A brit Death Abyss Dominate Through Will albuma bizonyára minden ipari vastagságú basszusokkal megtört technót kedvelő ember szívét megmelengette tavaly, az album nyári remixpakkja után ráadásul megérkezett végre az első újdonság magától a szerzőtől is. A Destroy The Mundane igazi gyomorforgató rettenet: a Morality Is A Handicapben kínokban fetrengő, torzított üvöltés tér vissza folyamatosan a dubstepes zajban, a Fill Your Heart With Hate pedig olyan, mintha egy mészárszéken tartanánk pikniket a sátán tiszteletének napján. Ez a hangzás kezd egyre meghatározóbb lenni a technóban, kiváncsi vagyok meddig lehet még benne feszegetni a határokat a végkiárusítás előtt.

Pareto Park néven egy új spanyol techno kiadó alakult idén, s eddig sajnos szabadidőm szűkében nem tudtam beszámolni az első két megjelenésükről, a harmadik azonban már mindenképp megérdelmi a figyelmet. A Preemptive Action Part II öt kompromisszummentes kemény technót tartalmaz: többek közt van egy felvétel a mindig kiváló Dead Sound & Videoheadtől (a breakbeates dübörgésben hallható “listen to the teachers” elemi momentum), a feltörekvő japán Ryogo Yamamori egy gépies aciddel jelentkezik, a Morfogen pedig jó kis klasszikus indusztriáltechnóval. Érdemes követni a kiadót, arról nem beszélve, hogy a Bandcamp-oldalukon nagyon olcsón lehet megvenni a zenéiket flac-ben.

Milton Bradley-t szokás a techno titkos favoritjaként emlegetni, aki az utóbbi években kifejezetten jelentős bakeliteket írt, mégsem tudott azonban olyan hírnévre szert tenni, mint más kortárs nagyságok. Közel két és fél év után tér vissza a művész a Prologue kiadóhoz a Reality Is Wrong című háromszámos gyűjteménnyel, ami részint megint kicsit a többiek előtt jár, de ezúttal már ismerős helyekről kölcsönöz elemeket. Az a-oldal azonos című zenéje szürreális kaland egy kozmikus dubokban és visszhangokban ijesztő mélységű birodalomba, míg a hátlap két tétele a mostanában divatos indusztriál/gót techno összetevőkből hoz össze valami lendületeset és ijesztőt. A végeredményről elmondható, hogy Bradley ennél azért csinált már jobbat, de még így is egy stabil, sokszor hallgatható kiadvány.

Főidős parkettbombával jelentkezik a svájci Ripperton. A Let’s Hope döngölős house zene vastag szintikkel és törzsi vokállal, a középső kiállásban pedig egy gyors zongoratémával válik teljessé, tisztelegve a kilencvenes évek nagytermi ikonjai előtt. Bicep nem sokat változtat a recepten a remixében: itt a zongora kap meghatározó szerepet az elejétől, a törzsi vokál helyére pedig egy szexis női hangot rakott, egyébként ugyanolyan a klasszikus house-ról van szó. Ebből a kiadványból könnyen hatalmas sláger válhat.

Svájcban maradva, ismét új ep-vel jelentkezik Sonarpilot, aki az utóbbi másfél évben mondhatni állandó visszatérője lett a lejátszómnak. Az Open House című új felvétel kellemes dub house napsütéses környezetben női vokállal, stabilan nyújtva azt a színvonalat, amit el lehet várni a szerzőtől. A két évtizeddel korábbi club house / garage house színtér alakja, Danny J Lewis szállít három verziót a kiadvány hátralévő részén. A fő változatban nem vesztek el a dub sávok, ellenben afrikai ütősök és a New York-i klubok jellegzetes house hangzásának kíséretében szól hét percen keresztül az átirat, meglehetősen jól. A dub remix ennél kicsit morcosabb (és számomra itt sajnos elvész a felvétel varázsa, jellege), a Keyapella viszont a chillout szerelmeseinek jó választás lehet.

A szerb Milos Pavlovic-ról eddig nem sokat lehetett hallani, ezért aztán végképp meglepő, hogy milyen zseniálisan tud futurisztikus detroiti hangulatot kelteni a debütáló bakelitjén, amit Regen álnév alatt szerzett. A Spring Toy látogatás a műfaj otthonába tizenkét percben, gyönyörű szintik és tudományos-fantasztikus álomképek társaságában. Ez azonban csak Regen egyik arca, ugyanis amikor nem ilyen felvételeken dolgozik, akkor kiválóan ért a dub technóhoz: a Shudder és Limetew című szerzeményekben remek az ambient textúra és nagyon kellemesen bontakoznak ki a körkörös, hipnotikus hangörvények. Óriási meglepetés, ajánlom mindenkinek.

Sokat kellett várni az első, igazán új kiadványra Pearson Soundtól – aki úgy tűnik kezd teljesen megválni a Ramadanman alteregójától. Az új, Clutch bakeliten három új zene található, és jó hallani, hogy a művész próbálkozik kijönni a posztdubstep egyre inkább zsákutcának tűnő végződéseiből. Az új felvételek jellemzője és vezérmotívuma a grime-szerű ütem, van ezekben azonban valami nagyon törött és repetitív tulajdonság, amik jól elhatárolják az irányzattól. Lehet, hogy elsőre nem annyira lehengerlő az összhatás – legalábbis a magam esetéből kiindulva -, de idővel az emberre tud nőni, ha sokat foglalkozik vele. A Fall Short / Work Them 12″ óta a szerző legjobb munkája.