Az úgynevezett idm megteremtését soha fel nem vállaló Autechre 3 év után új lemezzel jelentkezik. A Quaristice a sheffieldi duó kilencedik lp-je, és talán az évtizedben írott legjobbjuk. Sci-fi álomképek, tudományos prezentációk és önismereti tesztek húsz lépésben.
A változás a legutóbbi albumokhoz képest meghökkentő. Az Autechre végre lemondott arról az epilepsziarohamos tánczenéről, ami sohasem volt az erősségük (bár erről a szerkesztőségen belül markánsan megoszlanak a vélemények – a szerk.), és visszatértek az intelligensebb, kizárólag a fejnek szóló témákhoz. Az összhatás nagyon tudományos és az űr legtávolabbi szegletébe repítő: magam előtt látom megelevenedni Jack McDevitt xenoarcheológiájának csodálatosan idegen manifesztációit (PlyPhon, Perlence), miközben egyre kevesebb oxigénnel sodródom a szkafanderemben a néma, zord és jéghideg térben az eseményhorizont felé. Párhuzamosan felsorakozó, soha nem látott színekben pompázó napok közt várom az ismeretlent, amit képtelen leszek megosztani bárkivel is (Simmm, paralel Suns).
S amennyire állóképekből álló, mozdulatlan és festői az utazás első fele, annyira lendületes a második. A Tankakem-mel berobbanó technozajok szó szerint fénysebességre állítanak az elképzelhetetlen világában, ahol ijesztő (WNSN) és barátságos (Fol3, fwzE) dolgok egyaránt vannak. Nem akarok nagyokat mondani, de szavak nélkül eszmélek fel minden egyes alkalommal a záró Outh9X után. A Quaristice a legjobb egyszemélyes utazás, amit az utóbbi időkben hallottam: egyszerűen lehetetlen az élményt megosztani bárkivel is, mert mindenkiben máshol van az az idézőjelben vett eseményhorizont, amin túlra sodródunk. Négyes.
Kapcsolódó cikkeink:
Linkek: