Tegyünk egy színpad közepére egy nagy gitárládát, amiben csak úgy szikrázik az elektronika, hogy az akusztikus húrokat villlámokkal átjárva zúzós riffekké alakítsa. Na, ennek a ládának az egyik felén ül Jakob Dylan, a másik felén pedig az egész Disturbed. Mindketten a részei az amerikai legendának, pedig egyikük naplementébe lovagolás közben dúdolászik, míg a másik leüvölti a fejedet is.
Elsőre én is úgy gondoltam, hogy Jakob Dylan-nek baromi könnyű dolga van, elvégre a világ egyik leghíresebb énekes-dalszerzőjének a fia, akit az USA-ban minimum félistenként tisztelnek. Igen, tehát ez a Dylan, az a Dylan. Mégis, azért gondoljunk bele, mennyit kell bizonyítania valakinek, ha ki akar törni ebből a skatulyából… Hát Jakob már dolgozik ezen egy ideje. Először a ’80-as, ’90-es évek fordulóján hozta össze néhányadmagával a Wallflowers-t, ami öt nagylemezt és két Grammy-díjat ért meg, ez alapján pedig úgy fest, sikerült neki. Mondjuk nekem annyira nem jöttek be a Wallflower cuccai, de másról is szóltak, mint a most kiadott szólóanyag.
Két éve röppent fel először, hogy Jakob teljesen apja nyomdokaiba szegődik, egyedül készít lemezt igazi énekes-dalszerző módjára, és jól döntött. Sokkal mélyebb, hitelesebb és bölcsebb ez az anyag, mint a korábbiak. Most érzem először azt, hogy basszus, ez a Jakob felnőtt, és nem csak olyan értelemben, hogy már alulról 40, hanem a hagyatékhoz is. A kezében a Seeing Things teljes hossza alatt akusztikus gitár van, minden számban benne van az amerikai folk, de szerencsére nem úgy, ahogy a country mondja, hanem ahogy a folk rock. Látott dolgokat, és elmeséli ezeket, pont úgy, mint egy tornácon hintázó fater, aki a térdére ülteti a gyereket, és azt mondja, “hát fiam, tudod, ez a világ úgy van, hogy…”, és jönnek a sztorik. Amúgy Magyarországon nem feltétlen jól eladható a lemez, mert nagyon (túl?) amerikai, de ha valaki bírja a régi énekes-dalszerzők sok poros utat ismerő dalait, annak ez tuti, hogy be fog jönni.
Jakob Dylan – Something Good This Way Comes
(Ezt az egy normál minőségű videót találtam, de amúgy sok jobb szám van a lemezen.)
Aztán itt van az érem másik oldala, a legalább ennyire amerikai, és mégis teljesen más: a Disturbed. Ez a zenekar úgy lett az utóbbi évtized egyik legnagyobb metal sikersztorija, hogy mégsem ment senkinek az agyára, sosem hallottuk a csapból folyni, bár ennek egyik nyomós oka, hogy nincs hazánkban egy darab metal rádió-/tévécsatorna sem. Na, mindegy, a lényeg, hogy azt biztos nem gondoltam volna, hogy a Disturbed annyi lemezt képes eladni, amennyit, és azt is csak most realizáltam, hogy már a harmadik No. 1 nagylemezt sütötték el zsinórban, ami nem hogy metal zenekarnak, de mainstream pop csirkéknek is nehezen jön össze. (Ez amúgy azt jelenti, hogy egy adott héten a legkelendőbb album az övék volt az észak-amerikai lemezpiacon, amit a Disturbed speciel rendszerint a megjelenésének hetén teljesített, legutóbb negyedmillió példányt értékesítve hét nap alatt. Összehasonlításképpen jelzem, hogy Magyarországon 15 ezer darab eladott album már platina státuszt jelent.)
Az Indestructible pedig nem véletlen lett ismét baromi nagy siker, ugyanis hibátlanul hozza azt a formát, amit már megszokhattunk, és elvárunk a Disturbedtől. Kemény riffek, húzós-feszes metal, valahol a nu és a heavy határán, ami az a fajta zene, amiben kompromisszumos megoldásként nincsenek sem elvetemült szólók, sem dj scratch. Alulról stadionrock, de annyira nem kommerciális, az ének pedig váltakozik a zakatoló szövegelés és a tiszta ének között. Ami változás, hogy eddig a Disturbedre jellemző volt, hogy legalább az egész világot akarta megváltani egy album alatt, és folyton egy emberiségnyi fájdalomtól csöpögött az egész, most pedig ennél némileg nyersebbek, keményebbek a számok. Állítóalg a cél egy sötétebb, komorabb hangulat megütése volt, amit azért túlzás lenne állítani, de némi különbség tényleg hallható. Ezt pedig vizuálisan támasztja alá a banda új kis kedvence, a már teljes testet öltött The Guy, aki a borítón is szerepel (és kibaszottul jól néz ki, nem mellesleg!). Szóval, ha szereted a Disturbedöt, ezt a lemezt is tuti, hogy fogod; ha eddig túl kényes volt, adhatsz neki egy esélyt; de ha nem jött be a stílus, főként zeneileg, akkor hagyd, messzire azért nem mentek eddigi önmaguktól.
Disturbed – Inside The Fire
(Érdekesség, hogy az eredeti videó arról szól, hogy a klip szerinti énekes-csaja felakasztja magát, de az USA-n kívül csak ezt a fenti verziót vetítik, amiből az akasztást mindenestül kivágták.)
Linkek: