Három éve a Mount Kimbie a detroiti technót, a dubstepet, és egy elmegyógyintézetnyi ambientet egyesített egy olyan debütalbumon, ami egyszerre szólt az agynak és a lábaknak. Az új album az ígéretek szerint inkább az utóbbinak szól, az eredmény mégsem csak emiatt csalódás.
A Mount Kimbie két tagja, Dom Maker és Kai Campos nem ült a babérjain a fantasztikus Crooks & Lovers kiadása után. A két évig tartó lemezfelvétel mellett olyanokkal turnéztak, mint Gold Panda vagy Squarepusher, nem is kevés ideig, és ez rajta hagyta a jegyét az albumon is. Nem kell azért forradalmi dolgokra gondolni, az interjúkban egy élőbb, könnyebben színpadra állítható gyűjteményt ígértek, és a Cold Spring Fault Less Youth számos pontján ez a törekvés vissza is köszön. A második esemény a banda életében a Scuba által vezetett, elsősorban a dubstep színtéren belül tevékenykedő kiadótól a kísérleti zenék fellegváraként ismert Warphoz való szerződés volt. Ettől persze a banda még jócskán merít az első album posztdubstep stílusából, de ott sorakozik mellette a főként a King Krule-lal közös számokra jellemző köptetőszirup-bódultság, és a downtempo (pl. Blood And Form), valamint az albumot nyitó krimijazzes hangulat is visszaköszön időnként.
Mount Kimbie – You Took Your Time (feat. King Krule)
Ez a változatosság pedig az album egyik legnagyobb erénye, főleg, hogy a rájuk jellemző édesbús hangulat ugyanúgy átjárja mindegyik számot. A visszhangok, utózengések itt is megtalálhatóak – a lemez második nagy erényeként. A gyors elhasználódástól ugyanis nem csak az erős atmoszféra, hanem az apró zörejek, a Fall Out háttérben megbúvó zongorája, és ezernyi más, apró dolog menti meg, minden újrahallgatásnál egy kicsit többet mutatva meg a lemezből. King Krule vendégszereplése jó ötlet, karakteres – leginkább Mykki Blancóra emlékeztető – orgánuma jól megy a két jazzes, downtempós számhoz. Nem csak otthon, befordult pillanatokra, vagy afterpartik utáni fásult, kiábrándult hajnalokra érdemes tartogatni az új lemezt.
A Slow táncparkettért kiáltó basszusait, ugráló dobjait remekül szövik át a különböző gépekből kinyert csipogások, a Made To Stray fokozatosan bont ki egy “mindenki együtt táncol és bólogat” slágert, ennek ellenére az album élőben is inkább elvarázsolni akar, nem szedi szét olyan szexin a táncparkettet, mint az első album egyes számai (például a csűrt-csavart Mayor). Ennél szomorúbb, hogy bár a fellépéseken rendszeresen előkerül, a gitár itt mégis háttérbe szorul – minimális előfordulása (pl. So Many Times, So Many Ways) inkább csak hangulatfestő jelleget eredményez.
Mount Kimbie – Made To Stray
Dom Maker többször is nyilatkozta a Cold Spring Fault Less Youth kapcsán, hogy “egy természetes érési folyamat része”, hiszen két év sok idő. “Változik az ízlés, változik az, amit akarsz, és így tovább.” A kezdeti posztdubstep kaleidoszkóp már talán nem jön vissza többször, amibe három éve olyan megbabonázó volt belenézni (és belehallgatni). Ami leginkább azért sajnálatos, mert bár az új irány érdekes, és az első hallgatás csalódottsága után kezdtem megkedvelni a lemezt, legjobb pillanataimban is azt juttatja eszembe, mennyire jó is volt ez az ötlet, vagy éppen a gitár az első lemezen. Az album számomra földre esik a táncparkettek és az otthoni szófa között – furcsa mód leginkább egy fülhallgatós silent disco keretében tudom elképzelni azt, hogy ezek a dalok tökéletesen működnek. Lehet hogy csak arról van szó, hogy három év elteltével sokkal jobban beért nálam az első lemez, mindenesetre, bár alanyi jogán is megkedveltem a második albumot, a legjobb pillanata (sajnos) az, amikor megihlet, és a polcon a Crooks & Lovers után nyúlok. Hármas.