Új stílust mutat be a Planet Mu: jóllehet a bubbling Hollandiában már több mint húsz éve létezik, különösebben nagy nemzetközi sikert eddig nem ért el. Állítólag a surinami és az Antillákról származó kisebbségek klubzenéje ez, lényegében karibi és jamaikai felvételek különböző sebességen történő lejátszását és elektronikus hangokkal való felturbózását kell elképzelni. Napjainkban bubbling house-nak nevezik az irányzat megújult formáját, és a kiadó szerint a tizennyolc éves Anti-G ennek az egyik legnagyobb tehetsége. A fura című, Kentje’sz Beatsz albuma erre nem cáfol rá: a hangzás valóban újszerű és egyben nagyon izgalmas. Valószínűleg ilyen lehet feltenni egy ősi, egzotikus bakelitet egy űrállomás pihenő részlegében 2080-ban. A fent meghatározott térségek zenéinek funkys jellege ipari hangkörnyezetben kap új értelmet a szerző elméjében, az egészet pedig megbolondítja a ritmusszekció, ami a sima négynegyedek mellett kölcsönvesz az amerikai hiphopból és mai, modern zenékből is (pl. electro, reggaeton). Anti-G két-három percenként bombáz minket különféle partislágerekkel, és bár egy-egy ötletet többször is elsüt, a különlegessége miatt a Kentje’sz Beatsz az utolsó percig klassz munka. Nem kiszámítható és nem is unalmas. (Négyötöd.)

A brit Zomby kiléte a világ előtt talán még homályos, a zenéje azonban már nem: az elmúlt három-négy év során számos ep-vel és egy nagylemezzel jól meghatározta a hangzását a szerző, ami valahol a dubstep utáni világ hibrid kereszteződéseiben fogható a legpontosabban. Ugyanez érvényes a legújabb, Dedication című albumára is, ami mindenből merít valamennyit, amivel Zomby eddig foglalkozott, és lehet, hogy még egy kicsit bővít is a repertoáron. Trance-s szőnyegek találkoznak dubstepes ötletekkel, a UK funky soca ritmusa pörög az egyenesebb témák alatt, a néhány másodperces átvezető szekciókban pedig ambient sávok zúgnak modern klasszikus zenei elrendezésben. Rendkívül intelligens és aprólékosan megkomponált művel van így dolgunk, ráadásul a számok kivétel nélkül jók, így aztán nehéz nem azonnal a tavalyi Actress-albumra gondolni. Zomby zenéivel eddig hadilábon álltam, mert sokszor a lehetetlen zseni és a hallgathatatlan őrült világában csapongott egyszerre, a Dedicationön azonban több mint fél órát hoz magabiztosan, elképesztő hangokkal. (Ötös.)

A kezdeti drum & basses beállítottságot követően meglehetősen érdekes pályát írt le az Instra:Mental zenéjének alakulása, így aztán nem meglepő, hogy a páros manapság már a technóban és a műfaj intelligensnek csúfolt tánczenéiben is kipróbálta magát (ráadásul Al Bleektől a house és az electro sem áll messze Boddikaként). A Resolution 653 címmel megjelent első nagylemez ennek megfelelően egy izgalmas darab, jobbára sci-fis technóval és electrós elhajlásokkal. Nagyon erősen körbe lengi a tizenhárom felvételt a kilencvenes évek elvágyódó hangulata, ezért nem meglepő, hogy az éra nagy technohimnuszai mellett egy-egy irodalmi mű, de még több FPS képi és hangvilágát – pl.: Quake 1, Unreal Tournament, Deus Ex – is be lehet flesselni az egyórás játékidő során. Persze olyan címekkel egyébként sem nehéz, mint Waterfalls, Delta Zone (Advance), vagy Memory Implant. Vagyis, az Instra:Mental akármennyire is előre tartott a karrierje során, és igyekezett új területeket felfedezni, a Resolution 653 ennek éppen az ellenkezőjét teszi, és visszamegy az időben. Persze lehet, hogy ez is egyfajta előrehaladás, progresszió a duó életében. Nem hallgatom rongyosra lemezt, de a március elejei beszerzése óta minden három hétben biztosan előveszem egyszer. (Négyes.)

Mark Pritchard és Steve Spacek Africa Hitech-projektje sok kellemes pillanatot okozott tavaly, ezért a 93 Million Miles nagylemezt nem csak, hogy egyenesen várni kellett, de nagy elvárásokat is lehetett fűzni hozzá. Talán ezért, vagy talán az aktualitásra való törekedés miatt, de az album nem tökéletes: a brutális Out In The Streetsszel bemutatott footwork jó adaléknak tűnhetett a stúdióban, de mégis pont az efféle zenék rontják el végül az összhatást. Míg a szóban forgó felvétel megunhatatlan, addig a társai eléggé egykaptafás, szürke darabok. Így aztán főleg akkor lesz érdekes és jó az album, amikor más dimenziókba utazik a páros. Az Our Luv egy gyönyörű digitális szerelmi vallomás egy alternatív cyberpunk jelenből, a törzsi dobokból és spirituális jazz-hangmintákból álló Spirit és Cyclic Sun pedig a múlt nagy interdimenzionális utazói előtt tiszteleg. De még van ennél tovább is: a Don’t Fight It pihentető house elbűvölő hangulattal és lebegéssel. Úgyhogy már csak e példák miatt is nehezen érthető, hogy miért kellett az albumnak több mint az egyharmadát unalmas footworkökkel megtölteni, amikor egyértelmű, hogy a duó ennél sokkal többre képes (de ezt ugye láthattuk és hallhattuk az A38-on is). Emiatt én kihagyott lehetőségnek érzem a 93 Million Miles-t; még a gyenge részei ellenére is egy jó album, de sokkal több volt benne. (Háromnegyed.)

Africa Hitech – Out in the Streets