnivaló itt: Media > Audio)
- Jarring Effects @ Wikipedia