Trendek

Mindenek előtt: 2012 a hosszú albumok éve volt. Ez már csak azért is egy nagy hőstett, mert egy ideje mindenhonnan azt hallani, hogy az embereknek nincs idejük mindent végighallgatni, ebből kifolyólag a rövidebb lemezeket szeretik jobban. Ehhez képest meg milyen mesterművek jelentek meg idén epikus hosszúságban! A kortárs elektronikában a Demdike Stare a Tryptich szentháromsága után az Elementallal megerősített minket abban, hogy vannak még hasonlóan zseniális ötleteik (18 szám, 115 perc), Shackleton pedig alighanem pályája csúcsára ért, én legalábbis nem akarom elhinni, hogy lehet még fokozni azt, amit most a Music For The Quiet Hour / The Drawbar Organ Eps című kiadványával művelt mind társadalomkritika, mind posztdubstep/művésztechno szinten (15 szám, 137 perc). Ráadásul nem csak az alternatív elektronikák vonalán születtek idén jó és hosszú albumok.

DJ Rashad footwork deklarációja valószínűleg évekre előre lefektette az alapköveit az irányzatnak, amit most már nem lehet félvállról venni. Egy kiforrott, eredetien megszólaló, jó ötleteket időszerűen kifejező, karakteres zenei ágazattá vált a footwork – s így talán ez volt 2012 legfontosabb stílustörténeti fejlődése a műfaj szempontjából –, amiben az előbb említett úriember Teklife Vol. 1 című gyűjteménye (20 szám, 83 perc) egyelőre verhetetlen magasságban van, igaz, a többieknek sincs miért szégyenkezniük, gondolok ekkor Traxman, DJ Spinn és Young Smoke lemezeire. S befejezve e két bekezdés gondolatsorát: ugyancsak szépre nyúlt az új Altered Natives-kiadvány is, ami már a harmadik Tenement Yards-munka (16 szám, 92 perc). A szerző továbbra is nagyon eredeti house zenéket ír, amik az amerikai hagyományokat keresztezik a brit új iskola módszereivel, a végeredmény lenyűgöző – s itt nem árt megjegyezni, hogy Altered Natives zsinórban másodszor van ott az év végi kiemelt listánkon.

Stílusok

Tovább haladva konkrétan a stílusok felé, a techno egyértelműen jó évet zárt, különösen a második félévben mutatott fel olyan remekműveket, amik valószínűleg pár hónapnál tovább maradnak velünk útitársként. Nehéz egyet kiemelnem, ezért inkább többet fogok: a hagyományos vonalról nagyon tetszett Delta Funktionen jellegzetesen holland hangzása a Tracesen és Dino Sabatini Monolake-et felidéző minimalizmusa az afrikai sámánista albumán (The Shaman’s Paths). Aztán, Robert Hoodban továbbra sem lehet csalódni, és a várakozásaimat minden értelemben felülmúlta Redshape és Legowelt új munkái; ők hárman olyan kortalan, örökzöld köntösbe öltöztették a lemezeiket, hogy sosem fognak megöregedni. De ugyancsak érdemes meghallgatni Claro Intelecto és D’Marc Cantu albumait, mindketten botlások nélkül haladtak tovább a saját útjukon. De még az új Echospace is elképesztő volt.

Az absztraktabb vonalon is találhatunk jóságokat idén bőven. A The Moritz Von Oswald Trio szerintem most érzett rá a legjobban arra az egyensúlyra, amivel jó lemezeket lehet összerakni, a Fetch ennek ékes példája. Vladislav Delay a trió tagjaként és szólóban is jó volt idén: az őszi, Kuopio című albuma látványos elmozdulás a tavalyi Vantaa után. Claudio PRC számomra igazi meglepetésember volt tavasszal: az Inner State talán nem annyira elvont, de mégis, a hangulatában és sötétségében van valami, ami megköveteli, hogy másképp hallgassam a rajta lévő számokat. S végül, de nem utolsósorban természetesen megkerülhetetlen Actress, akinek én ugyan nem érzem annyira korszakalkotó erejűnek a R.I.P című lemezét, mint két évvel előtte a Splazsh-t, de egyszerűen még így is lepipálja a művész majdnem a teljes mezőnyt.

A house zene – ami mondjuk annyira azért nem az asztalom – szerintem nem ment annyit előre idén, mint tavaly a Wolf + Lambékkel és Steffivel. Vagy csak én untam rá arra, hogy minden témát elsütnek hatszázan. Mindazonáltal eredeti dolgokat lehet még találni: Ital őszi, Dream On című lemeze jó értelemben bekategorizálhatatlan, pszichedelikus-gamer-klub-akármi, a Quiet Village összekukázott remixalbuma pedig jó visszatekintés az irányzat dubos, diszkós gyökereire. S persze volt idén két Coyote Clean Up-album (Frozen Solid, Magma Mondays), amik azt hiszem számomra a legjobb dolgok voltak idén a stílusban Sensate Focus-bakelitjeivel együtt.

