Múlt hét pénteken 8-bit buli volt a Tűzraktérben (tudod, az a nintendós, csipogós). Amikor elindultam, fel voltam készülve arra, hogy jópofa, Mariós nosztalgiát idéző érdekességeket fogok hallgatni néhány órán át, azt viszont biztos nem gondoltam volna, hogy az év eddigi legkomolyabb elektronikus zenei bulijába csöppenek. Mint kiderült, teljesen fogalmatlan voltam az ügyben, hogy mit is jelent ez a chiptune téma party környezetben, de ha tovább olvasol, megosztom, mi mindenre jöttem rá. Plusz felvettünk egy órányi anyagot, amiből 13 perces hosszával az eddigi leghosszabb Kultblog videocast kerekedett! Ráadásul most már úgy hívjuk, Kultblog TV, és ez a harmadik adása. És még fotóink is vannak.
Az első és legfontosabb tanulság, amit levontam az április 24-i élményekből, hogy a 8-bit nem egy zenei stílus, sokkal inkább úgy működik, mint egy keretrendszer, ami nem a műfajt határozza meg, csak az eszközkészletet. Ez a készlet a régivonalas Gameboytól az új Nintendo DS-ig terjedő kézi konzolos palettát jelenti, ami nyilván alapvetően határozza meg a soundot, a hangzás jellegét, de aztán ebből ezerféle dolgot lehet kihozni. Nem mernék megesküdni, hogy össze tudom számolni az összes zenei műfajt, amit hallottam aznap este, de amire kifejezetten emlékszem, hogy volt, az a német újhullám, techno, breakcore, house és trance, illetve ezek különböző arányú keverékei, meg persze experimentális elektronika, ami legalább annyira kísérletezett a magas tartományban, mint a zúgó basszusok környékén.
Ez a sokrétűség egyébként lehet rossz is. Van, aki azért megy egy drum and bass buliba, mert drum and bass-t szeretne hallgatni, és nem veszi jó néven, ha jól meglepik, és mégis inkább bigbeatre próbálják ugráltatni. Ennek a bulinak a közönsége viszont a) tudta, hogy mire számítson, b) volt annyira nyitott (és/vagy perverz), hogy minél tovább csavarták a stílusokat, annál jobban élvezte. Lógó orral, csalódottan hazafelé baktató népeket nem láttam vastag sorokban kígyózni a kijárat felé, ellenben a színpad előtt tomboló, pogózó, önfeledten táncoló kemény magot, és még egy jó adag, vigyorogva bólogató közönséget igen. És volt is minek örülni.
Kultblog TV: Budapest Micro launch party @ Tűzraktér
Még a warmup szett idején sikerült befutni, az első sokk is ekkor ért. Először egy electro track kapott arcba, majd egy nagyon kemény alapra daráló hiphop, majd megint valami elektronikus középtempó. A vizuálpultból éppen ellógó Zeck láthatólag nem hatódott meg annyira a jó kezdéstől, mint én. Ő megjósolta, hogy lesz ez még jobb is, mert hogy “stílusidegen cuccokat játszottak a dj-k”, úgyhogy maradtam a várakozó állásponton, hogy mi lesz ebből. A bemelegítést éles váltással a gameboymusicclub osztrák alakulata követte, akik szép számban lakták be a színpadot, és folyamatos rotációban vettek kezelésbe Gameboy-t és DS-t egyaránt. Szettjük a morgósabb, mélyorientált beszakadástól kapaszkodott a kedves-aranyos, könnyedebb hangokig (ezen a ponton a konzolba hajoló szőke csaj úgy festett, mint valami mangából szalasztott karakter), majd volt össznépi projektjük is mikrofonba kiabálással, később spoken worddel. Náluk jegyeztem meg azt is, hogy néhány zenéjük kiköpött Dan Le Sac alapnak hangzott, ami megint csak azt mutatja, hogy a 8-bit lehetőségei korlátlanok, attól függően, hogy milyen stílusba oltják bele a hangszereit.
A kiskommunás előadást megint csak gyors váltással követte a színpadon a magyar szcénát képviselő failotron. Ezen a ponton megint egy széljegyzet: az átállások, gondolom technikai sajátosság okán, baromi gyorsan mentek; gyakorlatilag egy plug ki-be ideig tartott (kis túlzással). Vagy a szervezők oldották meg a kérdést nagyon flottul. Mindenesetre egy sörért nem lehetett elmenni, olyan gyorsan jött egyik fellépő után a másik. Failotron először lassú számmal kezdett, mintegy postrockos, lassan építkező formában, de aztán itt is megjött a zúzás több ütemben. Volt, amikor tört ütemre épített, és ilyenkor egészen a breakcore-ig elment, máskor pedig direkt a sújtó négynegyedeket hangsúlyozta, amiből már masszív techno kerekedett, csak néhány százalék gyorsítás hiányzott a gabberig. Persze az ő zenéjében is benne voltak azok a Gameboy-sound elemek, amik a játékok hangulatát idézték időről-időre, de abban az értelemben az ő live-ja jött be a legjobban, hogy nem próbált mindenképp a nosztalgiára építeni, és kompromisszummentesen ment el szélsőséges elektronikus irányokba. Ezúton egy nagy gratula neki a fellépésen túl az este megszervezéséért is.
A harmadik élő szettel a svéd Random következett, aki (amennyire hiányos ismereteimből telik) az egyik húzóneve a 8-bit nemzetközi szcénájának, viszont nekem az az érzésem volt, hogy az ezzel járó középvonalasság is jellemző rá. Kicsit olyan volt, mintha egy mainstream partyn egy underground arcot egy sztárolt trance dj követne. A zenéi persze profin meg voltak írva, sattara, de egy kicsit monoton és egyenes vonalú volt, amit csinált. Nem voltak benne azok a hangulatok, ízek, amik az előtte levő fellépőkben az igazi érdekességet adták. Így aztán ez a szett alatt jött a punnyadás szakasz is, ami lassan elterelte a menetirányt az éjszakai busz felé.
Fotók:
(by zs.gothpunk)
Kapcsolódó:
Linkek: