Elég korán érkeztem a hajóra, ami nyilvánvaló hülyeség volt, tekintve, hogy nem volt előzenekar, ha pedig egy banda adja az össz aznapi showt, azzal kivárnak a szervezők is. Mindenesetre inkább biztosra mentem, és az előmelegítésnek szánt sör-Jäger kombót már a hajón fogyasztottam el. Ez úgy tíz óra magasságában lehetett, amikor még a ruhatár is töküres volt, és a hajó nagytermében sem volt egy gyengén sikerült osztálytalálkozónyinál több ember. Ez az idő viszont jó volt arra, hogy még makulátlan állapotában nézzem meg a nagyon profi színpadképet. Három kivetítő a háttérben, két dobszett, gitárláda, egy nagy kupac elektronika, kétoldalt pedig alul-felül hangfalpanelek. Ígéretesnek tűnt, bár ekkor még aggódtam, hogy ha üres lesz a tánctér, akkor sajnálatosan alulhasznált lesz ez a sok szép cucc. Szerencsére nem lett igazam!

Fotók: zs.gothpunk

Már a felvezetőként pakolt zene bejött, akadt rég nem látott ismerős és jó időeltöltős beszélgetés, úgyhogy nem sokat aggódtam a hiányos közönség miatt. Aztán amint elhalványultak a fények, és már éreztük a várt akció kezdetét, nagyjából két perc leforgása alatt annyian teremtek a hajó gyomrába, hogy nem is értettem, honnan ugrottak elő. Még kicsit halogatva a koncertbeszámolót, itt jegyezném meg, hogy tehát ez a Ralph Myerz & The Jack Herren Band egy norvég formáció, amelyet Erlend Sellevold hívott életre, mikor egy élő fellépéshez keresett perkásokat. Így került a képbe Thomas Lønnheim és Tarjei Strøm, akikkel aztán akkora bulit csaptak, hogy azóta is együtt maradtak. A csapat zenéje lemezen a legkellemesebb lounge/downtempo, amire az ember esténként hátradől, vagy épp a Playboy kúriában szürcsöli a koktélt monokinis csajokat lesve. Azt tudtam, hogy élőben másról van szó, de személyes élmény híján, csak vártam, hogy mi lesz.

A színpadkép, miután a zenészek benépesítették, a következőképpen festett: középen egy tekintélyes sörhassal megáldott fazon foglalt helyet az elektronikai kütyük között, akinek a napszemcsis szerkójáról a Félelem és reszketés ugrott be; a színpad két oldalán egy dobos és egy perkás ült be a szerkói mögé, balra Jack Black ikertestvére, jobbra pedig egy a Day of the Tentacle dagi rockergyerekének fazonjába bújt alak; plusz egy izgága, tejcsoki basszós srác. Ahogy belecsaptak a kezdésbe, mindjárt leesett, hogy miről beszélnek az ajánlók. A zenei alap nagyjából egyezett a lemezeken is hallható chilles formátummal (leszámítva, hogy egy koncerthangcuccon ez is eleve ütősebben szólalt meg), amit viszont tempóban eleve duplázott a két dobos pörgetése, a show, amit produkáltak, pedig az ember bőre alá injekciózta a hangulatot.

Nem tudnám megmondani, hogy mivel kezdtek, vagy hogy pontosan milyen számokat játszottak, de egyébként az összes track ismerős volt, legalábbis az alap, amiből készültek, mindenképpen. Az olyan kötelező darabok, mint a Nikita, a Think Twice vagy a Kill The DJ persze megvoltak, csak mindegyik hangszereléséhez képzelj hozzá egy komplett dobfelszerelést, három kongát, egy rakás cint és egyéb csörgő-morgó berendezéseket. Plusz egy annyira aktív showt, amitől már önmagában ugrálni támad kedved. Az egyik dobos folyamatosan dumált a közönséghez, a másik meg inkább a zene közben tette oda magát, a kongákra állva verte két kézzel a cintányérokat, vagy épp rohangált keresztül a színpadon. Még az amúgy meglehetősen rezignált stoner attitűddel potikat csavargató és kattintgató elektronikus ember is bevetette magát egyszer, egy szerkentyűvel imitált szexuális kapcsolat erejéig. A kísérő ováció alapján így kell végtelenül szexiként eladnia magát egy egyébként végtelenül nem-szexi pasinak.

Sodró volt, bulis volt, hatalmas hangulat volt, úgy is mondhatnám, mindent megadtak, amire egy önfeled partizásra vágyó ember várhat. Egy-egy énekes számba még a közönség hangja is behallatszott, a karmikusan ugrálásra teremtett számoknál ugráltunk, mindehhez pedig jött egy első hangtól az utolsóig tartó fültől-fülig vigyor. Az év eddigi legönfelettebben bulizós eséjte volt! És ez hihetetlen jól esett.

Egy levonulás után még visszajöttek ráadást osztani, aztán eltűntek, és a hosszas tapsvihar ellenére sem tértek már vissza, amit nagyon sajnáltam, mert ott lógott a levegőben még legalább egy szám. A koncert utáni dj azért próbálta felvenni a fonalat, ami zenék szempontjából jól is ment, de már nem sikerült sem újraélni, sem elvonatkoztatni a koncertélménytől, úgyhogy inkább lassan hazafelé vettem az irányt. Ettől függetlenül viszont hibátlan este volt. Újabb tíz per tíz a hajón. Jó lesz ez az év, megmondtam én már előre.

Képek: