Nettó négy nap Németországban, a Köln-Bonn tengelyen. Két nap az Amphi Feszten, a WGT és a M’era Luna mellett immár a harmadik nagy dark zenei dzsemborin. Két helyszín, teltház, a napsütésestől az esősig terjedő időjárás és a német pénztárcához mérten is borsos árak. A zenei felhozatal a kabarépunktól az EBM-en át a future popig terjedt, a szcéna néhány ritkán látott ikonikus figurája is képviseltette magát. A fesztivál – személyes távolságtartásomtól függetlenül is – épp csak közepes értékelést kapott: kisebb mértékben az előadók teljesítménye, nagyobb részben a szcéna haldoklása miatt.
A kezdés előtti napokban a tematikus híroldalakon megjelenő SOLD OUT felirat már komoly aggodalomra adott okot, de az első napi korai érkezésnek hála gond nélkül jutottunk be a kapun. Nagyjából délután négy-öt óra felé a toleranciaszintet alulról kezdte el nyaldosni a tömeg okozta frusztráció, amit sajnos annak összetétele sem enyhített. Míg 2007-ből számos érdekes arcot, maskarát, stílusos outfitet fel tudok idézni, addig idén a meghatározó élmény számomra a döbbenet és az enyhe gyomorforgás volt. A dark fesztiválok velejárója, hogy a közönség polgárpukkasztó, extrém, különleges ruhákat, kiegészítőket visel, amik gyönyörűen ötvözik a korai punk és gótikus jegyeket. Az utóbbi években a cyber is bekerült a repertoárba. Mindez igazán egyedi ízt, különleges hangulatot ad a szcéna rendezvényeinek, ráadásul csomó fotóznivalót is a magamfajtának. Sajnos idén ez nem egészen így alakult.
Még több és nagyobb méretű fotót találsz a gothpunk.freeblog.hu-n
A közönség jelentős többsége ugyanis az extrémet az ízléstelenbe vitte át: fűzőből kibuggyanó háj, lenőtt haj, pattanásos hátak és félkész tetoválások uralták a terepet, a hölgyeknél pedig látszólag kötelezővé tették a megtépkedett, egymásra húzott harisnyákat. Súlyosbította a helyzetet, hogy mikor ilyen kis helyen ennyi csodabogarat zárnak össze, akkor bizony kiütközik a valódi kreativitás, az ötletesség hiánya: egymásnak koccannak a hegesztőszemüvegek, egymás mellé kerül két-három tökéletesen egyforma, neonzöld műraszta-folyam, patacipő tapos patacipőre, de még a francia bugyiba bújtatott női fenekek sora is unalomba fullad. Az öltözködés és az extremitás öncélúvá válik, ellaposodik. Nincs annál kiábrándítóbb, mint mikor a bőrtangából egy formásnak tűnő hófehér popsin begyulladt pihék sora díszeleg, vagy mikor a lakmellény alól az izmos férfikaron csomókban lóg a szőr. Adott tehát egy fiatal, a külsőségekre hangsúlyt fektető, ripacs és cseppet sem eredeti nagyobb, illetve egy idősebb, lényegesen konszolidáltabb és gusztusosabb ruha-smink szettbe csomagolt kisebb réteg.
Sajnos a közönséggel jó (és ez itt nem pozitív) összhangot alkot a fellépők színpadi teljesítménye is. Kevés kivételtől eltekintve unalmas, sótlan, erőtlen koncertek sorát láttam, amire a jelenlévők unalmas, sótlan, erőtlen ácsorgással reagáltak. A bizarr fordulatot a számok között gyakran felcsattanó tapsvihar okozta: a nagy érdeklődés mellett láthatólag tetszett is a többségnek, amit a pénzükért kaptak. Az elsőnek kinézett és becélzott Mina Harker (MySpace) a hozzáfűzött remények hiányában nem okozott csalódást. Az énekesnő középszerű hangját szokványos gótmetál gitártémák kísérték, és gyakorlatilag semmilyen nyomot nem hagyott bennem. Az ez után következő Cinderella Effect (MySpace) már elborzasztott; a kizárólag feldolgozásokat (és azt is rosszul) éneklő hölgykoszorú sokkal jobban tenné, ha valami egészen mással foglalkozna. Óva intelek benneteket, hogy valaha is megnézzétek őket. Haujobb (MySpace) a fedett színpadon kimaradt, ugyanis nem volt kedvünk benyomakodni a “kisebbik” színpadot magába fogadó csarnokba, holott több okból is jobb volt, mint a szabadtéri: hangzás tekintetében sokkal szebben, tisztábban és erőteljesebben szólt, ráadásul sosem ázott el az ember. A fények szintén jobbak voltak, és bár semmi eredetit nem bírtak kiizzadni magukból a technikusok, a kóbor napfénynél mégis hangulatosabb teret kerítettek a koncerteknek.
