Utah Jazz azon kevés dj-producer egyike a drum and bassben, aki napjainkban is teljes mértékben a közönségnek, illetve még inkább a közönségért játszik. Igazi felüdülés meghallgatni egy-egy szettjét egy olyan szcénában, ami tömve van kiégett megélhetési dinoszauruszokkal, akik koncepció nélkül rakosgatják egymásra az üzleti érdekeltségeikből kiáramló jobb-rosszabb zenéket hosszú, hosszú évek óta. Luke ezzel szemben olyan, mint egy örökzöld zenegép: lendületes, friss, ha kell újító, ha kell slágeres, ha kell, örömteli, ha kell, mélyenszántó – és egy percig sem unalmas. A már említett Knowledge által szimplán a “d&b’s soul prince”-nek keresztelt producer Vintage című, vadonatúj albuma egy minden eddiginél teljesebb bemutató a sokoldalúságáról. Az lp-n található 14 track mindegyike valami mást nyújt. Így aztán a koncepciókorongok szerelmesei némileg csalódhatnak is benne, azoknál viszont, akik szerethetőnek, de sokszor egyhangúnak és reproduktívnak érzik a stílust, kifejezetten jó bezzeglemezként maradhat meg az emlékezetben.

A kezdő Comfort Zone rögtön megadja az alaphangot hosszan kitartott, euforikus introjával, majd az azt követő finom bassline-nal. Ez a hipnotizáló, szembecsukásra sarkalló kezdés még tovább emelheti aztán az egyszeri liquides fejében alapjáraton magas lécet, amit viszont szerencsére Utah nem az ehhez a hangulathoz való újra és újra visszanyúlással akar megugrani, hanem bátran merít a gyors törtütemek lágyabb térfelének gyakorlatilag minden eleméből – illetve zokszó nélkül el is hagyja őket, ha úgy hozza az ihlet. Ilyen próbálkozás például mindkét interlude. Az Angels távoli és misztikus női hangfoszlányai közben csak néha bekúszó pergőkkel operál, a Relaxation pedig egy, még náluk is visszafogottabb dropot szükségel a szürrealista sci-fiket idéző hangulatvilágához. A Could You Handle It már jóval könnyebb, nyárias hip-hop témát dolgoz fel, az album egyik top közreműködőjének, a Broke ‘N Englishből és a Marcus Intalex-féle Soul:ution közegből ismert Mc DRS szövegei viszont garantálják, hogy ne lazuljunk el végletesen. Amennyire kellemes mind a zene, mind a rapper hangja, olyannyira egy zord külső körülmények közepette evickélő, mély spirituális életérzést dolgoz fel a szövegvilág; mely kettősség egy kivételesen izgalmas és fejben ragadó számot hagy maga mögött.

Mellette több, különböző stílusokból érkező közreműködő is feltűnik. Chelonis R. Jones house énekesnő és producer – aki leginkább egy Röyksopp sláger megírásáról és felénekléséről vált ismertté – Avoiding Puddlesbeli featje bravúros. A twostepszerű alap és a romantikus billentyűtéma összjátéka a legtöbbet hozza ki Jones hangjából, otthoni hallgatásra és tánctérrobbantásra egyaránt jó zene. A Version nevű, nekem eddig nem sokat mondó férfiénekes szintén jó (Bring Back The Love), bár egy újramasterezés nem ártana, eléggé elnyomja a vokált a track robosztus basslineja. Feltűnik a Ragga Twins is a sorok között, kapnak egy hozzájuk passzoló címet (Enter The Jungle) meg zenét is. Nem igazán szerettem meg ezt a számot, elég bugyutának hat a sok kidolgozott mestermunka mellett – ennek ellenére biztosan ezt fogjuk a legtöbbet hallani az elkövetkezendő hónapok bulijain, úgyhogy jobb hozzászokni. Szintén bugyuta, de szerethetően az a többek közt Prodigy samplerrel operáló NRG ’93, ami gyakorlatilag egy happy-hardcore újraértelmezés 2010-ben. Ugyanúgy izgalmas próbálkozás a 155 bpmre visszalassított Skyward Bound, valamint az outroként is értelmezhető, ködös új nap hajnalát idéző Existence.

Utah Jazz – Vintage LP Mini-mix

A drum and bass nem az a műfaj, amiben egyszerű lenne 60-80 percen keresztül fenntartani a hallgató érdeklődését. A Vintage-nek azzal sikerült, hogy nagyon megéli az érzéseket. Amikor szomorú, akkor nagyon merengő, amikor szerelmes, akkor a fellegekben jár, amikor pedig viccel, akkor a legnagyobb vigyorral teszi azt. Utah Jazz pedig hátradőlhet, és büszkén fogadhatja a gratulációkat.