A Mindless Self Indulgence-t amikor először meghallottam, nagyonfelcsillant a szemem. Odamondás, a keménysamplereket, elektronikus döngölést idióta énekkel és elszálltdallamokkal vegyítették, miközben gyakorlatilag mindenkinek bemutattak,és az összes tabut kifigurázták. Aztán most kaptunk egy lemezt, aminekbármely száma lemehetne a rádióban. Ha a korábbi albumokra azt mondom,hogy hatalmasat robbantak, akkor az új csak egy adag petárda. Mégszerencse, hogy a petárdázás is jó móka.
A régebbi albumokat hallgatva az első szó, ami eszembe jut:káosz. Mint amikor a figyelemzavaros, hiperaktív gyerekkoffeintúladagolja magát, és ide-oda csapong, egymásra pakolva asamplereket, gitárokat, szavakat, pattogva, mindenre fittyet hányva. Mintha az Atari TeenageRiot találkozott volna Marilyn Mansonnal egy szintipop buliban, némihélium és speed társaságában. Ehhez képest az új album nem feltétlenvisszalépés, csak más.
Mindless Self Indulgence – Animal by M dot Strange
Ha megnézzük a punk bandákat, azt látjuk, hogy zeneileg nagyjábólugyanazokkal az eszközökkel lázadnak, így szinte törvényszerű volt,hogy felbukkanjanak olyanok, akik a konformmá vált lázadás ellenlázadnak, teljesen új eszközökkel. Ilyen volt a Mindless SelfIndulgence. Szélsőséges dalszövegek, ahogy egy jó punk bandához illik,szélsőséges színpadi produkció, ami szintén ajánlott, mindehhezigencsak extrém tagok, és ami a legfontosabb, egészen szokatlan zenei hatások keveréke a punktól az industrialon keresztül a durva szintetizátor-témákig és samplerekig. Ez két dolgot jelent: egy bizonyos körbenlegendává válnak, viszont az emberek többsége meg sem próbáljabefogadni.
Így aztán a 2008-as If című albumukon már inkább a késői Mad CapsuleMarkets ötvöződik a The Hives-szal egy indie buliban. Ha önmagábannézzük a lemezt, ez is élvezhető, sőt, jó pár erős szám van rajta(Lights Out, Never Wanted to Dance, On It, Due), amik jó eséllyelválhatnak partislágerré. Fülbemászó dallam, kellemesen táncolható ütem,refrén, amit lehet dalolászni. Csak hát valahogy nem ezt vártuk. Aminek fültanúi vagyunk, az a populárissáválás jól bevált receptje: a szélsőségekből vissza kell venni, azegyedi hangot azért megtartani, a közönséget nem levizelni, a színpadonnem hányni, és rögtön nem csak egy szűk rétegnek lehet eladni a bandát.
Ezek után teljesen megértem azokat, akiknek bejön az új album, ésazokat is, akik lehúzzák. Olyan ez, mintha az abszint után áttérnél alegfinomabb sörre. Jó-jó, persze, de nem üt, inkább simogat. Akiknem ittak még erős piát, azoknak a sör sokkal inkább tetszeni fog; viszont ha abszintra vársz, majd mély levegőt véve belekortyolsz apohárba, és rájössz, hogy sör van benne – na, az kiábrándító.
Ha egy bohókás, dallamos, szokatlan hangzású, kellemes albumravágytok, amire lehet lötyögni, az If a ti zenétek. Ha viszont valamierőteljesebb és nyersebb kell, inkább poroljátok le a régebbi MSIalbumokat. Tízből hat és fél nyomdanyuszitadok az Ifnek.
Linkek: