Talib Kwelit elég nehéz volna bármilyen kategóriába rakni a hiphopon belül, vizsgálata közben egy aspektus minduntalan továbbiakat szül. A nevében arab és szuahéli eredetű rapper (a Talib diákot jelent, míg a Kweli az igazság megfelelője) a Mos Deffel közösen vitt Blackstarral a New York-i utcák egyik legfényesebb csillagaként vonult be a történelemkönyvekbe. Később a baráti köre több mainstream médiasztárt termelt ki, a már említett Mos Defen kívül Common és Kanye West is folyamatos címlapfiúságig vitte úgy, hogy semmiben sem jobbak vagy tudnak többet Kwelinél, sőt. Emberünk azonban akármennyire is XXI. századi kozmó a szövegvilága alapján, sosem ugrott bele a szórakoztatóipar fő sodrásába, helyette utazó rapnagykövetként dolgozott együtt látszólag a világ minden második zenészével. A számtalan, inkoherens közreműködés persze az ő esetében is könnyedén vethet fel minőségi aggályokat és vezethet egy erős imázs elaprózódásához, ahogy rengeteg kritika érte például a tavaly nyári összebútorozásakor Gucci Mane-nel, USA talán legbutább rapperével. Ennek ellenére Kweli mind a mai napig megőrizte nimbuszát a stílus berkein belül: jellegzetes, kizárólag szerethető vagy utálható hangjával és okos, szociálisan érzékeny szövegeivel az összes nevével fémjelzett produkcióban kitűnik.

Az utóbbi jelzőkből egyenes út vezethetne egy materialista kereteken kívüli, mindentől és mindenkitől független szócső képéhez, aki könnyűszerrel válhat az amerikai suburb anyukák kedvencévé, ha már azoknak úgy dobta a gép, hogy a gyermekük erre a bugyorgatyás, ujjakkal hadonászó szubkultúra felé terelődött. Kweli viszont akárhányszor belecsúszna a pacifista intelligencia langymeleg unalmába, mindig bedob egy olyan kapitalista vagy soviniszta szöveget, ami összezavarja a jófiúi összképet. Ráadásul a politikai spin doctorok is letehetnek róla, mióta a Beautiful Struggle című albumának címadó dalában kijelentette: “They call me the political rapper even after I tell them, I don’t fuck with politics, I don’t even follow it”. Akkor mégis ki ő, és miért dob piacra egy indie albumot, miközben ennyi kérdőjel övezi?

Ezekre a kérdésekre most sem kaptunk választ. A Gutter Rainbows esetében már a számok is rögtön arra engednek következtetni, hogy a színesség ezúttal is győzedelmeskedni fog a letisztultság felett: az albumon 6, többségében Kweli oldalán először feltűnő közreműködő található, a 14 tracket pedig 13 különböző producer jegyzi. A hallgató részéről érkező elvárás tehát ismételten egy sokoldalú, a figyelmet gyors hangulati váltakozásaival fenntartó album lehet, ami többé-kevésbé sikerül is.

Az első benyomás azonban enyhén csalódást keltő: a Gutter Rainbows nagyon lassan indul be. Az After The Rain introja még tökéletesen semmitmondó loopjaival és zagyva belepofázásaival is felejthető volna, viszont a címadó dal sem hozza meg a várt áttörést. A ’80-as évekbeli amerikai krimisorozatok happy endjére emlékeztető beat takaréklángon csordogál, miközben Kweli egyetlen maradandó elemként a “Turn it up loud, so turn it up now” sorokat szavalja, így vész el ez a négy perc az éterben. Az album első felére sajnos általánosságban igaz, hogy nem működnek az alapok. Legyen szó a nagy csinnadrattával érkező Palookasról, ahol Sean Price és Marco Polo underground kisistenek szállnak be, a remélt kávéházas hangulatot felpitchelt vokáljaival szétbarmoló Wait For You-ról, a szimplán nagyképű Mr. Internationalről (“Don’t be mad cause I’m writing this rhyme on my iPad”), vagy az első single-ként kiemelt I’m On One-ról, egyiküknél sem lehet azt a piciny katarzist átélni, amitől referenciaponttá vált Talib Kweli sok hip-hopper fejében. Az I’m On One például kifejezetten lelombozó. A marcona, kezdeti Beastie Boys zenékre hajazó alapját még jól ki is tudná egészíteni az mc magas hangja, az egyértelmű drogreferencia viszont olyan messze áll emberünktől, mint Adam Sandlertől egy mélydrámai szerep. Aprócska öröm az ürömben, hogy a felkonfos narrátor által bemondott “doo-doo ass”, mint rossz/gyenge szinonima egész vicces.

Így jutunk el a Gutter Rainbows feléig, felemás érzésekkel; de arra sem lehet nagyon mérgesnek lenni, aki már feladta idáig. A fordulópont azonban szerencsére csak sokat késett, de nem múlt: az Ain’t Waitinggel Kweli visszatér a jazzes, funkys vonalhoz, és végre egy kifogástalan partyzenét ereszt ki a kezei közül, ami közben hallhatóan jobban is érzi magát. Innentől kezdve vége a folyamatos disszonanciának és javarészt elkezdenek működni a trackek. Az előző bekezdés elemzési módszerére rácsatlakozva: legyen szó a Friends&Family szimpatikus szeretet-adásáról és tisztelgéseiről, a How You Love Me ritkaságszámba menően nyálmentes szerelmes hangulatáról, a Tater Tot keserédes, világból kifutós sztorijáról vagy a záró Self Savior stáblista lepergetős jellegéről, mindegyikük esetében át lehet élni azt a piciny katarzist, amitől referenciaponttá vált Talib Kweli sok hip-hopper fejében.

A második videó az album ezen részén található Cold Rainből készült, amely sajnos jóval gyengébb zene, mint az említettek. A fülbemászó gospel nem kap megfelelő segítőket, a producer Ski Beatznek egy elég tucat zongorás alapot sikerült köré írnia, mely felett Kweli nem túl nagy átéléssel aggódik a földért. A klipet a megbukott Book Of Eli című film ihlette – ilyet is ritkán látni -, és magán hordozza a “middle-budget” videók jellegzetességét: félprofin kivitelezett, a manapság meglévő ingerküszöböt csak alulról súroló képi megjelenítés, ami ugyan nem nagyon gáz, de egy év múlva ilyenkor ha emlékezni is fogunk rá, nem jó szájízzel fogjuk azt tenni.

Jó kérdés, hogy mi a Gutter Rainbows létrejöttének a kiváltó oka úgy, hogy Talib Kweli egyszerre jelentette be azt a jelen állás szerint 2011 második felében megjelenő Prisoners Of Consciousness című albummal, ami egy nagy zeneipari címke gondozásában fog érkezni. Talán egy gyors nyugtatás akart lenni a rajongóknak, akik az mc elvesztéséért aggódtak, mivel azok a négy évvel ezelőtti, masszív Eardrum óta tényleg nem sok biztatót kaptak. Kaptunk. Most vettük a kacsintást, hogy véletlenül se feledkezzünk meg róla. Nem tesszük, mivel reménykedésre mindenképp okot ad ez a lemez, még ha volt is korábban jobb, avagy kwelitibb. (Bocs.)

Talib Kweli – Cold Rain

Linkek:

• Talib Kweli @ MySpace
• Talib Kweli @ Wikipedia