Megközelítőleg egy év elteltével tette ismét tiszteletét a Ralph Myerz & The Jack Herren Band az A38-on, aki pedig ott volt az első szeánszon, biztos, hogy nem hagyta volna ki a rájátszást, mint ahogy én sem. A dagi producer körül orbitális pályára álló csapat ezúttal is kitett magáért: volt kongán állva és headbangelve dobolás, elektronikus kütyüvel való szexuális interkurzus, ráadásul az új tagoknak köszönhetően gitáron szólózás és rock and rollkodás is. Plusz történt, hogy a TÁP Színház odarakta a színpadra az este meglepetését is, amit muszáj lesz valahol újra megnézni, mert hogy egy színi társulat elektronikára kórusrappel, az nem egy elsőre feldolgozható élmény. Sorozatos vis major után végre beszámolunk, és videocastunk is van!
Az esemény már lassan két hete történt, de a videómegosztós bénázás okán sikerült elnyújtani a beszámolást. A technikai ördöge viszont soha nem lehet erősebb nálunk, úgyhogy csak azért is elmondom, milyen volt. Ha valaminek a végén van olyan, hogy happy end, akkor a buli eleje a happy start volt, ugyanis némi késéssel együtt is sikerült annyira takkra pontosan befutni, hogy a ruhatáras biléta átvétele szinte másodpercre egybe esett az első fellépő kezdésével.
Ez volt a TÁP Színház műsora, amiről elöljáróban csak annyit lehetett tudni, hogy rajta volt a név a flyeren, oda volt írva a tudvalevő infók közé, hogy ők megjelennek majd, és előadnak valamit, de hogy legalább nagyjából mire lehet számítani, arról már semmi nem derült ki. Így aztán felvont szemöldökkel közelítettem a színpad felé, amikor egy kórusszerű felállást láttam, ami egy lüktető, menetelő tempójú, bigbeatféle elektronikára nyomta a szöveget, mint valami hiphop kánon. A profin megírt, önmagában is korrekt alap és ez a sokemberes ritmusszavalás valami elsöprő hatással volt, mármint szó szerint, olyan volt, mintha nagy sebességgel haladna át egy kombájn a fejem felett, és ahogy körbenéztem, úgy tűnt, nem csak én vagyok így ezzel. Mindenki az “ilyet még nem láttam” arckifejezés fülig vigyorával bámult, aki pedig ezen a ponton már túllépett, heves bólogatással követte a ritmust. Aztán jött még további hiphop szerzemény, burleszk stílusú erőművészeti paródia, performális és koncertélmények között egyensúlyozó előadássorozat, amit a végén újra a döngölős közös rappelés zárt, a térben hagyva egy felspannolt közönséget és az ujjongást.
Kultblog videocast #2: Ralph Myerz & The Jack Herren Band live @ A38
A koncert szempontból üresjárati időben körbeszambáztuk a hajót, és ekkor konstatáltam azt az első ránézésre csak look & feel alapján megállapított érzést, hogy nagyon kellemes közönséget sikerült összerántani. Egy bicepszből intelligens vagy arcba mászóan idegesítő formát se láttam (bár ha egy ilyen tévedt volna oda, biztos elmondaná, hogy mennyi köcsögöt látott), ráadásul az egy négyzetméterre jutó ismerősök száma alapján akár azt is hihettem, hogy osztálytalálkozón vagyok. Ezt éppen, hogy elkönyveltem a prók oldalára (spoiler: a kontra oldal üres maradt ezen az estén), mikor kintről láttam, hogy a teremben sötét lett, és valami kezdődik.
A Ralph Myerz & The Jack Herren Band hasonló színpadképpel állt fel, mint legutóbb: két oldalt két dobszerkó foglalt helyet, amiből az egyik egy sztenderd rock szett volt tamokkal és cinekkel, a másik meg főleg kongákból, kisebb cinekből és egyéb perkákból állt; középen foglalt helyett ő méltósága, Ralph Myerz, körbebarikádozva vagy három szintivel és egyéb elektronikus kütyükkel. A dobosok és a főkolompos közötti két slotban állt egy gitáros és egy basszós. A meglepetés már első ránézésre is az volt, hogy két új arc van: az egyik dobost lecserélték a tavalyi fellépéshez képest, gitáros meg egyáltalán nem volt anno. A még nagyobb meglepetés akkor történt, mikor a basszusgitáros és az új dobos helyet cseréltek, mert mint kiderült, ez a normális felállás, csak az elején csavarták ezt meg. Az új gitáros faszit, egyébként mókásan, nagyjából a Nickelback frontemberéhez lehetne hasonlítani: a rocksztáros beállások, a szólózós gitárdobálás és a vállig érő, fürtös haj legalábbis ezt támogatták.
Ami a koncertélményt illeti, megint csak ugyanazt tudom elmondani, mint tavaly: őrület volt. Ezek a faszik tudják az egyik legjobb live show-t produkálni a világon, az biztos. Pörögnek, és zakatolva tolják végig magukat a szetten, mint egy lendkerekes kisvonat. Most már feltűnt, hogy tudatosan vannak beépítve kábé két-három számonként szünetek, valószínűleg ekkor szívják fel magukat a következő etapra, de ez sem zavaró, mert a szusszanásnyi időt arra használják fel, hogy folyamatosan kommunikáljanak a közönséggel. Most is volt hatásos bemutatkozás, dumálás, sztorizás, ráadásul ez alkalommal elsütöttek egy “ezt a számot még soha senki nem hallotta a világon” felvezetést is, és a két dobos játszott egyet a közönséggel, mint hogy kinek az oldalán álló tábor tud hangosabb közönségzajt produkálni. Két dolog biztos: ezt a műsort lenyomni előadói szempontból van akkora kihívás, mint egymás után három Norbi-torna kazettát végigugrálni; a közönség oldaláról pedig van akkora öröm és élmény, mintha azt a három kazettát nem kéne végignézni. A daráláshoz a most hallott gitártémákat hozzáadva lett az egészből egy rockkoncert élménye, ami akkor tudatosult leginkább, amikor Mo (a kamerát kezelő videocasterünk) azt mondta, tök jó a sok elektronikus buli után egy ilyen. Én meg elsőre azt reagáltam, hogy de hát alapjában véve ez is elektronika, aztán belegondoltam még egyszer, és rájöttem, hogy hát, ez már lehet, hogy mégsem.
A koncert (mármint a visszatapsot követő ráadás track) után elég gyorsan ürült kifelé a nézőtér, így a második főattrakciónak betervezett újonc angol elektronikus sztárnak, Sonny J-nek nem maradt túl nagy közönsége, ráadásul a másnapi ütemterv okán mi is hamarosan továbbállni kényszerültünk. Viszont ha az olvasók közül valaki maradt még, nyugodtan folytathatja a beszámolást kommentben!
Ja, és ki ne maradjon: a Jack Herren Band emófrizurás dobosa kotyogta el, hogy akinek tetszett, az nyáron kaphat még repetát, mert hogy valamelyik magyar fesztiválra visszatérnek. Remélem, hogy a Balaton Soundról volt szó, és ott újra találkozunk. Illetve az se maradjon ki, hogy ismét köszönet és boldog születésnapot a Deck Attacknek!
Kapcsolódó:
Linkek: