Több, egészen különös jelenségnek lehettek tanúi mindazok, akik voltak olyan szerencsések, és Gwen Stefani, vagy esetleg egy szimpatikus kocsma helyett az A38 hajót választották időtöltésképpen október 19-én. Személy szerint azt gondoltam, hogy Dälek és Oktopus számít akkora névnek, hogy – miután úgy hírlik, egyszer már a Trafót képesek voltak megtölteni világszerte kedvelt és ismert, brutális és szuggesztív hip-hopjukkal – legalább a magyar zenei élet krémje jelen lesz, mint minden “kihagyhatatlan” eseményen. A szűk és elkötelezett Dälek-imádó ismerősi kör izgatott készülődését látva még erősebb volt bennem a meggyőződés, hogy tisztességes mennyiségű emberrel ünnepelhetjük a kihalt patkányvárosok és már senki által nem beszélt nyelvek háttérzenéjében szüntelenül feltűnő Däleket. Nos, ezúttal méretesen sikerült melléfogni.
Egészen rendhagyónak mondható, hogy a hajó egy este két, egymástól független koncertnek adjon helyet, sőt, mi több két stílusban is eléggé kölönböző programnak. Nyolc órától a Soil & Pimp Sessions jazzszamurájai vidították a népet, majd a 11 előtt nem sokkal befejeződő program után különösebb szívfájdalom nélkül kizavarták az embereket a koncertteremből, hogy átadják a terepet a következő alakulatnak. A kavargó embertömeg okán gyorsan kialakuló káosz nyilván bele volt kalkulálva a koncertélménybe, elvégre Dälekék nem éppen a chill-out királyai. Ami viszont már ekkor is feltűnő volt az, hogy a valószínűleg teltházközeli állapotot összehozó japánok után egy maroknyi emberen kívül mindenki hazament. Így, szó szerint. Egy darabig arra gondoltam, hogy talán ez egy ilyen lassan összejövő közönség lesz, az előzenekar (Halmos/Keszei/Prell/Pándi és Újonc az Akkezdet Phiaiból) esetleg nem érdekli az embereket, különösebb ismertség hiányában – tévedtem. Ezen az estén tényleg csak az maradt ott, akit nagyon érdekelt az amerikai duó (illetve a hozzájuk csatlakozó Destructo Swarmbots nevű ambient/rock zajgárda). Akik viszont maradtak, életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak.
Az A38 kísértethajóvá változott: pár tucat lézengő ember, unatkozó ruhatárosok, minimálforgalmat bonyolító italpult – mintha a Sziget valamelyik utolsó utáni koncertsátrának a bontásán próbáltunk volna még egy pletykából hallott koncertet elcsípni. Az, hogy cirka egy órán belül a világ egyik legkomolyabb súlyú és internacionálisan is ismert alternatív hip-hop duója lép fel, nyomokban sem volt érezhető. Úgy éreztem magam, mint valami szerepjátékban, én vagyok Tristan Tzara, ez a hely pedig egy genfi kávéház, ahol tíz percen belül csodálatos dadaista előadás lesz, amit megemleget majd minden művészettörténész, csak éppen rajtam kívül még senki sem tud róla. Mindenesetre roppantmód szórakoztat a mini-szupergroup, azaz Pándiék neoavantgárd zajszimfóniája. Két dobos egymással szemben, gitáros hegedűvonóval, fragmentált, kerékbetört verssorokat elénkvető Újonc – maga volt a gyönyörűség. Eleinte túlságosan öncélúnak tűntek, mintha tényleg semmi közünk nem lett volna hozzájuk – kilométeres árok színpad és közönség között – de annyira megfogtak a személyes és közönségességükben szép szövegek, hogy egy idő után már a sorokhoz torzan hozzásimuló foszlányzene is megtetszett. Jó erős négyes koncert volt, amit meg látni kellene még egyszer, hogy összejöjjön a végleges vélemény másik fele is.
Az általam váratlan vendégként üdvözölt Destructo Swarmbots negyedórás felvezetése nagyon nehéz volt. Nem sokkoló, nem fárasztó, de nagyon nehéz. Átkozott darázszene, kaptárharmóniákkal, Christian Fennesz világát idézve, különösebb történés nélkül. Röviden: tökéletes átkötés volt, ami önmagában nem állt volna meg. Azonban a fertályórán belül befutó páros – Oktopus a legbrooklynibb fehér trikóban, Dälek a leggothamibben szembe húzható sapkában – megérkezik elénk, a legoptimistábban is csupán három tucatot számláló közönség elé, mondanom se kell, szinte szétvet a szégyen, odamennék szívem szerint a buli végén elnézést kérni, de azért kapunk egy valószínűleg erősen rövidített, szinte promóciós jellegű műsort, az Abandoned Language számaiból. S láss csodát, hihettek nekem: működött.
Háromnegyed óra, egyetlen szám sem volt a nagyon alap Absence-ről, a már többször említett szellősség – és én ott állok legelől ingben-nyakkendőben, és majdnem elsírom magam a Stagnant Waters közben, annyira szomorúan szép, mint egy temetés ősszel, vadgesztenyefák alatt. Félelmetes és tömény volt, kiragadott a valóságból egy szűk órára, és belehelyezett egy nagyon remény nélküli alternatív valóságba, ahol egészen biztos, hogy Pandora szelencéje nyitva maradt – és teljesen üresen. Bánhatjátok. Részemről az év koncertje.
Linkek:
- Dälek @ home
- Dälek @ MySpace (hallgatnivaló!)
- Dälek @ last.fm (hallgatnivaló!)
- Destructo Swarmbots @ MySpace (hallgatnivaló)
- Itt pedig a koncert ajánlóját olvashatjátok