A világ másra se vágyik, mint egy jó kis tripre. Nálam ifjabbak is már átszellemülten hallgatnak olyan zenekarokat, melyek gyökereikkel egy olyan időt idéznek meg, amikor a minket megelőző generáció is még legfeljebb a általánosok padját koptatta. A fő forrás természetesen a mindenben erős Anglia, és a már-már kultikus zenei produkciók otthonának tekinthető Kanada, de hiba volt elfelejteni, hogy a hipnotikus nevadai sivatagok, a kihalt texasi prérik és a halálos lehelletű floridai mocsarak milyen kimeríthetetlen ihletet biztosítanak az amcsiknak. Most a friscoi Six Organs of Admittance-ről és az ohioi Skeletons and The Kings of All Cities-ről ejtenék pár szót.
Újra divat folkot hallgatni, transzba esni katartikus gitárszólók hallatán, és az ember csak figyeli, milyen gyönyörű kétirányúság megy végbe az akusztikus jelenben. Míg olyan bandák, mint a Klaxons vagy a Muse akarva-akaratlanul teszik érdektelenné és semmissé a tényt, hogy egykor éles határvonal volt húzható az elektronikus és hangszeres zene közé, addig ezzel a progresszív irányvonallal szemben (és mellett) élni és virulni kezdett a céltudatos és felvállalt regresszió. Ha egy Arcade Fire, egy Animal Collective kritikailag és financiálisan is sikeres, egy Bob Dylan-film pedig tömegek érdeklődését képes felkelteni (márpedig sikeres/érdeklődést kelt), akkor látja csak meg az ember, mennyire vágyik az egész világ egy jó kis időutazás-tripre. Trendi, ami friss, de még nagyobb trend, ami ősi.
Így vettem a kezembe az új Six Organs of Admittance lemezt: tudván, hogy egyetlen ember egyetlen gitárral is képes egy albumnyi időt kitölteni, nem félve az unalomtól és a látványos, szellemi maszturbációtól. Őszintén szólva nem nagyon hiszek ebben a stílusban, ha arról van szó, mennyire is nagylemez-érett a legtöbb psych-folk meg new weird america címkével árult formáció. Amiért mégis bizalmat szavaztam, sőt, némi várakozással éltem a Shelter From The Ash irányában, az Ben Chasny, az egyszemélyes banda korábbi, School of Flower című, 2005-ös anyaga volt, amit nem csak elviseltem, de kifejezetten kedveltem.
Six Organs of Admittance – Shelter From The Ash
A Shelter From The Ash pedig szerintem teljesen megállja a helyét, stíluskötődésektől függetlenül, magában is többé-kevésbé szórakoztató, tábortűz melletti szellemidézéshez használható anyag. Bár követi a szokásos stílusjegyeket (albumhossz alatt végig domináló akusztikus gitár, hipnotikus ritmusok és nyugodt, váratlan lépések nélküli számok), Chasny ismeri az anyag korlátait, és tudja, hol kell feldobni a süppedést egy kis rakenrollal, egy kis villanygitár-röfögtetéssel, vagy egy-egy olyan, valódi katarzissal felérő mini-szólóval, amit a Strangled Road végén van arca elnyomni. Valami gyönyörű, de tényleg. Csendes vasárnap délutánok, magányos szerda esték tökéletes partizenéje a Shelter From The Ash, adrenalinmentes próbakörtől nem idegenkedőknek ingyenes a játék.
A fentebb kifejtett álláspontom többé-kevésbé tiszta ismeretében nyomta kezembe kedves cikkírótársam a Skeletons and The Kings Of All Cities promólemezét, megállapítása szerint “ez a zene csak neked tetszhet”. Utóbbit pedig csak azért nem veszem lightos sértési kísérletnek, mert bizony melléfogott. Az ohioi és brooklyni kötödésű, Shinkoyo Records-alapító Matt Mehlan Skeletons projektje tökre hallgatható, néhol alteros, néhol chilloutos (!) alapokkal játszó varázsmuzsika. Persze, nem véletlen, hogy nálam kötött ki, rendesen nyakon van öntve egy nagy adag nyakatekert, firmányosan furmányos hangulati elszállással, ami látszólag a psycho-folk szcénához köti. A Skeletonst azonban new weird america-bandának titulálni annyira nyilvánvaló hülyeség, mint az Alice Csodaországban vigyorgó macskáját összekeverni egy díjnyertes angóramacskával.
Az Alice Csodaországban egy nem rajzfilmes-átiratához jópofa háttérzene lenne a Lucas. Elvontnak kellően elvont (bármit is jelentsen ez), filmzenésnek kellően soundtrack jellegű többször is, a néhol alteros alapok pedig sejtetni engedik, hogy hol domborodik annyira az anyag, hogy kirántsuk a takaró alól a potenciális slágert. Mindemellé pedig kellően izgalmas ahhoz, hogy egy nyitottabb alteros, vagy egy engedékenyebb freakfolker rákapjon, és csettintsen: “milyen jó kis zene ez!“.
Skeletons and The Kings of All Cities – What They Said
Linkek: