Kifejezetten évszakspecifikus hallgatnivaló lett DJ Bootsie második nagylemeze, a Holidays In The Shade, legalábbis minél többet hallgatom ebben a napsütéssel ritkán kecsegtető hidegben, annál inkább úgy érzem, hogy meg kéne tisztelnem az albumot egy korrekt és precíz érvágással. Na jó, ennyire talán nem depressziós az összkép, de a december 4-i koncert egyik vitathatatlan csúcspontja volt, amikor Kovács Gerrisohn, a Bootsie Quartet gitárosa éjfekete napszemüvegben belesusogta a Ballad Of The Space Ship Rigger Pt.1 refrénjét a mikrofonba, vagyis hogy “Do you feel safe from harm … now?“. És pont az ilyen momentumok miatt fogom én ezt a lemezt imádni jövő ilyenkor is: mert bármilyen jó is az album első traktusában mondjuk a Hauschka-féle hangjátékokat eszünkbe juttató Mosquito Dance, ez a lemez ott kezdődik el igazán, amikor megérkezik Vast Aire, az amerikai absztrakt hip-hop színtér egyik megkerülhetetlen alakja, és Bootsie szavaival egy “kurva beteg ütemre” rámondja a magáét. Ott pedig érződik, hogy bár lehet általában valamiféle éllel dumálni a magyar színvonalról, ezen lemez kapcsán viszont éppen nem.

Képek: Orbán Péter (teljes galéria)

Ahogyan az albumot, az azt bemutató koncertet is nyugodtan kirakhatjuk az ablakba, pozitív értelemben. Azt ugyan elviseltem volna, ha nem 30 perces késéssel kezdődik a dolog, mert így simán volt éjfél, mire egyáltalán elkezdődött a koncert, és aki mondjuk arra is kíváncsi volt, mit pakol a Quartet után következő, MC Zeekkel megtámogatott Cadik oldschool hip-hop szett alatt, az valószínűleg a reggeli madárcsicsergés közepette indulhatott haza. Ettől eltekintve egy nagyon feszes, cirka másfél órás műsort láthattunk, amiben nem volt nyoma pillanatnyi tanácstalanságnak sem. Igazi összeszokott produkció benyomását keltette a Bootsie Quartet, és ebben valószínűleg benne van az elmúlt egy év is, ami alatt bár kész volt a lemez, még nem jelent meg. A profizmus érzete pedig zárójelbe tette azt, hogy a közönséggel való kommunikáció szinte nulla volt, a show viszont nagyon gördülékenyen működött és hatásos is volt.

A Merlines koncertből kiderülhetett mindenkinek, hogy a csendestársi szerep még a színpadon is jellemzi Bootsie-t: bár a saját neve alatt működik a kvartett, mindenki az előtérben gitározó Kovács Gerrisohnra figyelt, aki nem viselkedett ugyan frontemberként, de egyetlen gesztussal meg tudta nyerni a tekinteteket. Lázár Tibor dobos keményen, hibátlanul adta az alapokat, a fúvósokért felelő Vázsonyi János pedig csak annyit tett hozzá a műsorhoz, amennyi kellett. Bootsie-tól hiányoltam a zenével mozgást, mert ahhoz képest, amennyire energikusan szólalt meg a produkció, túlságosan statikusnak tűnt. Látszott rajta, hogy élvezi, de azért jól esett volna valami mozgást látni, elvégre ez a show nagyrészt róla szólt.

Mindez persze szőrszálhasogatás, hiszen olyan, mára klasszikus darabokkal tűzdelték tele a műsort, mint a már másodikként ellőtt Horseriders Towards The Abyss, a Sword Removed vagy a Tango Ronin. Az új darabok közül a Mosquito Dance-en vagy a Ballad Of The Space Ship Rigger Pt.1-on kívül volt még például a nyitó Rain A Fall, vagy utolsóelőttiként a Latinovits Zoltán által szavalt A vén cigányt feldolgozó Húzd is. Utóbbit hallgatva gondolkodtam el pár dolgon az új lemezzel kapcsolatban, így különösen örültem, hogy a zárás után egy csendesebb helyen leülhettünk dumálni Bootsie-val aktuális dolgairól – ezt egy cikkel odébb olvashatjátok.