Meglehetősen hosszú hallgatás után rukkolt elő 2007 végén a magyar jazz-hiphop trióként ismert Membran a debütáló albumával. Pejkó Balázs, Papp Ferenc és Séfel Pál (DJ Cadik) formációja közel tízéves termésből válogatott össze két lemeznyit a Closed névre keresztelt bemutatkozásra, ami az imént említett stílusok mellett még egy kicsit absztrakt, egy picit downtempo és elmozdul a táncorientáltabb stílusirányzatok felé is. No meg nagy örömünkre egész jó.
Az első lemeznek az eleje ennek ellenére csak olcsó trükkökre futja: szól a semerre se haladó szaxofonszóló, a fáradt bólogatásra kényszerítő alap, de még olykor egy kis múltidéző zongorajáték is bekapcsolódik az unalomorgiába. Az ember azonnal valami szürke égboltú betondzsungelbe képzeli magát valahol a rideg nyolcadik-kilencedik kerület környékén, aminél tipikusabb, közhelyesebb felvezetést elképzelni sem lehetett volna. Ugyanakkor a Membran sikeresen szólítja meg ezzel az összes reménytelen életű, drogoktól szétcsúszott absztrakt hiphop rajongóját meg az intelligens-szemüveges bölcsészeket, és a továbbiakban önnön teréből kilépve egészen meglepő dolgokat adagol be nekik kiválóan eltalált dózisokban. Szabad lett volna számítani erre az első négy-öt szám alapján? Semmiképp.
A Daiziki Light a gyűjtemény első igazán kiemelkedő darabja, és ezt egyre több követi. A kellemes és kifejezetten fülbarát négynegyedek rendkívül mesterkélten megmunkált és finom hangoknak teremtenek játszóteret, és talán az ezáltal kialakuló csendes, bájos szolídságának köszönhetően válik a felvétel a Closed egyik legemlékezetesebb és legegyedülállóbb pontjává. Innentől kezdve sokkal kreatívabb, szabadabb keretek közt gondolkodik az album, és az eleinte ijesztő mennyiségűnek tűnő két korong rögtön fogyaszthatóbbá, csábítóvá válik. A Budapest Rasa gyönyörű a maga szomorkás, búskomor lantjával, a folytatás talán meg még ennél is hangulatkeltőbb, hatásosabb, ráadásul a második cédé nem követi el az első hibáját. Előkerül pár súlyosabb, táncolós darab is, az utolsó pár szám meg már olyan nemzetközi színvonalat üt meg, hogy az ember örömmel rakna be egy harmadik cd-t is, ha tehetné. Evés közben jön meg az étvágy a mondás szerint, és a Membran esetében ez hatványozottan érvényes.
Boldog új élet film trailere (soundtrack by Membran,
2007-es Magyar Filmszemlén legjobb filmzene díja)
Nagyon intenzíven érződik az albumon, hogy hosszú idő termését dolgozza fel. Jó és kevésbé jó, szomorkás és vidám pillanata egyaránt van, sőt, időnként talán túlságosan is hullámzik eme állapotok közt, de alapvetően jó az összhatás. Sokadik hallgatás után is úgy érzem, hogy több emlékezetes zene van rajta, mint felejthető; háttérzeneként bármikor elszól, de megérdemel jó pár koncentrált hallgatást is. Rengeteg energia, munka és szeretet van a korongokban, amik így izgalmas áttekintését nyújtják a Membran elmúlt tíz évének. Talán, ha kevesebb kliséje, sablonos dala lenne, esetleg kapott volna egy egylemezes kiadást kizárólag a legjobb felvételekkel (ezt mondjuk még ne zárjuk ki, hát ha valaki lát fantáziát benne külföldön), akkor még jobb értékelést is kaphatott volna a Closed, de így sincs miért szégyenkeznie. A magyar elektronikus zene egyik megkerülhetetlen darabja, kifejezetten színvonalas. Négyes.
Linkek: