Rainer Trüby nem ma kezdte a szakmáját. Még rendesen benne voltam a tinédzser éveimben, amikor már meghatározó névnek számított a Berlin-Bécs-Budapest-tengelyre rátelepedő downtempo szubkultúrában, és ugyan ma már a zenéi jócskán korosak, de ettől még élvezhetőek, legyen szó akár a Trüby Trióról, akár a Fauna Flashről, vagy esetleg az A Forest Mighty Blackről. Trüby jellegzetesen a kilencvenes évek egyik nagy alakja volt, és közel egy évtizednyi pihenő után most újra flörtöl az elektronikus zenével, ezért mindenképpen mikrofonvégre akartam kapni a Minyonban, amire a fellépése előtt egy órával nyílt lehetőségem.
Kedves, közvetlen ember, de látszik rajta, hogy már nem fiatal. Természetesen nagy tapasztalattal rendelkezik interjúadásban, ezért nem kell különösebben faggatnom, vagy közbeszúrnom részletekbe belemenő kérdésekkel. Magától elmond mindent; utólag visszahallgatva az mp3-at, hallom, hogy néha három percig is beszél megállás nélkül.
“Az 1980-as években nagyon sok fekete zenét hallgattam. Ekkor még a szülővárosomban, Stuttgartban éltem, és főleg a Kool & The Gang, meg az Earth, Wind & Fire volt menő, én is nagyon szerettem őket. Tizenhat évesen voltam először diszkóban, ahol ilyen zenék mentek, és ekkor még nem is gondoltam volna, hogy idővel mennyire mást fogok hallgatni. Az 1990-es évek elején felfedeztem a hiphopot, és örökre beleszerettem. Nem a Grandmaster Flash-féle oldskool vonalra gondolok, mert azt sose bírtam, engem az A Tribe Called Quest és a De La Soul varázsolt el. A De La Soul 1989-es 3 Feet High And Rising című albuma talán mindmáig a legkedvesebb lemezem. Akkoriban Londonba utaztam egy kicsit nyaralni, 1991 lehetett, és a greenwichi szabadpiacon találkoztam két néger sráccal, akik régi soul, funky és jazz bakeliteket árultak és bömböltettek. Eredetileg ódivatú ruhákat akartam venni, például a hetvenes évekre jellemző trapéznadrágot, amit 1990 körül szinte lehetetlen volt kapni. Sétálgattam a piacon, és meghallottam náluk egy zenét, mint utólag kiderült a Black Bird’s Theme-et a Flying Startól, és teljesen eldobtam az agyamat. Olyan volt, mint a Jungle Brothers. A hiphop akkoriban főleg régi funk és jazz kiadványokra épült, ez meg tökéletes volt ilyen szempontból, úgyhogy megvettem tíz(!) fontért. Ezután elkezdtem gyűjteni a lemezeket. Ja, és végül sose lett trapéznadrágom.”
Trüby a downtempo-szubkultúra dj alakjának iskolapéldája: szociológiát tanult (habár nem fejezte be), és minden mondata értelmesen, kereken van felépítve. Mindazonáltal nem sznob, mint a korszakra jellemző hallgatóság: kifejezetten intelligensen beszél, és így az interjú nagyon kellemes. Lényegében nincs is más dolgom, mint hátradőlni az órási fotelban, és hallgatni, ahogyan elmeséli nekem az egész kilencvenes éveket.
Képek: Szentpéteri Roland
“Amikor Freiburgba utaztam szociológiát tanulni, a zene nagyon fontos része lett az életemnek, és hamar kiderült, hogy nem tudok egyszerre több dologgal foglalkozni, így az utóbbit választottam. Ott találkoztam Bernd Kuntz-cal, aki akkoriban pont hiphopot írt. Már dj-ztem akkor, éppen egy klubban pörgettem régi bakeliteket, amikor odajött hozzám, és elkezdett győzködni, hogy írjunk zenét együtt. 1994-ben megalapítottuk az A Forest Mighty Blacket, és még szintén abban az évben kiadtuk a Candyfloss / Fresh In My Mind bakelitet, ami az első katalógusszámot kapta a Composton. Három-négy évig dolgoztunk még, aztán kreatív ellentétek miatt elváltak az útjaink. Ő nem akart változtatni a zenéjén, engem viszont akkor már sokkal jobban foglalkoztatott a downtempo és a drum and bass. Még 1995-ben, Münchenben megismerkedtem Roland Appellel és Christian Prommerrel, akikkel nagyon jó barátok lettünk, és Fauna Flash néven kezdtünk el zenéket írni, főleg drum and basst. 1997-re aztán meguntuk ezt a stílust, és tovább léptünk, ekkor vettük fel a Trüby Trio nevet. Rengeteg 12″-t adtunk ki, remixeket készítettünk, meg még egy nagylemezünk is megjelent, illetve 2001-ben egy DJ Kicks mix. Aztán szétmentünk. Ma már Christian és Roland a saját szóló dolgaival van elfoglalva. Én Danilo Plessowval csinálom a Motor City Drum Ensemble-t.”
