David Sylvian a 2009-es Manafon után ismét új kiadvánnyal jelentkezik. A Sleepwalkerst azok fogják szeretni, akik szeretik az énekes tenorját és kíváncsiak arra, hogy mennyire lehet variálni a hangtervezést körülötte.
A legerősebb tulajdonsága az a Sleepwalkersnek, hogy egy olyan oldaláról mutatja be David Sylviant, amit a 2000-es években írt Blemish és Manafon albumok nélkülöznek. Míg azokon jobbára a szerző költészete dominál, verseket szaval meglehetősen minimalistára szabott elektronikus-avantgárd improvizációkra, addig a Sleepwalkers – ami nagyjából az elmúlt tíz év különféle kollaborációit és egyszeri, különleges alkalmakból szerzett zenéit gyűjti össze – egy sokkal muzikálisabb válogatás, élesebb fókuszba állítva a művelt idősebb korosztály posztmilleniumi gondolkodó emberét. Sylvian sokféle témával kísérletezett az előző évtizedben, szerelmes verstől kezdve az elidegenedésról szóló kiábrándító társadalmi ténymegállapításig mindent találhatunk a lemezen lévő tizenhat felvétel közt, ami így végig változatos és érdekfeszítő. Talán néha kissé kimerítő is, de Sylviannek mindig rengeteg mondanivalója volt; emiatt tartják sokan még ma is az egyik legizgalmasabb énekes-művésznek a szerteágazóbb, rendkívülibb életpályát jegyző előadók közül.
Hangszerelés és kompozíciók tekintetében vegyesebb érzést kelt a kiadvány, különösen a Bernd Friedmannal és Steve Jansennel együtt jegyzett Nine Horses-számok lógnak ki nagyon a sorból. Ezek sokkal poposabb hangvételűek a többi zenéhez képest, nincs meg bennük az a megtévesztő távolság Sylvian és a hallgató közt, ami különlegesnek tüntetné fel az énekest. Pedig ebben rejlik a Sleepwalkers ereje: Sylvian minél inkább kívülállóként, a környezetétől elszigetelve, láthatatlanul adja elő a dalait, a hatás mindig annál jobb. Például a kollektív magányról szóló World Citizen (I Won’t Be Disappointed)-ben végig érezzük a jelenlétét, de lehetetlen megtalálni a sorok közt (Ryuichi Sakamoto borús zongorajátéka zseniális a felvételben), a Thermal című spoken word darabban pedig fokozatosan tűnik el egykori felesége mellől, miközben egymás mellett fekszenek egy szomorú hajnalon. Emellett még mindig nagyon erős a Fennesszel szerzett Transit és a Takagi Masakatsuval írt Exit/Delete, a Dai Fujikura átiratában hallható Five Lines pedig egy kis ízelítő a Manafon hamarosan megjelenő “remixalbumából”, ami majd a japán művész klasszikus nagyzenekarral szerzett elképzeléseit fogja bemutatni.
Takagi Masakatsu ft. David Sylvian – Exit/Delete