Benjamin Damage a következő kiszemelt a 50Weapons egyre híresebb portrésorozatában, és a Swarm / Headache keretében két húzós dj tool-jellegű technóval jelentkezik. A Swarm öt és fél perc folyamatos pumpálás, ami hangulatában talán a 2000-es évek közepi underground partikat idézheti fel bennünk. A Headache visz mindent: savas kipárolgáshoz hasonlítható hullámzó pulzálás, miközben az alapokon szép kísérő a rég ismert és barátságos dobkattogás.

Igazi tudományos technóval jelentkezik az Archetypes kiadó: a viszonylag ismeretlen, Peder nevű előadó szállít Deep Space Holes címmel egy sötét, háttérzörejekkel és sejtelmes tónusokkal felépített tört technót. Narrációs zene a javából, jól eltalált hosszal és mesterien időzített tetőpontokkal. AnD egy energikusabb és zajosabb átirattal folytatja a sort, a megállás nélkül lüktető basszus emberközelibbé teszi a végeredményt. A Forward Strategy Group zárása biztonsági megoldásokra épül, de egy ilyen absztrakt kislemezen ez pont, hogy nem baj: döngölős tánczene szolíd darabolással.

Kim Ann Foxmant a Hercules & Love Affairből ismerhetjük főként, de a hawaii származású énekes/producer/dj egy ideje saját felvételeken is dolgozik. A Return It című négyszámos anyag azon a Needwanton érkezik, ahol egy ideje csak hibátlan oldskool house-ok jelennek meg, és Foxman sem okoz csalódást. A címadó szám egy gyönyörű, szintis vibe-okkal és szexis vokállal megtámogatott deep house, ráadásul a b-oldalon Steffi vérprofin varázsolja hajnali hatos afterparti jellegűvé a számot. Számomra azonban a Hypnotic Dance az igazi győztes, klasszikus kései 80-as évek hangulatú gyöngyszem Chicagóból. Csajos ep, csak szeretni lehet.

A bristoli Idle Handsre jellemző stabil színvonalat hozza a csapat legújabb igazolása, a Rachel nevű house formáció. A You’re Driving Me / Kung Funk a-oldala egy lassan építkező, és idővel szintikben, valamint szép melódiákban egyre gazdagabbá váló felvétel, míg a hátoldalon egy lassabb, mocorgós zene található, ami félúton a chicagói nagy klasszikusok nyomdokaiba kíván lépni.

Techno, electro és idm után újabb, eddig nem hallott elgondolásokkal bővíti Scuba a Hotflush kiadójának repertoárját a Shelter Point bemutatkozó, Forever For Now című négyszámos ep-jének a kiadásával. A két húszéves fiatalból álló duó kedves ambient elektronikákkal, lágy vokálokkal, zongorával és field recordingokkal dolgozva illesztette össze gondosan a zenéit, melyek néha szándékosan ingerszegények, máskor pedig bátran flörtölnek egy kis digitális funkkal.

Volt egy időszak valamikor a 2000-es évek második felének végén, amikor a genti székhelyű Curle kiadó nagyon jó ízléssel adott ki különféle minimal és techno zenéket, amivel aztán eléggé híres is lett. Jelen évtizedben viszont valahogy mégis háttérben van, noha a szelekció továbbra is kifejezetten jó. Érezhető azonban, hogy hamarosan ez változni fog: Frank Martiniq Insomniac című ep-je azon felül, hogy hibátlan techno dubos áthallásokkal, valahogy átlépte azt az ingerküszöböt, ami ahhoz kell, hogy az emberek újra beszéljenek a kiadóról. Érdemes tehát meghallgatni a számokat, miközben már tudjuk azt is, hogy a sort Lucy, Jonas Kopp és Albert Von Abbe fogja folytatni hamarosan:

Kellemes meglepetés a chilei Ricardo Tobar új, Esoteric / Carneval című gyűjteménye. Hangmintákban és dallamokban gazdag technók, amik olykor a minimal hullámaira reflektálnak (Esoteric), máskor pedig a Border Community felé biccentenek – noha ez utóbbi annyira nem nagy meglepetés, hiszen négy évvel ezelőtt jelent meg ott bakelitje.

Terrence Dixon mostanában nem csak egy kiváló új albummal jelentkezett, hanem tavasszal újra feltámasztotta a Population One nevű alteregóját is, ami lényegében az 1990-es évek közepe óta hol létezik pár éven át, hol pihen néhányat a hibernálóban. Négy év szünet után eddig két új bakelitet adott ki idén, a Delsin pedig ezen fellelkesedve leporolt két régi klasszikust a művésztől. Mind a Midnight Hours, mind a Two Sides Of Every Story 1996-ban jelent meg először, és a korhoz hűen kemény, darálós technók, melyekben a dübörgés mellett egy-egy tudományosabb melódia van jelen kísérőként.

Terrence Dixon – Midnight Hours.

Komoly megjelenésekkel indult tavaly a ManMakeMusic kiadó, majd a folytatásban sajnos elszürkült, így mindenképp üdvözlendő, hogy új koncepcióval jelentkeznek. Az U nevű rejtélyes szerző egy 10 inches bakeliten mutat be négy felvételt, melyek detroiti és chicagói hangzásokat helyeznek rendkívül vastag szűrőn át szemcsés, koszos kontextusba. Érdekes módon a b-oldal a könnyebben értelmezhető rész: a Heavenben két ötlet fut egymás mellett párhuzamosan, a Hauntedban pedig ködös felhőkbe burkolóznak a négynegyedek. A sűrű, sercegő ambient rétegek az Evil Spiritsben és az Eah-ban is megtalálhatóak legfőbb összetevőként, miközben furcsa, akadozó ütemek bontakoznak ki. Kár, hogy a négy szám nincs összesen tíz perc sem: nehéz megítélni, hogy csak elvetélt ötletek, vagy működnének hosszabban is.

MMAKEU01 – U – EAH