Az utóbbi időkben csak félórás műsorokat játszol. Miért?

Őszintén szólva sokkal kényelmesebbnek találom, mert sokkal könnyebb így felépíteni valamit, ami egységes. Ha egyórás műsort adsz, akkor azt több részre be kell osztanod, ráadásul úgy, hogy mindegyik egyformán jó legyen, de inkább fokozatosan még jobb. Ezt egyedül nagyon nehéz megcsinálni, nincsen mellettem senki a színpadon. Arról nem is beszélve, hogy a Front Line Assembly előzenekara vagyok, így csak felvezetem őket.

S milyen újra együtt lenni Billel a színpadon? A ráadásokban újabban mindig felmész, és lenyomtok pár számot közösen.

Emlékszem még a dalokra, ezért úgy gondoltuk, hogy miért ne. Igazából nem hiszem, hogy ez rendszeres lesz, a turné után lehet, hogy többé már nem fognak együtt látni minket az emberek. Tudod, az az igazság, hogy a Front Line Assemblyt, illetve magát az EBM zenét már egyáltalán nem érzem a magaménak, nem tudnám teljes szívvel csinálni. Nem lenne igazságos, vagy őszinte a rajongókkal szemben. Ezért csinálom a Conjure One-t, az tartozik hozzám.

Képek: Szentpéteri Roland

A legutolsó Conjure One-lemezedre viszont elég sokat kellett várni.

Igen, szeretném mostantól ezt másképp csinálni. Az albumaimhoz eddig mindig sokkal több idő kellett mint elterveztem, mert folyton rengeteg zenekarral dolgozom együtt, producerelem a lemezeiket. Az Exilarch-on 2007-ben kezdtem el dolgozni, írtam akkor pár dalt és volt néhány félkész ötletem, amiken még dolgozni akartam. Végül csak 2010-ben jutottam el oda, hogy ezeket megcsináljam, egyszerűen nem tudtam előbb foglalkozni velük. Négy hónapot dolgoztam rajta megszakítások nélkül, és végül a korábban elkészült részeket is újraírtam. Az első két Conjure One-lemez mindig úgy állt össze, ahogy ezt is elkezdtem: kis darabokról, amiket aztán egymás mellé tettem. Ezúttal másképp akartam csinálni, és szerencsére sikerült hosszabb időre csak ezzel foglalkozni. Teljesebbnek érzem emiatt az Exilarch-ot, mint az előzőeket.

Számodra miről szól?

Nincsen semmilyen üzenete. Csak zene. A Conjure One-t úgy tudnám a legjobban jellemezni, hogy zene, ami akkor jön létre, amikor egyedül vagyok a stúdióban. Sokszor dolgozom együtt más zenekarokkal, és producerként nem folyhatok bele teljesen a zenéjükbe. Tisztelnem kell, hogy vannak olyan tulajdonságaik, vagy ismertetőjeleik, amiknek minden esetben ott kell lenni a lemezen. Ezekben az esetekben én csak követem az ötleteiket, asszisztálok és néha hozzáteszek valamit, amitől szerintem jobbak lesznek a dalaik. A Conjure One csak rólam szól, és ezért élvezem. Az Exilarch-on a gyökereim felé tekintek: a Tangerine Dream és Jean-Michel Jarre-imádatomról szól. Sok az analóg szintetizátor a dalokban, mert nagyon szeretek leülni kísérletezgetni velük. Utána születtek csak meg a dalszövegek, majd egy végső utómunkálati fázisban összeraktam készre a lemezt.

Érdekes, hogy azt mondod, hogy visszafelé tekintesz az Exilarch-on, mert ugyanakkor rengeteg modern elektronikus zenei stílus fedezhető fel benne. Egy-két számban például lassabb dubstep ritmusképleteket használsz.

Sokszor gondolkodom azon, hogy fontos-e haladnom a korral és újszerű zenéket hallgatnom, de mindig azon kapom magam, hogy a pillanatnyi állásfoglalásom ellenére is csinálom. Szeretek új stílusokat felfedezni, mert kreatív embereket lehet megismerni ezáltal, és ez hatással van az én zenémre is, aminek eredményeként sosem ismétlem önmagamat. Szerintem ez egy jó dolog, főleg, ha nem merülök bele egy-egy stílusba nagyon mélyen, hanem tényleg csak egy-két apróságot veszek át, amik megtetszenek, és minden mást továbbra is én találok ki hozzá.

Kiket tartasz tehetségesnek manapság?

Lehet, hogy ez meglepetést okoz, de nagyon kevés elektronikus zenét hallgatok, inkább az indie rock bandákat követem. Pár éve például nagyon megtetszett a Glasvegas és az Editors. Szeretem, ha valaki dalközpontú, és ezt a képességet fejleszti tökéletesre. Az elektronikus zene teljesen más téma. Hallgatok néha dubstepet, vagy korábban nagyon sok zenéje tetszett Markus Schulznak, aki egy progresszív trance producer. Viszont egyre inkább nézek visszafelé is. A millenium táján nagyon szerettem Fenneszt, és most megint sokszor hallgatom. Vagy például újra nagyon tetszik a Modeselektor.

Mit fogsz csinálni a jövőben?

Nem akarom elkiabálni, de a következő Conjure One-album nagyon hamar ki fog jönni. Könnyen lehet, hogy egy éven belül. Nagyon sok ötlet van a fejemben, és egyre inkább szeretnék újra a saját zenéimmel foglalkozni, mert az utóbbi években rengeteget foglalkoztam másokéval, és ezalatt döbbentem rá arra, hogy még rengeteg mindent szeretnék mondani, mutatni a rajongóimnak. Nagyon sok olyan művésszel dolgoztam együtt, akikre a rajongóim nem is gondolnának. Két éve például írtam valakinek egy jazz lemezt. Nagyon sok kortárs felnőtt zenét is írok. Ezek nem csak új dolgokat mutatnak nekem, de mind arra inspirálnak, hogy folytassam a saját zenei pályámat is.

Hol képzeled el magad a jövőben?

Nézd, jelenleg az a helyzet, hogy átgondoltam az életemet, és beláttam, hogy ennyi, annak kell lennem most már, aki vagyok. Negyven felett már nincsen b-terv. Csinálnod kell azt, amit tudsz. Szóval, továbbra is sokat fogok producerelni és zenéket írni. Ehhez értek.

S mi a helyzet a Deleriummal? Benne vagy még?

Igen.

Tudnál mesélni az új lemezről? Nagyon régóta ígéritek már.

Lassan kész. A felvételek egyik félét Billel közösen írtam, a másik felét pedig ketten írták Jeremyvel. Az anyag véglegesítése történik, pár vokált veszünk fel épp. Sok jó szám lesz rajta.

Milyen lesz?

Nem is tudom. Nagyon deleriumos lesz, úgy értem, hogy az eddigiek tükrében nagyon klasszikus lesz. Írtunk pár kereskedelmi dalt a rádióknak, és vannak rajta elektronikusabb témák is azoknak, akik már hosszú ideje hallgatnak minket.

Milyen Billel újra együtt dolgozni?

Sok emberrel dolgozok együtt, ezért nincs nagy különbség vele sem: olyan, mint egy partner, vagy munkatárs. Amiatt könnyebb vele ötletelni, mert nagyon régóta ismerjük egymást, és sokkal hamarabb befejezünk mindent. Folyton egy lépéssel egymás előtt járunk, így rendkívül gyors a munkafolyamat nálunk.