Az Eprommal közös februári Warp-bakeliten megjelent Lands And Bones egy annyira jó és annyira észrevétlen zene maradt Eskmótól, hogy fel sem tűnt, hogy ugyanarról a szerzőről van szó, amikor először hallgattam a Cloudlightot egy korai Ninja Tune XX-promón. Pedig tudhattam volna, hiszen a San Francisco-i Brendan Angelides munkamódszere nem változott, sőt, az egyik kommentelő által korunk két szónikus géniuszának elmeszexeként jellemzett Fine Objectsben is ugyanazzal a hang- és megoldáskészlettel ötletel Amon Tobinnal (Eskamon néven). Emiatt a debütalbumnak titulált, saját magáról elnevezett kiadvány megjelentére nem csak, hogy jól kiismerhető lett a művész gondolkodása, de meglehetősen egysíkú is.

Vagyis annak kellett volna lennie a lemez fő küldetésének, hogy hozzon valami újat, megmutatva, hogy Eskmo képes építkezni arra az alapra, amit a fentebb említett három slágergyanús zenével rakott le, vagy, ha erre nem is, akkor viszont minimum elmozduljon valami új irányba. Ehhez képest a tizenhárom felvétel kínos egy helyben toporgás, emberünk jobbára megelégszik azzal a giccses szépséggel, ami az első négy percben még tökéletes, de minden további minutummal csak egyre átlátszóbbá és üresebbé válik. A We Got More táncos, funkys hatásai még ugyan fenntartják a lehetőséget az albumban, de ezután már csak mélységes csalódást keltő önismétlés következik. Eskmo az improvizált zongoratémára kihegyezett Siblings kivételével még csak alulról sem tudja többé megrezegtetni a hamar elképesztő magasságba helyezett lécet. Kettes.

Eskmo ft. Swan – Lands And Bones live