Egyelőre kevés hallható a Motor City Drum Ensemble-ből, de jól látható, hogy Trübyt rendkívüli módon foglalkoztatja a dolog, és belezúgott a house-ba. Az utóbbi két évben többször is hívták a Watergate-be játszani, pedig saját elmondása szerint sincs sok keresnivalója ott. Mindenesetre élvezi. “A house nagyon gazdag manapság. Két éve nehéz lett volna bármi jót kinézni a német tech-house-ból és electro house-ból, mert minden kiszámítható volt, ugyanazokra a dolgokra épültek. Nagyon untam a Gigolo zenéket is. Mostanában viszont Henrik Schwarzéknak hála ismét kísérleti a house. Villalobos és Luciano nagyon jó zenéket írnak, szeretem a napsütéses hangzásukat, és hogy tele van hangszerekkel minden felvételük. Szeretem, amikor valami változatos és izgalmas.”
Ekkor rákérdezek, hogy szerinte korábban miért nem így álltak hozzá a house-hoz a producerek, mert lássuk be, ezt simán meg lehetett volna csinálni tizenöt éve is, ám a válasza egyszerű: “tizenöt éve sokkal izgalmasabb volt hangmintákkal kísérletezni. Az A Forest Mighty Black is többnyire hangmintákra épült, persze néha elővettünk szintit és basszusgitárt, de ezek soha nem voltak hangsúlyosak. Trüby Trióként a dob sokszor élőben lett rögzítve, mert Roland és Christian is tanult dobosok, de ott sem volt más. Az volt a jó a kilencvenes években, hogy nem feltétlenül kellett tudnod hangszeren játszani ahhoz, hogy zenét írjál, ezért sokkal több ember kifejezhette magát. Művészi szempontból szerintem az az évtized bőségesebb volt, mint ez a mostani.”
“Meg igazából, ki kell mondani: a downtempo mellett egyszerűen nem volt létjogosultsága a house-nak. Szitokszó volt. Engem el is került rendesen. Az ezredfordulókor viszont már nem tudtam nem észrevenni: élő hangszerek kerültek bele, jazzes volt, latinos volt, így egyre jobban beleszerettem, és ez már a DJ Kicksünkön is érződött. Nem szégyellem bevallani, hogy ma már a gyűjteményem nagy része nyolcvanas évek végi house-okból áll, és be kell látnom azt is, hogy ez a zene végig jó volt akkor is, amikor Berlinben mindenki az ellenkezőjét állította.” Ettől független mindmáig úgy emlékszik vissza azokra az időkre, mint élete legszebb éveire. “A downtempo szuper volt! Szerettem azokat a hektikus időket, mert minden más volt akkor: a freestyle elvárás volt, a zenei palettának szélesnek kellett lennie egy dj szettben, és alapvetően mindenki leszarta a beatmatchet. Gilles Peterson szerencsére még mindig így játszik, és életben tartja ezt a szokást, de tőle eltekintve nincs ma már nagyon klub, ahol egy háromórás szettben játszhatnál triphopot, broken beatet, drum and basst és ezeket keverhetnéd soullal és jazzel. Ma sokkal egysíkúbb, de ugyanakkor mélyebb, utazósabb szettet vár mind a közönség, mind a szervezők.”
Ugyan Trüby imád nosztalgiázni, és szíve szerint sokszor visszamenne tíz évet az időben, ha tehetné, de ugyanennyire foglalkoztatja a jelen is. Danilo Plessow-ról hatalmas elismeréssel beszél: “Őt az Inverse Cinematicsból lehet ismerni, a Pulveren nagyon sok kiadványuk jelent meg (ugyanitt jött ki egyébként az első Erik Sumo album is 2005-ben). Szintén stuttgarti srác, nagyon fiatal és tehetséges, ami jó, mert én meg nagyon öreg vagyok és tapasztalt. Harmincnyolc vagyok, ő huszonnégy, akár a fiam is lehetne! Sokat lépünk fel együtt, minden nap felveszünk valami zenét. Az a küldetésünk, hogy olyan dance számokat írjunk, amik túlmutatnak az aktuális sémákon. A régi diszkó van ránk hatással, illetve spirituális jazz felvételeket hallgatunk sokszor, mert Danilo nagy gyűjtője ezeknek.” Hozzáteszi még, hogy nemsokára megjelennek az első bakelitek, és reméli, hogy majd egy teljes albumot is kiadhatnak. Ami pedig a Trüby Triót illeti: “soha nem oszlott fel a Trüby Trio! Csak nem írtunk semmit 2002 óta. Most mindenki elvan a saját a dolgaival: Christian és Roland ugye sokáig a Voom:Voomot nyomta Kruderrel, most meg Christian a Drumlesson-sorozatát csinálja, Roland pedig a Sonar Kollektivnek ír zenéket. Nagyon jó barátok vagyunk, de pillanatnyilag nem akarunk közösen csinálni semmit. Persze ez nem jelenti azt, hogy egy nap nem írunk újra valamit.” Legyen így. Alighanem rengetegen örülnénk neki.