Amilyen régóta tökölnek del Naja-ék a következő Massive Attack sorlemezzel, annyira gördülékenyen és hagyományos tempóban jött ki a Splitting The Atom című EP (vagy kislemez, ha így jobban tetszik). A két rendes tracket és ugyanennyi remixet tartalmazó anyag azonban jelenlegi formájában inkább lett mézesmadzag ízű rajongószívatás, mintsem hiány- és kárpótlás az eddigiekért.
Négy számot kapunk a Splitting The Atom formájában, 22 percnyi Massive Attacket a felemás emlékű 100th Window nagylemez után 6 évvel. A két időpont közé beékelődik a Collected válogatás, ami valószínűleg a legjobban pörgő kiadványa lehet Robert del Naja-éknak – éppenséggel azért, mert azon a két diszken ott van minden, amit egy elkötelezett Massive Attack-kedvelőnek tudnia kell erről a csapatról. (A fanatikusoknak ez persze csupán az esszenciális, minimalista magja az egésznek.) A Collected az a darab, amit még a két legsikeresebb nagylemeznél (Mezzanine, Protection) is gyakrabban látok feltűnni laikus hallgatók gyűjteményében, szóval ez az elsődleges identifikációs bázis. Kellett is egy ilyen momentum az egykori Wild Bunch-maradék életében, mert az elektronikától és Sinéad o’Connortól terhes 100th Window egy jócskán instabil pont lett. Egy elektronikus zenekarnak általában hosszútávon jót tesz a kísérletezés, jelen esetben a kísérletezés annyira elfajult, hogy 6 éve se híre, se hamva a soron következő anyagnak, és boldog-boldogtalan szóba került már, mint vendégszereplő a Weather Undergroundon (ha egyáltalán ez lesz a címe, és nem teljesen más).
Itt van viszont a Splitting The Atom, ami mind kárpótlásnak, mind megerősítésnek kevés, ebből a 22 percből ugyanis se az nem derül ki, hogy miért nem érdemes szkeptikusnak lennünk a Massive Attack jövőjével kapcsolatban, se az, hogy zeneileg mit várhatnánk tőlük. Az EP két remixe (a Psyche Martina Topley-Birddel és a Bulletproof Love az Elbow-s Guy Garvey-val) részben techno-, részben kísérleti elektronika-orientált darabok, meglepően B-oldalas húzás mindkettő, pár hallgatásig érdekesek is. Idővel viszont megkopik a fényük, mivel Topley-Birdöt már unásig ismerjük, Garvey pedig sok minden, csak nem jellegzetes. A két teljes értékű darabra így jóval nagyobb figyelem hárul, és bár a legvérmesebb elvárásoknak ezek sem felelnek meg, jó újra hallani a mi Horace Andynket, ahogy a címadó számban újra együtt nyomják Daddy G-vel (akinek még mindig puncinedvesítően feka hangja van) és az introvertált 3D-vel. A varázs ugyan hiányzik, de kellemesen nosztalgikus darab – a Pray For Rain meg pont az ellentéte. Tunde Adebimpe (TV On The Radio) talán a legjobb vendégénekes az eddig ismertek közül, és szereplése a legizgalmasabb része a Splitting The Atomnak, azért is, mert a legjobban összerakott számot kapta. A középrész elektropopos kitekintése azonban újra azt juttatja eszünkbe, mennyire távol áll ez a 22 perc mindattól, ami miatt a Massive Attacket megszerettük.
Sokkal okosabbak ugyan nem lettünk, azért még mindig reménykedhetünk, hogy a jövőbeli album szerethető lesz legalább annyira, mint a Splitting The Atom vagy a Pray For Rain. De azért nagy pénzt nem tennék rá. Hármas.
Massive Attack with Damon Albarn – Splitting The Atom @ Brixton Academy