Ami pedig a nagy UK bass katlant illeti: ez egy átmeneti év volt, amiben mintha mindenki azon gondolkodott volna hogyan találhatná fel újra önmagát. A klasszikus értelemben vett dubstepnek azt hiszem tényleg vége (egyedül talán Goth-Trad-albumát találom említésre méltónak), ugyanakkor kiadók, mint például a Hessle Audio és a Hemlock érdekes irányokba kísérleteznek, sokszor jó eredményekkel. Sokat gondolkoztam ezen a részen, és végül arra jutottam, hogy három albumot szerettem kiemelten jobban: az LV-től a dél-afrikai témájú Sebenza dominálta az augusztusomat, Distaltól pedig a Civilization óriási meglepetés volt, mert korábban sosem rajongtam különösebben érte, de itt előjött egy olyan hangzással, amibe belezúgtam. S, ami szintén meglepetésként ért: az ugyancsak erősen gamer-ihletettségű Exo-album a Gatekeepertől, ami ráadásul mesterien kevert a modern dolgokba idm-et és acidet.

Márkák

Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább arra a következtetésre jutok, hogy ami régen a Warp és a Ninja Tune volt, az ma mondjuk a Hyperdub és a Planet Mu. Vagy legalábbis ilyen terveket dédelget ez a két kiadó. A Hyperdubnak ez különösen bejött idén: a kivételesen zseniális Dean Blunt & Inga Copeland-album, de még Laurel Halo mesterséges hangkörnyezete a Quarantine-on megmutatta, hogy Kode9 kiadója már jócskán gondolkodik a bass zenén kívül is, noha ott sincs miért szégyenkeznie, hiszen az előbb már említettem az LV-t, most pedig ide veszem Cooly G-t is, akitől a Playin’ Me egy nagyon klassz, csajos-urbánus összeállítás.

S érződik mozgolódás másutt is. Hosszú idő után a Not Not Fun idén sokkal nagyobb figyelmet kapott, mint máskor (Sand Circles Motor City című albuma ajánlott!), mellette pedig olyan kisebb, de underground körökben már ismert vállalkozások törtek nagyra idén, mint például a Hippos In Tanks (Gatekeeper, Triad God, Nguzunguzu), vagy a Tri Angle, ahol az Evian Christ-féle Kings And Them meghatározó darab, de ugyancsak kifejezetten erős a Holy Other-album és Howse bemutatkozó ep-je. A Pan év végi akciói is komolyak voltak. A techno kiadóknál is kialakultak erős márkák: a Perc Trax és a Semantica tarolt idén, de nem panaszkodhat a Stroboscopic Artefacts és a vadiúj Opal Tapes sem – utóbbiról ráadásul szerintem jövőre még többet fogunk hallani.

Inspiráló művészek

Végezetül szeretném még pár művész munkáit ajánlani, akik vagy nem adtak ki albumokat idén, vagy még igazából egy kiadót/irányzatot sem erősítenek ikonként, de nagyon jók abban, amit csinálnak, és egész évben lekötötték a figyelmem:

Ekoplekz – ez a csávó már tavaly is kiadott egy rakás self-made albumot, idén is, most viszonyt bizonyította, hogy a huszonötödik kiadvány után is vannak még remek elgondolásai. Ráadásul idén bemutatkozott a nagyoknál: az Editions Megón Plekzationz címmel megjelent albuma elképesztő analóg kísérletezés.

Vatican Shadow – ugyanaz pepitában, csak régi hangulatok megidézése helyett militarista videojáték soundtrackek elkövetésében verhetetlen az illető. Szintén sok albuma volt idén, ha mindegyik nem is, de az Atta’s Apartment Slated For Demolition és a Ghosts Of Chechnya kiválóak.

Sensate Focus – a .snd-ből ismert Mark Fell house-os szólóprojektje az egyik legeredetibb dolog volt, amit hallottam. A végeredmény négy kiváló ep, egy szintén jó remixalbum és pár meglepetés munka. Sokáig el lehet veszni a repetitív ötletekben, a hipnotizáló faktornál rendesen kilengenek a mutatók.

MPIA3 – Tom Russell alias Truss új alteregója, amin acid technót ír nagyon mérges, vad hangvételben. Egyszerre nagyon régi és frissítően új hangulata van a zenéknek, ráadásul a Your Orders című hatszámos ep igazán különleges a maga nemében.

Stay+ – a magát witch trance-ként kategorizáló alakulat nagyon egyedi dolgot csinál, remélhetőleg jövőre többet is hallhatunk belőlük.

Burnt Friedman – a Bokoboko és Zokuhen című albumai talán a német művész eddigi legjobbjai. Misztikus elektronikák ősi természetképekkel, egy idő előtti világba kalauzolva a hallgatót.

Wanda Group – már az Ekoplekzszel közös nyári kazettája is zseniális volt az absztrakt/zaj/techno szerzőnek, amit később még pár komoly megjelenéssel meg tudott fejelni (pl. Piss Fell Out Like Sunlight), így igazából már csak azt kell kivárni, hogy mikor igazolja le egy komolyabb kiadó. Érdemes meghallgatni a zenéit.