Az első kellemes élmény a Covenant (MySpace) koncerten ért. Bár sok újdonsággal itt sem találkoztam, a távolról végighallgatott koncerten a fellépők lelkes öröme valahogy átragadt rám. Eddig is jó élményeim voltak a svéd urakkal (Bécs, Szeged), és most sem okoztak csalódást. Egyszerű színpadkép, amolyan retró fehér öltönyös design és vidám szökdécselés a slágerek sorára. A zenéjük a színpadon is kiválóan hozta azt a fajta gusztusos ötvözetet, ami a popzenéhez szokott fülnek és a keményebb, EBM-es taktusokra vágyóknak éppúgy kedvére való. Ráadásul náluk abszolút érezni, hogy az élő fellépés során a nagyon gépies (két szintetizátor plusz ének) felállással is tudnak improvizálni, és ezzel lendületes, az album hangzásához képest elevenebb zenét nyújtani. A koncert összességében megérdemli az 5/5-öt, noha hozzám a hátsó sorokba csak 4/5 jutott el.
Vártam a Deine Lakaien-t (MySpace), amelyet korábban a WGT-n láttam, még talán 2006-ban, egy varázslatos, igazán különleges koncerttel. Már maga a zene is igazi kuriózum: az elektronikát eredeti módon ötvözik az akusztikus hangszerekkel, amihez slágerbiztos éneket adagolva hozzák létre immár több, mint húsz éve kisebb-nagyobb szünetekkel az albumok és maxik egész sorát. Sajnos az utolsó teljes értékű album már három éve jelent meg, ráadásul koncertet is ritkán adnak, így én következtetni merek némi kelletlenségre, kedvetlenségre, esetleg alkotói válságra a két főszereplő részéről. Folyamatos csúszások, akadások, bakik kísérték az összecsapott programot, és az a gyanúm, hogy a Lakaien fellépése volt a fesztiválon, ami igazán megsínylette, hogy még este nyolcas zárásukkor is ragyogó napsütés volt. Hogy elvárható lenne-e egy ilyen tapasztalattal rendelkező együttestől, hogy a kevésbé ideális környezetben is hozzák a profi előadást, azt az olvasóra bízom, mindenesetre nekem a koncert 3/5.
Az egésznapos álldogálás után még a Klinik (MySpace) koncert végére sikerült becsorognom a sátorba. A formációval érkező Dirk Ivens gyakorlatilag minden évben képviselteti magát szinte minden fesztiválon, de ez nem is akkora ördöngősség, ha annyi projektet futtat párhuzamosan, hogy ezeket variálni is tudja. Sonar és Dive koncertet már láttam: nagyon kellemes, dobhártyát szanaszéjjel szaggató, karcos-ritmusos zajáramlat élményét adta mind a tavalyi Amphi Fesztiválon, mind a pesti Kultiban látott koncert. Amennyit a Klinikből láttam, az is hozta a talán kattogósabb, gyakoribb ritmusváltásokkal és masszaszerűen csordogáló zajból álló zenét. Az egyetlen olyan koncert volt a fesztiválon, amit utólag bánok, hogy nem néztem végig, hiszen a rövidke benyomások alapján is simán adom neki a 4/5-öt.
Covenant (balra) és Klinik (jobbra)
A Combichrist (MySpace) irtózatos tömeget vonzott a csarnokba a Klinik után, amit három szám erejéig hallgattunk egy folyosóról, ahol viszonylag elviselhető volt az embermennyiség. Mivel kifejezetten utálom Andy zenéjét, ezért nem is kívánok belemenni a koncert értékelésébe: hiába a látványos színpadkép, az energikus futkározás és az extrém dressing, ha a zene egyszerűen unalmas és végtelenül egyszerű. Sajnos sokat elárul a színtérről, hogy az egyik nagy durranásként szerepelt a fesztiválon.
Linkek: