A Beatfeed első évada meglepő sikerrel zárult, jó pár epizódot olyan sokan olvastatok el, amennyire sosem mertünk volna gondolni a korábbi statisztikáink fényében. Emiatt úgy gondoltuk, hogy a második évad őszi rajtjára mindenképpen meg kell újulnia a rovatnak. Egyelőre az alábbi változások élnek: minden egyes bakelitet az eddigi terjedelemnél jóval nagyobban mutatunk be, így nem csak magáról a kiadványról, hanem annak a teljes környezetéről, a szerzők hátteréről is olvashattok. Másrészt, mostantól itt is lesznek YouTube- és SoundCloud-beillesztések. Ha ez netán a jövőben elmaradna, annak két oka lehet: 1) nem találtunk sehol bemutatható anyagot, vagy 2) annyira exkluzív megjelenésről írunk, hogy még nincs róla semmi a neten. Ami a részek megjelenésének a gyakoriságát illeti, kéthavonta három epizódot garantálunk, mindig valamilyen tematikával ellátva. Elég azonban a technikai részletekből, augusztusban ezek voltak a kedvenc bakelitjeink:

Mark Ernestus Meets BBC – Version (Honest Jon’s)

A Basic Channel és a Rhythm & Sound társalapítójaként, valamint a legendás Hardwax lemezbolt tulajdonosaként ismert Mark Ernestus az utóbbi időkben a shangaan electro európai kurátoraként tevékenykedik. Mára több nagyszerű bakelit és egy kiváló válogatás összeállításában is segédkezett, egyfajta kultúrmissziót végezve ahhoz, hogy az öreg kontinensre is eljusson Afrika modern tánczenéje. Miután pedig a kapcsolatfelvétel és az újkori gondolkodásmóddal átitatott kultúra bemutatása megtörtént, itt az idő, hogy az idegenvezető válaszoljon is a zenékre, úgymond saját látásmódján keresztül ismerhessük meg a shangaan electróban rejlő potenciált és afrofuturizmust. A dél-afrikai BBC zenekar Ngunyuta (Nunta) Dance című felvételét választotta ki a prezentációhoz Ernestus, és ha eddig nem láttunk fantáziát ebben az irányzatban, akkor mostantól kezdve biztosan fogunk, mert a remix új szintre emeli a törzsi techno fogalmát. Ernestus misztikus ambient hangokat párosít össze digitálisra csiszolt hi-tech elektronikával, az egész alá pedig egy olyan techno alapot rak, ami az 1990-es évek hajnalán összeállt második detroiti alkotógeneráció munkájára volt jellemző. Nehéz eldönteni, hogy ebbe, vagy a natúr ambient változatba szerelmesedhet bele a hallgató jobban – az utóbbi esetében csak a két hangréteg találkozik egymással beatek nélkül, és annyira tökéletesen átjön belőle Afrika és a törzsi közösségi hangulat, amennyire még Culoe De Song se tudta visszaadni soha az érzést – helyi művész létére.

Ez egyébként csak a nyitánya a shangaan electro remixeknek, a továbbiakban Anthony Shake Shakir, Oni Ayhun, Ricardo Villalobos, Max Loderbauer és Peverelist is jelentkezni fog a maga munkáival.

Floorplan – Sanctified EP (M-Plant)

Mióta Robert Hood 2009-ben újra működésbe helyezte a majdnem hét évig lehibernált M-Plant kiadóját, megjelenést megjelenésre halmoz. Azonban, ami hatalmas megújulásnak tűnt eleinte (pl.: Obey / Resurrection, vagy a Superman / Range), az bakelitről bakelitre egyre kiismerhetőbb lett, aminek a vége egy izgalmaktól mentes, középszerű techno albumban öltött alakot először, majd idén egy még kiszámíthatóbb és funkciótlan élő lemezben – egyáltalán, minek kell egy techno ikonnak live actet kiadnia cd-n? Úgyhogy a legjobbkor fordult Hood ismét a Floorplan alteregójához – részemről legalábbis biztosan -, amin a techno esztétikáját minimal helyett house struktúrákon használja. A Sanctified ráadásul nem okoz csalódást. A We Magnify His Name-et a művész egy gospellel és élő dobokkal bolondítja meg teljesen, miközben egy tőle egyáltalán nem megszokott zakatolós ütemmel robog a zene a tizedik percig. A végeredmény se nem unalmas, se nem túlírt – igazi utópisztikus techno vallási visszhanggal. A kiadvány másik oldala is hibátlan: a Baby, Babyben lenyűgöző az a munkamódszer, amivel Hood a vokált manipulálja, már-már scratcheléshez hasonlóan, a tempó pedig a rendes nevével ellátott zenéinél is gyorsabb iramú. A záró Basic Principle orgonája pedig visszakanyarodás az a-oldal magasztosságához hibátlan kontextusban.

