Habár igazán ismertté csak az utóbbi években vált, Stephen Wilkinson már a hatodik Bibio-nagylemezt adja ki. A Mind Bokeh egyszerre színvonalas továbblépés saját stílusában és váratlan húzások ötletes gyűjteménye, de leginkább akkor jó, mikor egy sima, életvidám poplemez akar lenni.
Mikor tavalyelőtt együtt tárgyaltam a Boards of Canada örökségéhez egyaránt köthető Odd Nosdam és Bibio lemezeit, már akkor is igyekeztem jelezni, hogy bár a nemzetközi kritikai élet látványos párhuzamokat húzott Stephen Wilkinson és a skótok munkássága között, azért ez a történet nagyon nem ilyen egyszerű. S most itt van az igazi berobbanást jelentő Ambivalence Avenue folytatása, a Mind Bokeh, mely tovább vagdossa azokat a képzeletbeli szálakat, és már csak olykor-olykor tűnik úgy, mintha egy, a ’90-es évekből itt ragadt intelligens tánczenei anyagot hallgatnánk.
Bár maga a műfaji jelleg nem lenne negatívum, a Mind Bokeh eleje azzá teszi, mivel az első kettő-másfél szám püttyögése még nem utal az album későbbi lazaságára. Sajnos kifejezetten riasztó az Excuses, úgy tűnik, mintha a szerző mindenáron el akart volna sütni valamilyen Nintendo- és retro játékhangzást, és a Pretentious disszonáns eleje se hozza meg igazán a kedvet a továbbhaladáshoz.
Bibio és Chris Clark a fűben játszanak
Ezután azonban csak Bruce Willis ne tudna beleszeretni a Mind Bokeh-be (melynek fura címe egy fotográfiai kifejezésre, a kép fókuszpontján kívül eső részekre utal), ugyanis még az “undorító funky” is előkerül a soron következő trackekben: a Light Sleep dögös basszusai a múltból szivárognak át a jelenbe, az Anything New egy szimpla, szkreccselt főtémával játszó popszám, és Wake Up! is nagyon rendben, bár ellentmond címének, mert inkább álmodozásra hív utaztató hangulatával.
A lemez nyilvánvalóan legmeglepőbb pontja a Take Off Your Shirt, mely a legfurcsább pontja az eddigi Bibio-életműnek: Wilkinson ugyanis írt egy igazi ugrálós, nyári rockszámot, mellyel az az egyetlen bajom, hogy ebben a környezetben el fog sikkadni, pedig simán lehet ennek a hamarosan beköszöntő nyárnak az egyik nagy slágere egyszerűsége ellenére (vagy éppen amiatt). Nyilván nagyon furcsa, megakasztja a játékosságot és az elektronikus hangvételt, de szerintem nagyszerű választás volt ezt az album kellős közepébe vetni. Fokozza a kontrasztot, hogy a klasszikus IDM-alapokra épülő, hatperces Artist’s Valley úgy folytatja, mintha semmi sem történt volna. A klipes K Is For Kelson pedig már annyira butácska, annyira twee, hogy szinte el is felejtjük, hogy 10 perce még mire bólogattunk.
Nagyon sokszínű és szórakoztató lemez a Mind Bokeh, bár akármennyit hallgatom, akkor is az az érzésem, hogy szinte teljes játékidejében határmezsgyén táncol a szétszórt és a nagylátószögű elektronika között. Mivel gyakrabban hajlottam az elmúlt hetek hallgatása során az utóbbira, megajánlom az erős négyest.
Bibio – K Is For Kelson
Tracklist:
- Excuses
- Pretentious
- Anything New
- Wake Up!
- Light Seep
- Take Off Your Shirt
- Artists’ Valley
- K is for Kelson
- Mind Bokeh
- More Excuses
- Feminine Eye
- Saint Christopher
Borító:
