Antony Williams jól ismert szereplője a dubstep színtérnek, Headhunterként 2006 óta számos kislemezt és egy teljes albumot is írt, zömmel a londoni Tempa égisze alatt. Mostanra azonban már keveset lehet hallani erről, Williams ugyanis tavaly óta új álnéven – Addison Groove – írja a felvételeit, és bár eddig ezekből nincs sok, de sokak szerint már most felülmúlta velük minden eddigi munkáját az elmúlt öt évből. Eme zenék legfőbb jellemzői a beragadt hatást keltő ismétlések, amiket nem csak a textúrákon, de a vokálokon is előszeretettel alkalmaz a szerző. Emellett sok szám jócskán túlmutat a dubstepen, ám a UK bass világ tendenciáival ellentétben nem a posztdubstepbe tart ez az evolúciós folyamat, hanem a tengerentúlra, ráadásul legalább annyira a múltba, mint napjainkba is. Williams egyszer savas megoldásokat választ, máskor a footwork jellegzetességeit veszi kölcsön, így továbbra is friss és kiismerhetetlen tud maradni. A továbbiakban szemügyre vesszük a zenéit, amiket a megfelelő linkekre kattintva meghallgathattok.

Footcrab / Dumbsh*t (Swamp 81, 2010)

A Footcrab volt az első Addison Groove-sláger, valószínűleg rengeteg partizónak mindmáig a kedvence a művésztől. Hipnotikus erejű és intenzív, ugyanakkor repetitív szerkezetű zene, amire a puritánságából kifolyólag nagyon jól lehet táncolni. A Dumbsh*t ugyanaz pepitában, bár figyelemközéppontú vokálhasználat nélkül.

Work It / Sexual (Swamp 81, 2011)

Az a-oldal klasszikus electróba hajló téma, de a ritmikája és a vokálja az öreg rókákat a millenium idején divatos breakbeatre is emlékeztetheti. Morcos, kemény darab; a borítón lévő vastag tipó és a szűkszavú monogramm használata indokolt. A Sexual ezzel szemben már inkább a korszellemnek felel meg hangzásban, a sodró lendülete pedig rendesen felpörgeti az összhatást.

It’s Got Me / Minutes Of Funk (3024, 2011)

Noha a hangmintaalapúság Williams minden zenéjének lényege, mégis az It’s Got Me-ben érződik leginkább. A végeredmény így rendkívül egyszerű, gyakorlatilag ugyanaz a négy-öt hangminta ismétlődik az egész számban, miközben egy diszkrét dubstep ütem bontakozik ki. Hasonló hatást ér el a Minutes Of Funk is (egyébként a vokálja engem a kilencvenes évek bigbeat korszakára emlékeztet), ezúttal viszont berobbannak az egyenes négynegyedek, és technóba hajlanak az elképzelések egy nagyon lágy kiállással, valamint egy könnyed melódiával kiteljesedve.

This Is It / Make Um Bounce (Tectonic, 2011)

Nagyon erős dobok és egy húzós vokál vezeti fel a címoldalt, emellett hamar kifejezetten vibrálóvá válik a hangulat, ahogy folyamatosan dörömböl egy téma a középpontban. Szintén van benne nem kevés 90s életérzés, valószínűleg a posztrave-években a Prodigy és a Chemical Brothers ölni tudott volna ezekért a hangokért. A hátoldal is a klasszikusok előtt tiszteleg, igazi menetelős funkytechno, egy-egy acides effekttel megbolondítva.

Fuk Tha 101 (Hessle Audio, 2011)

A Hessle Audio tavaszi 116 & Rising című válogatásának az exkluzív zenéje. Sokat nem tesz hozzá a fenti kiadványokhoz (folyamatosan ismétlődő vokálok, erőteljes dobok, technoid hangok, funkos jelleg), viszont épp az igazolja a legjobban ennek a receptnek a zsenialitását, hogy még sokadik hallgatásra is teljesen magával ragadja a hallgatót.