Floorplan – We Magnify His Name (részlet)

Gonno – ACDise #2 (International Feel)

Az uruguay-i International Feel kiadó a működése eddigi két évében olyan sztenderdeket állított fel, hogy minden egyes új megjelenésük esetében számítani lehet a kiugróan magas színvonalra. Az ibériai szigetvilágáról elnevezett baleárikus diszkó és house zenéik az újságírók és az új underground house-mozgalmak instant kedvenceivé váltak, így mostanra olyan státuszba ért a kiadó, hogy gyakorlatilag bármit bevállalhat, mert biztos a kritikai és közönségsiker. S pont az mutatja az International Feel bátorságát, hogy továbbra is mer kockáztatni és új dolgok után kutatni. Ennek az eredményeként mutatkozik be Laurent Garnier felfedezettje, a japán Sunao Gonno egy borzasztóan erős zenével, ami amellett, hogy természetesen sokat hordoz magán a label védjegyeiből, legalább akkora arányban nyúl vissza a kilencvenes évek brit tánczenei megoldásai felé is. Acides csavargatások és az akkori mainstream elektronikára jellemző drámaiság, eseménydússág jellemző az ACDise #2-ra (a melodikus hangképeket és hipnotikus fokozást a sajtóanyag az Orbital munkamódszeréhez hasonlítja, és milyen igazuk van!), ami a maga tizenegy percével így igazi tánchimnusz. S ehhez jól illeszkednek a remixek is, minden eddiginél közelebb sodorva a kiadót a technóhoz: a csapat legismertebb művésze, Gatto Fritto a tőle megszokott lassabb sodrást nélkülözve egy 303-asokkal és húzós szintikkel megtámogatott átiratot szállít, ami egyszerűen döngöl. Mellette első ízben mutatkozik be a kiadónál a svéd Skudge, és hozza a masszív technóját, ami néha a Hardfloort is eszünkbe juttathatja.

Jon Convex – Radar / Vacuum States (Nonplus)

Ki gondolta volna, hogy mióta az Instra:mental tagjai külön utakon járnak, csak még jobb zenéket kapunk tőlük? Furcsának sőt, lehetetlennek tűnhet, de ez a helyzet. Alex Green idén már lassan féltucat megjelenésnél tart a Boddika alteregójával, és minden egyes alkalommal közelebb kerül az acid és a mai tánczenei elemek tökéletes fúziójához. Damon Kirkham meg Jon Convexként találta fel újra önmagát: tavasszal Convexations címmel írt futurisztikus beütésű techno/garage ep-t Martyn 3024 kiadójára, most pedig a saját, Nonplus címkéjén jelentkezik két új zenével, amik a régisulis electro előtt hódolnak be. Nem is akárhogy: a Radar vészjósló vonósai és nehéz basszusa pár másodperc után megindokolja a kiadvány mattfekete borítóját. Kirkham a túladagolt robotossággal és fémes csengéssel nem csak kiváló dinamikát biztosít, de felelevenít valamit azon posztapokaliptikus jövőképekből is, amikre például a Robotzsaru képi világa épült egy teljes sci-fi nemzedék szeme láttára. A másik oldalon lévő Vacuum States szintén a tudományos-fantasztikus vonalon helyezkedik el, de légiességével inkább gyönyörű pillanatképeket ábrázol különféle ismeretlen formájú és eredetű objektummal, semmint káosz közeli állapotot. Nyugodt ritmikájával és áramvonalas hangjaival a Radar tökéletes ellentéteként funkcionál.

Vacuum States