— Zene

— 2010. September 24. 11:18

— Írta: Kollár Dániel

Az ember, aki imádja a munkáját – DJ Marky Budapesten

Annyi letargikus ábrázatú, gépies dj bulijára jár az ember, hogy évente egyszer már csak azért is érdemes elmenni a brazil DJ Marky szettjére, hogy újra rájöhessünk: a zene azoknak is örömet tud okozni, akik hivatásszinten foglalkoznak vele. Szerencsére 2010 is egy év, így Marky szokásos szárnysegédje, Stamina MC társaságában újra eljött Magyarországra. Beszámoló az idei Brazilian Jobról.

Talán azért, mert évente nagyjából egyszer járok ott, újra és újra rácsodálkozom arra, hogy milyen színvonalas hely a Studio. Jó érzés volt ebbe a klubba behúzódni az eső elől. A bejutás rendszere most is átlátható és kellően gyors volt, a terem és a fények barátságosak, egy valami azonban nem stimmelt: túlságosan lehúzó, daráló zene szólt. Ez a tétel persze ízlés kérdése, a tánctér első néhány sora biztosan nem értett velem egyet, de mégis csak a Brazilian Jobon vagyunk, a liquid rollerek és spannoló jumpupok konferenciáján. Chris.su nem aprózta el, morózus technoid foszlányok és csontropogtató ütemek váltogatták egymást, az egyetlen arcra esetlegesen mosolyt csaló jelenség az volt, hogy ha letettük az asztalra az üveges sört, magától fordult a basszusra 90 fokokat.

Chris.suÉrtem én, hogy a magyar dnb fejek jóval inkább vevők a szeletelésre, mint a lélekemelő vonalára a stílusnak – az egyébként mélyen tisztelt Chris.su szettje viszont sokkal inkább lelombozta a körülöttem álló embereket (igaz eléggé hátul álltam), mintsem felpörgette őket az este fő actjére. Amikor a folytatás is hasonló zsánerű, mint pl. a hamarosan érkező Therapy Sessionön lesz, érthető a neuro funk özön, itt viszont testidegennek hatott. A srácok jogosan kezdhettek el attól tartani, hogy túl sokat kell majd törleszteniük emiatt a barátnőknek, mivel hülyítésnek hathat az előzetes felkonf és invitáció, hogy ez egy énekelgetős-táncolós buli lesz. Érzésem szerint egy Bal-Safair, vagy a mostani afterre sorolt Ren-Mentalien páros jobban elő tudta volna készíteni a terepet. Itt egyedül Björk All Is Full Of Lovejának remixére tapasztaltam össznépi katarzist.

DJ MarkyFél kettő kerül jelent meg a színpadon DJ Marky, jobbján Stamina MC-vel. A duó láthatóan jókedvűen érkezett, folyamatosan röhögtek és fotózták a közönséget, valamint reagáltak az onnét jövő gesztusokra egy-egy visszaintéssel és mosollyal. Aztán egyszer csak csönd lett hangfalilag, amire persze rögtön érkezett a morajlás. Stamina (I <3 budapest pólóban virítva) kellő hatásszünetekkel és enigmatikussággal megtapsoltatta a magyar törtütem krisztiánját, majd bemutatta saját magukat, miközben marky jó munkásemberként rendezgette laptopot kábeleket. setup után bele is kezdett rögtön brazil melóba, egy pörgetős Culture Shock darabbal, aminek Cathedral a címe és egyszer csak jönni fog a RAM-on. Ez a kezdő lendület nem sokszor hagyott alább a bő másfél órás szett során. A dj remek érzékkel váltogatta az őrjöngős jump-up zenéket felvonultató, a dél-amerikai dallamokra táncoltatós, vagy éppen szemlehunyásra sarkalló blokkokat. Stamina hangosítása először sajnos nagyon, aztán csak szimplán halk lett, a rapjei teljesen érthetetlenek voltak, csak az énekek vitték át a basszust; igaz, abban most is kifogástalanul teljesített. Marky felrakott egy csomó dubplate-et, illetve már bejáratott slágereket saját magától (Riff Raff, Yellow Shoes) és másoktól (Dj Die – Bright Lights, Dilinja – Fly Away) egyaránt, közben pedig szokás szerint ő bulizott a legjobbat saját magára. A nagy öreg úgy fest, állja a sarat az idővel,továbbra is frissebbnek tűnik mint bárki más a szcénában.

A legcinikusabb partyfikázót is egy másodperc alatt meg tudja nyerni ez az ember. A gyermeki, teliszáj vigyorából áradó pozitív energia mindenkivel rögtön elfeledtette a hétköznapi gondokat legalább bő másfél órán át. Közben énekelt, integetett, kacsintott, pattogott, táncolt, és nem utolsó sorban mixelt, mixelt, és megint csak mixelt. Stamina jól tudta a saját helyét a műsorban, meg se próbálta elnyomni dj-jét, bele-bele szólt a mikrofonba, dalra fakadt maga is, idővel viszont minden a brazilról szólt és arról a gondolatról, hogy mennyire irigylésre méltó az a mentalitás, amit a hazájából hozott. Aztán mint minden shownak, ennek is vége szakadt, amint Dj Ren és Mentalien átvette a pultot a zárózene (Makoto – Untold) után. Utolsó wc a hazaút előtt, kabát fel és mehettünk is, mivel hiába vagyunk öten, egyként vert le mindenkit a fáradtság. A kisétálás közben Logistics Togetherje csendült fel, az elnyűhetetlen klasszikus, ami mindig eszünkbe fogja juttatni, miért is szeretjük a drum and basst.

A képeket Kiss János készítette.


DJ Marky & Stamina MC live @ Studio